Gazdag férfi szerelme lehetnék, de nem bírtam azt a sznob világot…

Amikor megismertem, fogalmam sem volt, milyen körülmények között éli az életét. Egy átlagos, kedves srácnak tűnt. Meg tudott nevettetni és mindig fel tudtam oldódni mellette.

A születésnapján olyan meglepetéssel rukkolt elő, amitől valószínűleg a nők nagy része magán kívül lett volna a boldogságtól. A szülei kibéreltek egy hotelt. Csak kettőnknek, plusz a személyzet. Végtelenül kényelmetlenül éreztem magamat, bár a kettesben töltött romantikus hétvége gondolata csábító volt. Mégsem tudtam elképzelni, ahogy egy ilyen hatalmas épületben bolyongunk ketten, mintha az apokalipszis utolsó túlélői lennénk. Miközben én, akár egy luxusfeleség, egy szem magam ugráltatom a hotel teljes személyzetét.

Az egész annyira szürreális volt, hogy fel sem fogtam teljesen.

Az, hogy nem sikerült örömet szereznie ezzel a gesztussal, végtelenül letörte. Bűntudattal telve néztem a csalódását. De az ilyesmi semmi más nem volt a szememben, mint üres, értelmetlen rongyrázás. Az egy dolog, hogy valakinek lehetősége van élvezni a pénzét, de ha kiüríttet egy szállodát, csak azért, mert megteheti… Ez a maga sajátos módján szánalmas. Ahogy haladt előre a kapcsolatunk, nem kellett sok idő hozzá, hogy rájöjjek:

egy olyan világba sodródtam, amit addig csak filmekből ismertem…

Benjámin élvezte a kiváltságos életet, és nem tudtam kárhoztatni, amiért tart az apjától. Volt a pasiban, valami félelmetes. Nyílt titok volt, hogy a látszólag úri modor milyen gátlástalan figurát rejt. Ami az édesanyját illeti, bár sikeres, önálló karrierje volt, mégis gyorsan elfelejtette, honnan indult. A srác szeretett a maga módján, de ez inkább annak szólt, hogy én kilógtam az általa ismert a közegből. Ebben a világban nincsenek barátok, csak gyümölcsöző kapcsolatok. Nincsenek személyiségek, csak egzisztenciák.

Benjámin baráti körében viszont mindenfajta ember megfordult, újgazdag család gyerkőcei éppúgy, mint szakadtas nadrágban és olcsó bőrutánzatban járó punk srácok. Szeretett velem lógni, megállni az aluljáró egyik trafikjánál egy kétes eredetű fánkra és körbemetrózni a belvárost. De éjjel már az apartmanja várta, ami lakberendezők ízlését dicsérte.

Amikor elnéztem, milyen felszínes és behízelgő az övéi között, csak az tartotta bennem a lelket, hogy a közös pillanataink lebegtek a szemem előtt. Az, ahogy váratlanul újra meg újra ölbe kapott a zsúfolt tereken, úgy nézve fel rám, mintha valami különlegességet csodálna. Tudtam, hogy az émelyítő szerepét a kötelezettségei eredményezték. Így én is igyekeztem jó benyomást tenni a családjára.

Az apjával mindig flörtölni kellett kicsit.

Muszáj volt vele éreztetni, hogy tudod, kivel beszélsz, hogy te is csak egy árucímkézett valami vagy, „ami” hálás a figyelméért. A fia barátnőivel sosem lépte át a határt, ez inkább az „udvari etikett” velejárója volt. A lealacsonyító, kényszeredett mosolyok után nem hittem volna, hogy az anyja lesz a nehezebb eset.

Mindig nevelni próbált, megtanítani az illemre. Sértődötten jegyeztem meg a pasimnak, hogy köszönöm szépen, de tudok késsel-villával enni. De ebben a világban nem elég az alap, az asszony pedig ezzel a közeggel akart megismertetni. Minden dacos, lenéző gondolatom ellenére be kellett látnom, igaza van. Az első közös nyaraláson reggelente gondosan beágyaztam magam után és rendet raktam a szobánkban. A pasim csak nevetgélt, látva, mit csinálok. De amint kiléptünk az ajtón és szemben találtuk magunkat a szüleivel, leolvadt a mosoly az arcáról.

– Mi tartott ennyi ideig?! – feszült nekünk az asszony, enyhén hisztérikusan. Az apja szokás szerint morózusan hallgatott. De nem várták meg a választ. Benjámin anyja benézett a szobánkba, majd ismét hozzánk fordult.  – Beágyaztál? Ezzel töltötted az időt? Az a személyzet dolga!

Zavartan hallgattunk. Ennél csak az volt megalázóbb pillanat, mikor a szobaasszonyok egyike váratlanul megszólított minket:

– Elnézést, csak meg akartam köszönni, hogy maguk mindig olyan szép rendet hagynak maguk után! Annyira nagyon köszönjük!

Úgy hálálkodott, mintha valamiféle jobbágy lenne, aki el sem hiszi, hogy a földesura ilyen kegyes hozzá. Szívem szerint elsüllyedtem volna. Benjámin és a családja ellenben úgy sétáltak el mellette, mintha a berendezés része lenne. Ebben a világban, ha magad dobod ki a szemetet, akár azonnal ki is írhatod a homlokodra: „Proli vagyok.”

Sok időbe tellett, mire túltettem magamat a bűntudatomon, miután véget vetettem a kapcsolatunknak. Tudtam, Benjáminnak szüksége van rám, mint valamiféle kapaszkodóra. Én viszont, minden szeretetem ellenére, képtelen voltam megbirkózni ennek a világnak a súlyával.

Azt hiszem, amíg nem tudja eldönteni, hogy az apját követi-e a „trónon”, vagy a saját útját, addig valószínűleg egy nő sem fog kitartani mellette. Ez a döntés közel sem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik. Vagy búcsút mondasz az őszinte érzelmeknek, vagy megkockáztatod a nehéz, kemény, olykor nélkülözéssekkel tűzdelt utat…

 Nyitókép: Unsplash