Gonosz mostohának tart a gyereked – állj ki mellettem!

Ideges volt, remegett a keze. Úgy érezte, fogy a levegő a konyhában, pedig ment a páraelszívó. Az ujjaival próbálta helyreigazítani az elformátlanodott tésztát, de az csak még bénább lett. A 13 éves csitri tekintete pedig egyre kihívóbban szegeződött rá.

Gúny áradt a pillantásból, akárcsak a szavaiból:

– Anya sütötte a legfinomabb kakaós csigát. És mindig szabályos volt az alakja. MINDIG. A tiéd elég gáz.

Nyelt egyet. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy visszavág. Megmondja, amiről a kiscsajnak fogalma sincs: hogy azért lakik az apjánál, mert az anyjának nem kellett. A nő bepasizott, még a saját lányát is koloncnak érezte. De ezt nem lehet kikotyogni. Balázs óvja a gyerek lelki békéjét, ami természetes.

Janka úgy tudja, hogy a szülei elhidegültek egymástól, az anyja pedig válás után külföldre ment dolgozni. Csakhogy a kamaszok mindig bűnbakot keresnek – szóval így lett ő gonosz mostoha. Nem számít, hogy csak fél évvel a válás után ismerkedtek meg Balázzsal, a gyerek közölte, hogy ezt úgysem hiszi el.

– Így sikerült” – válaszolt a kislánynak a sütit ért kritikára, és nyugalomra intette magát. Nem borulhat ki mindig, amikor az anyja tökéletességével jön. Idővel biztosan változik minden, majd jobb lesz. „De mi van, ha mégsem?” – hasított belé balsejtelemmel, és rémületében megszaladt a kezében a kakaó. Mindent beterített a barna por, a tini pedig kárörvendő röhögéssel reagálta le az újabb malőrt.

– Anyád gyakran sütött – szólalt meg a férfi csitítóan a konyha sarkából. – Dia most próbálja először, legyél elnézőbb vele! Elvégre a mi kedvünkért szorgoskodik, igaz, szívem?

A csók és az ölelés jólesett. Egy pillanatra megvigasztalódott, de aztán homályosan érezte, hogy ez kevés. Szép, hogy Balázs óvja a lányát, de mellette is ki kéne állnia. Határozottabban. Főleg, hogy ma este jelentik majd be az összeköltözést. A férfi szerint a gyerek hamar megszokja az új felállást. De ő nem így érzi. Minden közös pillanat egy küzdelem, minden pillantása felhívás háborúra.

Milyen lesz a nap 24 órájában együtt?

– Készen is van – jelentette ki vidámnak szánt hangon, és megpróbálta elűzni az aggodalmait. – Mehet a sütőbe. Janka, begyújtod nekem a gázt? Addig letörlöm az asztalt, minden csupa fahéj és kakaó lett.

Csodálkozott, hogy a gyerek milyen készségesen ugrik. Elöntötte a remény. Talán igaza van Balázsnak, alakul majd ez. Igen, a lány most határozottan lelkesnek tűnik. Fogja a gázgyújtót, szorosan mellé áll, pedig máskor még a távolságot is tartja. Ez egyértelmű fejlődés. Talán kezdi megkedvelni, látja az igyekezetet, hogy mennyire… De nem tudta befejezni a gondolatot. Felsikoltott a fájdalomtól.

– Úristen! Megégetted a karom!!

– Bocsika. Véletlen.

– Nem! Láttam, ahogy nekem nyomtad a gázgyújtót!

– Apa, a szeretőd meghülyült! Szerinted szándékosan égetem meg? Hagyod, hogy ilyenekkel vádoljon?!

– Ugyan, kicsim…

Az utóbbi mondatról lehetetlen volt megállapítani, Balázs kinek szánja. Ő pedig már nemcsak a fájdalomtól, hanem a dühtől is remegett.

– Direkt volt! Láttam, ahogy felém mozdul a keze, de nem tudtam arrébb lépni, mert az asztalnak szorított!

– Szívem, ezt nem gondolod komolyan. A kamaszok figyelmetlenek, most is ennyi történt.

– Nem! – préselte ki a száján az ellenállás utolsó szavát, de aztán lerogyott a székre. Nem volt több ereje. Balázs hátat fordított, hogy keressen valamit a sérülésre. A gyereklány pedig némán állt a konyha közepén, és diadalittasan lángolt ellenfele szemébe a tekintete. „Ez lesz, ha maradsz” – üzente a szempár egyértelműen.

A nő jól értette, hogy vesztett. Egy határozatlan, bizonytalan férfi mellett kilátástalan az ilyen háború. Úgyis mindig a gyerek lesz a nyertes. Bár a felismerés fájt, azonnal felállt. Úgy rohant el, hogy nem is köszönt. Ott hagyta a kakaóban úszó konyhát, a szerelmet, a közös jövőről szóló álmokat – túl rövid az élet, hogy olyasvalakiért harcoljon, aki nem érdemli meg…

Nyitókép: Unsplash