Felrúgnál egy szép párkapcsolatot, csak mert még szebbre vágysz?

Több ismerősömnél is előjött már beszélgetések során, amikor kapcsolatokra terelődik a szó, hogy vajon találnának-e szebbet, okosabbat.

Elvagyunk, megvagyunk Pistával meg Jucival, amúgy tök jó minden, de hát mindig van jobb… nem?  Persze. Mindig lesz, aki vékonyabb, jobb az ágyban, vagy ugyanúgy szereti a cicákat, mint te. A kör sosem zárul be, és ha állandóan azt keressük, hogy mi hiányzik az aktuális párunkból, igencsak sivár és üres életet fogunk élni.

Amíg tart a lila ködös időszak, nyilvánvalóan nem fogsz nála jobbat elképzelni sem. Aztán ez a köd felszáll, és beüt a valóság: ez az ember ilyen meg olyan. A saját szokásaival, értékrendjével, nézeteivel, testével. Ezen a ponton szerintem tudat alatt vagy tudatosan mindannyian hozunk egy döntést: igen, én ezt az embert választom. Így, ahogy van, a hibáival együtt. Vagy nem, ez mégsem volt jó döntés, nem erre vágyom, keresek tovább.

Magamban elneveztem ezt a “szerelem felelősségének”.

Mindig vannak és lesznek is akadályok, mérföldkövek, amiken túl kell jutnia egy kapcsolatnak. És minden emberben találhatunk olyan dolgot, ami nem tetszik, ami másban lehet, hogy meglenne. És most zárjuk ki a nyilvánvalóan toxikus kapcsolatokat, ahol sérül a testi-lelki épségünk, ott nem is kérdés, hogy lehet jobb! Én most azokra a kapcsolatokra gondolok, ahol megvan az intimitás, a kölcsönös tisztelet, a vonzódás, törődés és figyelem. Tehát az alapok, amik egy biztonságos kötődés kialakulásához (és fennmaradásához) kellenek két ember között.

És mégis egy idő után sokan felteszik a kérdést magukban: érdemes lecserélni a biztonságos meglévőt a bizonytalan, de hátha jobb újra? 

Forrás: Unsplash

Vannak időszakok, amikor távolabb kerülünk egymástól, ez teljesen természetes. Sokan mégis kétségbeesnek, hogy akkor itt a vég, ellaposodott, javíthatatlan a kapcsolat, keresni kell másikat. Ha már mindent megpróbáltunk, ennek ellenére a két élet nem tud párhuzamosan haladni egymás mellett, azt hiszem, nem kell sokat gondolkodnunk, érdemes-e folytatni. De vajon megtettünk tényleg mindent, ami tőlünk tellett azért, hogy egy vágányra tereljük a kapcsolatot? Akartuk úgy igazán, hogy megjavuljon? Vagy elég egy kis kanyar, egy nehezebb életszakasz, és máris loholunk az idealizált másik karjaiba?

Szerintem a szerelem egy döntés is, és felelősséggel jár.

Én valamikor úgy éreztem, hogy veled szeretnék élni, osztozni az otthonban, az ágyon, az ételen, a fájdalmakon és az örömökön is. Annak tudatában, hogy bizonyos dolgokban biztosan lehetne jobb is, téged választottalak, és ezért a döntésemért vállalom a felelősséget. Mert vagy annyira fontos nekem, és szeretlek annyira, hogy veled együtt akarjam megoldani a problémákat és az akadályokat. És mérlegeltem, hogy minden hiányosságoddal együtt vagy annyira értékes számomra, hogy ne akarjam ezt egy bizonytalanért lecserélni.

A házasság szerintem valahol ennek a döntésnek a kinyilatkoztatása, és ebben van a szépsége is. Téged választottalak, elfogadlak és veled szeretném megélni az életem jó és rossz pillanatait is. Ha azon kezdek el agyalni, hogy vajon lehetne-e jobb, valahol tudat alatt el is engedtelek már.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂