Greta May: Bűnös éjszaka egy ismeretlennel…

Egy bűnös, gyönyörökkel teli éjjel emlékét osztom meg veletek. Sok évvel ezelőtt történt. A férjemmel agyonhajszolt időszakunkat éltük, és miközben a sikert kergettük, egyre űzöttebben menekültünk egymás elől…

Nem bántam hosszú távolléteit, ám egy napon úgy alakult, hogy üzleti érdekeink találkoztak. A váratlan helyzet megkívánta, hogy azonnal utána utazzam Skóciába egy fontos tárgyalásra, melyet egy vidéki kúriában ejtettek meg. A repülőből szelíden szállingózó hóesésben léptem ki, ami azonban percek alatt áthatolhatatlan hóviharrá fajult.

Mintha akadályozni akart volna a sors: vezetőm, akit elém rendeltek, eltűnt. A telefonvonalak nem működtek, nem tudtam érdemben beszélni a férjemmel. Nem tehettem mást, egy közeli kereskedésben autót béreltem, és bosszús elszántsággal indultam az egyre elhagyatottabb utak felé, ahová az ócska térkép iránymutatása vezetett.

Magányos utazásom közben egyre nagyobb izgalom uralkodott el rajtam. Úgy tetszett, van okom aggódni: az autó gyanús hangokat adott ki, az időjárás egyre zordabbul tombolt. Végül egy szűk hegyi utacskán tetőződött balszerencséim sorozata: az útra futó gímszarvas összetörte a kocsit. Ott álltam az alkonyodó táj közepén, működőképtelen autóval, és apró, vérző sebbel a homlokomon.

Ám mielőtt végleg úrrá lett volna rajtam a kétségbeesés, megmentettek egy közeledő autó utasai. Az idős házaspár nem tudott angolul, gesztusaikat és lassú, skót beszédüket mégis elég megnyugtatónak találtam ahhoz, hogy megbízzak bennük. Ők pedig egy órányira lévő, romosnak látszó kastélyszállóba vittek… Valaha gyönyörű lehetett a hely, ám mintha egy félbemaradt felújítás közepén ragadtak volna.

Lenn csak a konyha volt használható, az emeleten azonban pompás étkező és gyönyörű szobák látványa varázsolt el. Itt kihúzom az éjszakát, holnap pedig talán már fel tudom hívni a férjemet – gondoltam nyugodtabban. Szorongásom tovább csillapodott, amikor kései vacsorám során három különös vendég jelent meg az asztalnál. Fivérek, kik az enyémhez hasonló balszerencsék eredményeként kerültek ide éjszakára.

És én a fáradtságom ellenére sem tudtam figyelmen kívül hagyni erőteljes, lenyűgöző kisugárzásukat…Sötét szemek, sötét haj, kutató tekintet, mély, bársonyos hang – ez jellemezte mindhármukat. Képtelenség volt megmondani, hány év lehet köztük, a korukat is csak saccolni tudtam. Tartózkodó, mégis lebilincselő udvariassággal ajánlották fel szolgálataikat, és én beleborzongtam sötétzöld szemük sokatmondó villanásaiba.

Nem udvaroltak, nem flörtöltek, mégis a hatásuk alá kerültem – a hatásom alá kerültek…

Vibrált a levegő, miközben ettünk, majd zavarom gyorsan beűzött a szobámba. Abban bíztam, az álom átsegít szürreális napomon, és másnap minden rendbe jön. Ám a reggel még messze volt. Kinn újra vihar támadt, áram nélkül hagyva a hatalmas épületet, én pedig szívdobogva húztam magamra a hideg paplant. Félelmemet fokozta, hogy fények hiányában semmit sem láttam díszes szobámban.

Nem kell mondanom, milyen rémülettel kiáltottam fel, amikor az ajtó hirtelen megcsikordult. Térdre ugrottam az ágyban, és riadtan firtattam, ki az. Csak lélegzetvételének hangjából éreztem, hogy ismeretlen látogatóm közeledik. Aztán egy kéz megsimogatta a vállam. Egy hang suttogva megnyugtatott, egy száj az ajkamat kereste. Tudtam, hogy a testvérek közül valamelyik. De melyik lehet az…?

Nem volt időm kérdésekre, ösztöneim magukkal ragadtak. A hűvös ágy meleget adó fészek lett, a kemény test követelőző szorítása biztonságot és örömöt adott. Teste minden zugát megtapintottam, testem minden milliméterét megcsókolta, mégsem tudtam rájönni, ki az, aki értő kényeztetésével ennyire elbűvöl.

Kimerülten aludtunk el – reggel egyedül ébredtem. A világ visszaállt a rendes kerékvágásba: az idő békés volt odakinn, és működött a telefon. Szállásadóm elszállíttatta lerobbant autómat és újat intézett helyette. Reggeli után indulhattam célom felé, amelyről kiderült, már csak 50 kilométernyire van. Mégis kedvetlenül iszogattam a teám, és halogattam az indulást, míg a testvérek végre megjelentek.

Reménnyel telve emeltem rájuk tekintetem, hátha rájövök, melyikük volt az éjjeli látogatóm. De egyforma kiismerhetetlenséggel és titokzatossággal pillantottak vissza rám. Az ajkukon játszó kétértelmű mosolyból bármire következtethettem.

Így hagytam el a kastélyt, ám azóta is sokat gondolok rá – mert ez az éjjel hozta el a felismerést, milyen boldogtalan voltam akkoriban. A kúriára érve letudtam a tárgyalást, majd bejelentettem a férjemnek: válunk. Útjaink külön folytatódtak. Én pedig soha nem feledem a három férfit, mert egyikük őrjítő ölelése örökre megváltoztatta az életemet.

Greta May novellája

Nyitókép: Unsplash