Frusztrálják az izmosra gyúrt nők a férfiakat?

Rengeteg dokumentumfilm foglalkozik a női testépítők magánéletével és küzdelmeivel az utóbbi időben. Például, mert a női sportolók kevés területen kapnak ugyanakkora figyelmet, így nem éri meg a szponzoroknak finanszírozni őket. Az őket érő bodyshaming a másik, összetettebb probléma, amire a filmek szeretnének rámutatni.

Volt egy elég masszív időszak az életemben, amikor a női testépítés engem is elvarázsolt. Akkortájt egy olyan terembe jártam, ahol sok bodybuilder edzett. Visszagondolva, nem igazán foglalkoztatott, hogy amit látok, esztétikus-e, vagy nem. Nem sokat gondolkoztam rajta, mit is jelent számomra a nőiesség, hogy ezt én hogyan szeretném megélni. Az egyetlen dolog, ami lenyűgözött, az a fizikai erő volt. 

Akkoriban nagyon kiszolgáltatottnak és gyengének éreztem magamat. Elkeserített a tudat: ha bajba kerülök, vagy futnom kell, vagy várni a szőke hercegemre, hogy megmentsen. Belevágtam hát a testtömegnövelő edzésekbe. Nem érdekeltek az illegális szerek, de rengeteg legális pörgető létezik. Sosem értem el azt a szintet, amit egy professzionális testépítő, de nem is vágytam ilyen babérokra. Sikerélménnyel figyeltem az izmaim növekedését, azt, ahogy egyre nagyobb súlyokkal dolgozom. De a terem világa egészen más volt, mint kimenni az utcára.

Egyik alkalommal a buszra vártam. A megállóban két srác álldogált rajtam kívül. Gyúrósok voltak, ez egyből látszott. Unalmamban fel-alá mászkáltam a hidegben, amikor meghallottam a két férfi sutyorgását.

– …mondom én, hogy tuti, kokszolja magát…

– Nézd már meg, azok a combok! Minek vesz fel egy ilyen csaj cicanadrágot?

– Mondom én, hogy szúrja magát! Áh, egy nő nem néz ki így cuccok nélkül…

– Ha belöknéd a zuhany alá, tuti kiderülne, hogy f*sza van!

Nem tudtam, mit kezdjek a helyzettel.

Inkább elengedtem a fülem mellett az ilyen megjegyzéseket, és ha tehettem, sietősen arrébb álltam. Bár – igaz, nem lehettem biztos benne, hogy ez a testem változásának volt-e köszönhető – úgy vettem észre, kevesebben mernek szemtől szemben belém kötni vagy leszólítani az utcán. De rá kellett jönnöm, hogy a félelmeim újaknak adták át a helyüket.

A pasim eleinte büszke volt rá. Az ilyen incidenseket elintézte annyival, hogy a férfiak egyszerűen nem tudnak mit kezdeni azzal, ha egy nő lepipálja az eredményeiket. De az ő lojalitása sem volt végtelen. Kimunkált testű fickó volt, de egy idő után mintha egyre feszültebbé vált volna. Ami a külsőségeket illeti, semmi jelét nem mutatta, hogy ne tartana vonzónak. Viszont, ha játékosan birkóztunk otthon, ahogy szinte minden pár teszi, egy idő után már nem tudta leplezni, mi zavarja.

Ahogy az lenni szokott, az idétlen „dulakodásunk” közben viccelődve megjegyeztem, mint az évek alatt már annyiszor: „Bibí, úgyis én vagyok az erősebb!” Erre megragadta a csuklómat, hátrafeszítve a karomat. Az ízületeimbe szúró érzés nyilallt. „Hagyd már abba, tudom, hogy te vagy az erősebb, miért kell ezt csinálnod?!” – kiabáltam rá végül, ahogy a fájdalom erősödött.

Elszégyellte magát.

De ahogy ismétlődtek ezek az alkalmak, egyre erősödött bennem a gyanú, szándékosan erőszakos, hogy bizonyíthasson.

Én úgy látom, az izmos nő képe kevesek körében népszerű. Ezt még el is tudom fogadni. De azt már nem, hogy a férfiak egy részét frusztrálja, ha egy nő is bír fizikai erővel. Ha viszont nem zavar, hogy egy nő is lehet akár testileg is erős – attól függetlenül, hogy vonzónak tartod-e vagy sem -, annál kevés becsülendőbb tulajdonságot tudok felfedezni egy férfiban.

 Nyitókép: Unsplash