Greta Garbo: Rejtélyesnek tartották, pedig csak magányos volt…

„Életem története hátsó bejáratokból, oldalajtókból és titkos liftekből áll” – mondta egyszer Greta Garbo. A svéd szfinxnek is nevezett színésznő életének legnagyobb iróniája, hogy miközben mindent megtett a nyilvánosság elkerüléséért, a világ egyik legpublikáltabb sztárja lett.

Ha bárki az 1970-80-as években New York utcáin sétálgatott, és észrevett egy idős, napszemüveges hölgyet felhajtott gallérral, esetleg parókában, jó eséllyel Greta Garbóba futhatott bele. Hollywood máig legrejtélyesebb sztárja közel negyven évig sétálgatott Manhattanben megszokott férfipantallójában, lehetőleg hatalmas, homlokába húzott kalapban.

Ha nem kirakatot bámult, akkor a járókelőket tanulmányozta, vagy galériákba, kiállításokra járt. Rajongói a végsőkig kitartottak, hogy legalább egy pillanatra elkapják a világ legszebb mizantrópját, aki 36 évesen úgy fordított hátat Hollywoodnak, hogy az még ma is porzik utána.

Az otthonülő, megállapodott életmód sosem tartozott a vágyai közé, amíg a filmiparban dolgozott, nem is volt állandó lakása. Bérelt házakban, hotelekben élt, és a minket körülvevő tárgyakról azt gondolta, hogy csupán malomkövek a nyakunk körül. Miután New Yorkban lakást vett, ez némiképp megváltozott, hiszen szenvedélyesen gyűjtötte a Renoir-festményeket, mások mellett.

Persze csengőjén csupán egy G betű állt, és a ház személyzete vagy a szomszédok addig nem szóltak vagy mosolyogtak rá, amíg ő nem kezdeményezte. Otthon nem várta se társ, se gyerek, csak könyvei, képei és a rózsaszín karosszékek.

Imádták, de kiborította környezetét

Kevés rejtélyesebb híres emberről tudunk, aki körül ennyi pletyka keringett életében, és még több halála után. Miközben híres volt remete életmódjáról, egy testvére révén rokon unokaöccs szerint nagyon is aktív társasági életet élt, miután otthagyta Hollywoodot. „Nagyon intuitív, vicces és intelligens ember volt” – mondta Derek Reisfield, aki szerint a barátok minden héten összegyűltek Garbónál egy koktélra, melyet vacsora követett.

Hogy kivel tért haza, vagy hogy maradt-e valaki éjszakára, ma is mindössze fantáziánk szüleménye lehet. Ám ahogy konkrét nevet nem tudnánk mondani, úgy azzal is meggyűlne a bajunk, hogy nőről vagy férfiról lenne szó. A svéd születésű sztár biszexualitásáról szóló hírek sosem nyugodtak le, és ha csak nem kerül elő egy titkos Garbo-napló, félő, örökké a sötétben fogunk tapogatózni. Garbo legnagyobb örömére.

Az 1932-es Grand Hotel című filmjének elhíresült sora, „Egyedül akarok lenni”, nem véletlenül ragadt rá az életben is. Szinte paranoiás módon irtózott a nyilvánosságtól, a tömegtől, és ezt nem is rejtette véka alá. Az MGM stúdiót már akkor kiakasztotta, amikor 1925-ben Hollywoodba érkezett, és nem volt hajlandó elmenni öltöztetőhöz és fodrászhoz. Akkor még nem sejtették, hogy ez csak a kezdet.

Karrierje elejét leszámítva Garbo ugyanis nem adott interjút, se autogramot, nem vett részt premieren vagy sajtókonferencián, a fogadások és a rajongói levelek pedig szintén hidegen hagyták. Inkább egyedül sétálgatott vagy bámulta a tengert, és a színházba is két jegyet vett, nehogy valaki mellé üljön. Számos filmjelenetre is magában készült, a hotelszoba nyugodt csendjében. Ha a producerek olykor lehordták önfejűségéért, vállat vont és közölte: „Rendben, akkor hazamegyek Svédországba.”

Minél jobban rejtőzött, annál jobban akarták

Egyesek szerint minden idők egyik legsikeresebb PR mutatványát adta elő a színésznő azzal, hogy láthatatlanságával érte el a halhatatlanság mítoszát. Minél inkább elhatárolódott a világtól, az annál makacsabbul meg akarta őt ismerni. Megtudni, mi rejtőzik az igéző szépségű arc, a rezignált tekintet mögött, amelyért egyaránt rajongott a közönség és a kritikusok is.

Meg akarták tudni, hogy tényleg eljegyezték-e, vagy csak szóbeszéd, volt-e abortusza, és vajon tényleg a brit hírszerzésnek kémkedett a második világháború alatt, hogy befolyásos náci szimpatizánsokat buktasson le.

„Mindig tudtam, éreztem, hogy nekem nincs megírva az igazi, tartós boldogság” – mondta egyszer Garbo egy róla készülő életrajz szerzőjének. A szomorú gondolat már kiskorában is érdekelte a Greta Gustafsson néven született kislányt, akinek gyermekkora szegénységben, hangulatváltozásokkal tűzdelve telt. Utóbbiak miatt ma jó eséllyel bipoláris zavart állapítanának meg nála.

Munkás apját hamar elvesztette, 14 évesen arra eszmélt, hogy borbélyüzletben, majd eladóként dolgozik. Dölyfös természete már akkor is megmutatkozott, pedig a stockholmi színészakadémián csupán egy esetlen, fésületlen, hanyagul öltözött lánynak tűnt. Mauritz Stiller rendező azonban észrevette a nyers gyémántot, mint mondta: egy évszázadban csak egyetlen ilyen arc jut kamera elé.

Az isteni Garbo misztikus lényével hat évtizeden keresztül fenn tudta tartani imidzsét, a vászonról visszaköszönő melankolikus tekintet azonban eredeti volt. Magánlevelezése gyötrő magányról árulkodik, nem ment sehova, nem találkozott senkivel, Beverly Hills-i életét pedig bármikor felcserélte volna a svéd vidékre. „Nehéz és szomorú egyedül lenni, de néha nehezebb valakivel együtt” – írta egyik levelében, s e szavak jelentése talán még a svéd szfinx esetében is egyértelmű.

Nyitókép: Wikipédia