Fakanalas varázslat: Mert a nagymamák sosem hazudnak…

Kata fáradtan lépett be az ajtón. Hosszú volt az út, ezen a szárnyvonalon kevesen járnak, a vonatok megtehetik, hogy késnek. A benti állott, hűvös levegő szíven ütötte. Régen, ha belépett ezen az ajtón, hívogatóan meleg süteményillat fogadta.

Mama mindig sütött valamit, ha ő vagy a húga hazajöttek az egyetemről. De most csak ő volt, és a hideg lakás. Nagy lendülettel kitárta a dupla szárnyú ablakokat, hogy a szél befújjon némi friss levegőt a konyhába. A nagyszobai kályhába pedig begyújtott egy kicsit. Alig pár órája volt, hogy némi otthonosságot csempésszen az élettelen falak közé.

A ház tiszta, a múlt héten volt itt kitakarítani, a szomszéd Lali bácsi pedig gondosan ellapátolta a havat a gyalogútról. Ő volt az, aki nyaranta lekaszálta a füvet és gondozta a mama kertjét, mióta a mama elment. Kata kinézett az ablakon, a piros bogyós magyalbokor hívogatóan kacsintott rá, ki is szaladt szedni egy csokorral a nagy vázába. De még így is hiányérzete maradt.

Már a vonaton ült, amikor Niki – a húga – rátelefonált, hogy van egy ismerőse, aki megnézné a házat, lejöhetnek-e délután. Kata zavartan mondott igent, mert nem nagyon jutott eszébe semmilyen jó kifogás. Nem szerette a nézelődőket, akiket az ingatlanosok hoztak korábban. Ők nem látták azt a házban, amit Kata. Neki ez az otthona volt, a menedéke, a biztonságot adó múltja, tele emlékekkel és történetekkel, az idegeneknek csak egy régi falusi ház, túl nagy kerttel a világ végén.

De ez most más lehet, jön Niki is. Ha másnak nem, legalább neki még egyszer elmeséli, milyen volt, amikor a mama ölelő karjaiba szaladtak haza, és a papa kacsintott rájuk huncut mosollyal az újságja fölött. Hirtelen elhatározástól vezérelve kibújt magas sarkú csizmájából, papucsot húzott és magára kötötte a mama legszebb kötényét – az ünnepit. Kíváncsian nyitotta ki a spájz ajtaját és vette szemügyre a lehetőségeit: liszt, szódabikarbóna, méz, baracklekvár még volt.

Cukor is, csak meg kellett darálni. Tejért, tojásért és vajért pedig átszaladt a szomszédba. Ha a mama itt lenne, akkor tojás és tej is lenne – gondolta. Margarinért pedig elküldené mama a papát a boltba. Ő azt szeretett használni a süteményekhez. Papa persze rázendítene a Rámás csizmát visel a babám kezdetű nótára, csak hogy csipkelődjön vele, de az első villanó tekintet előtt már csukná is az ajtót maga mögött.

Mert mama isteni süteményeket készített, és nem volt érdemes némi extra séta miatt rosszban lenni vele. Bolt azóta már nem volt a faluban, de szerencsére a szomszédban kapott minden, ami kellett. Sietett is vissza nekilátni a süteménynek. Pontosan tudta, mit szeretne: a kedvencüket, mézes krémest készített. Már attól jobb kedvre derült, ahogy a konyhát kezdte betölteni a gőz fölött egybeolvadó tojás, méz, vaj, tej és porcukor illata.

FORRÁS: UNSPLASH

Észre sem vette, hogy a haja lisztes lett, ahogy előrehulló tincseit hátrasimította a tészta nyújtásakor. A sütő finom mézes melegséggel fonta körül a konyhát, ő pedig a lágy vaj darabot pontosan azzal a mozdulattal morzsolta szét a tenyerében a fehér krémhez, ahogy régen a mamától tanulta.

„Mindig csak a bal kezeddel lányom, a jobb kezednek tisztának kell maradnia! Ez maradt nekünk a régi boszorkányságból!” – mondogatta a mama huncut mosollyal az arcán, mialatt gondosan addig kavargatta a hozzávalókat, míg a krém eggyé nem vált. Kata most sem állta meg, az ujjával belekanalazott a krémbe és megkóstolta. „Pont jó” – jegyezte meg csak úgy magának, mintha tesztelnie kellett volna a régi receptet.

Leplezve, hogy 2 percre igazából ismét gyerekké változott, aki soha nem hagyta ki, hogy belenyaljon a sütik krémjébe. Mire nagylánnyá cseperedett, már egyedül is el tudta készíteni a süteményt. Ilyenkor tényleg azt képzelte, hogy ő most valamilyen kedves boszorkány vagy tündér, aki a finom sütemény illatával bűvöli majd el az igazit –  mint ahogy a mama tette állítólag a papával.

Persze az élete másképp alakult, de most is gondosan, finom mozdulatokkal oszlatta el a krémet a mézes lapokon, a középső lapokat pedig baracklekvárral ragasztotta össze. A tetejét megszórta porcukorral, amiből az orra hegyére is jutott egy kevés. Kész. Pont olyan lett, mint a mamáé. Ebben a pillanatban toppant be Niki.

– Nahát! Te mit bűvészkedtél itt? Tisztára olyan a ház, mint régen! – kiáltotta csillogó szemekkel. – Nézd csak, Péter! Ez itt az én lisztes, porcukros boszorkány nővérem, aki úgy látom, sütivel várt minket.

Az ajtóban megjelent két barna szempár és egy széles mosoly tulajdonosa:

– Mézes krémes! Utoljára a mamám csinált ilyet nekem gyerekkoromban – jegyezte meg érezhető melegséggel a hangjában…

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr