Egy “vén alkoholista” is érdemel szeretetet…
Ne ítélj el senkit soha, nem tudhatod, miért olyan, amilyen! Még mielőtt lenézel, megvetnél bárkit is, gondolkozz, próbáld meg beleélni magad az ő helyébe!
Erre jöttem rá, amikor megismertem Józsi bácsi történetét, akire sokáig csak úgy gondoltam: egy szerencsétlen alkoholista. A szomszéd lakásban lakott, amikor odaköltöztünk. Egy átlagos részegesnek tűnt, általában szesztől illatozva járt-kelt a lépcsőházban. Magányos, csendes embernek, aki senkivel nem állt le beszélgetni, és senki nem is járt hozzá, én is csak akkor láttam, ha véletlenül összefutottunk.
A házban mindenki leírta, egy hülye, vén alkoholistának tartották. Az, hogy nem keveset iszik, tény, de rajtam kívül soha senki nem kopogott be hozzá semmiért… Igaz, hogy én is csak azért, mert elutaztunk egy pár napra, és meg akartam neki adni a telefonszámom, hogy ha bármi történne – például beáztatják a lakást -, el tudjon érni. Jól tettem, hogy átmentem hozzá: hatalmas pozitív csalódás volt.
Megismerhettem egy embert, akinek igenis oka van arra, hogy olyan, amilyen. Behívott magához 1,5 szobás, de barátságos otthonába, szó szót követett, és végül úgy megeredt a nyelve, hogy elmesélte élete több mint 80 évének a történetét. Lassan 60 éve már, hogy megnősült, boldog házasságban éltek a párjával, született két gyermekük, akik egészségben, tökéletes családi közösségben nőttek fel. Boldogságuk valószínűleg évtizedekig tartott volna, ha nem veszítik el mindkét gyermeküket egy autóbalesetben.
Ettől azonban kettétört az életük. A felesége belebetegedett a tragédiába. Természetesen Józsi bácsit is meggyötörték az események, de igyekezett tartani a lelket a párjában, próbálta kihozni a depresszióból, ám kísérleteit nem koronázta siker. Szakemberhez nem fordultak, nem is fordulhattak, hiszen a kicsi faluban nemhogy pszichológus nem volt, de még körzeti orvos is csak hetente kétszer rendelt. Végül az asszony egy nap véget vetett az életének.
FORRÁS: UNSPLASH
Ezután Józsi bácsi eladta a házat, nem bírt volna tovább ott élni. Az ivásra pár hónappal azután szokott rá, hogy egyedül maradt – ezen nem lehet csodálkozni, hiszen aki elveszti a családját, az mindenét elveszíti. Ő is úgy érezte, hogy senki és semmi, akinek nincs semmije és senkije… Egyik nap olyan volt, mint a másik, egyik álmatlan éjszaka úgy telt, mint a másik.
Altató nem használt, antidepresszánst nem szedett, ezért, hogy el tudjon lazulni, azt választotta, hogy iszik pár pohárka bort… Aztán az a pár pohárka két üvegre bővült, az lett a mindennapos nyugtatója, álomhozója. Egy idő után már napközben sem tudott józan maradni, így nem kellett emlékeznie, bánkódnia az élete alakulásán.
Nem ivott annyit, hogy csúszva-mászva közlekedjen, soha nem kellett hazavinni, de a belőle áradó illatok elárulták, hogy alkoholizál. Amíg nem mentem át hozzá, amíg nem tudtam meg, hogy ki is ő valójában, addig én is csak egy alkoholistát láttam benne… Mostanra viszont megváltozott a róla alkotott kép.
Megismertem az ide vezető okokat, és már tudom, hogy bizony ő egy igaz ember, csak épp olyan tragédiák érték, amiket nem tud józanul elviselni.
Persze, tudom jól, hogy a traumákra nem az ital a megfelelő megoldás. Neki azonban nem maradt senkije, aki megakadályozta volna abban, hogy erre az útra lépjen, és okosabb ötleteket adjon a tragédia feldolgozására. Úgy érzem, miután megismertem az élettörténetét, kicsit felelősségemmé vált, hogy törődjek vele – így megbeszéltük otthon a családdal, hogy ezentúl minden nap beszélget vele valaki egy kicsit.
Sőt, a karácsonyi ünnepek alatt sem hagyjuk magára. Ha pedig már figyelünk rá, próbálunk segíteni a leszokásban is. Hogy miért? Mert bármelyikünkkel történhet hasonló. És ha egyszer ilyen helyzetbe kerülnék, végtelenül hálás lennék azért, ha mások akkor is emberként tekintenének rám.
Nyitókép: Unsplash
Tegyél minket a KEDVENC tartalmaid közé!
Mit kell tenned? Keresd fel az IgaziNő FB oldalát. Nyomj rá a “Követem” gombra. Válaszd a “Hírfolyam” opciót, ott pipáld be a “Kedvencek” opciót. Innentől kezdve gyakrabban fogod látni, legfrissebb tartalmainkat! 🙂
