Gyáva vagy szakítani, pedig haldoklik a szerelmünk…

Amikor még szerettél, valahogy minden könnyebb volt. Könnyebb volt levegőt venni, könnyebb volt hazamenni, terveket szövögetni. Biztonságban éreztem magam, a szívem.

Tudtam, hogy otthon vársz, és ez leírhatatlan nyugalommal töltött el a legnehezebb napjaimon is. Elmondtam neked a legféltettebb titkaimat is, mert hát erről is szól egy kapcsolat, nem igaz? Megnyílunk. Vállaljuk azokat a tetteinket is, amikre nem vagyunk büszkék. Érdemesnek találjuk egymást arra, hogy elmondjuk, honnan jöttünk, mire ide, egymás mellé megérkeztünk.

Megmutatjuk, hogy már tudunk felelősséget vállalni, már tudunk úgy cselekedni, hogy nincs mitől félni. Sem neked, sem nekem. Hogy bár az élet kiszámíthatatlan, mi mégis határozottan lépkedünk benne. Összecsiszolódunk. Már megtanultuk az egyik legfontosabb leckét. Azt, hogy legyen szó bármiről, őszinték leszünk egymással, mert az a célravezető. Vagy már elfelejtetted?

Amikor még szerettél, soha nem kérdőjelezted meg azt, hogy igazat mondok-e. Soha nem akartál belenézni a telefonomba, nem követtél titokban, nem kerestél árulkodó jeleket, nem kutakodtál a kocsimban. Nem akartál hűtlennek látni, vagy olyan embernek beállítani, ami nem vagyok. Nincsenek titkaim. Bármit nyugodtan nézz meg, én a szeretetemet nem árusítom ki senki másnak, az a tiéd és az enyém.

Vagy talán ez ennyire hihetetlen számodra, hogy téged is képes valaki igazán szeretni? Amikor még szerettél, társak, barátok és szövetségesek voltunk, emlékszel? Tudtunk úgy beszélgetni, mint két barát, tudtunk úgy viselkedni, mint két őrült szerelmes, és képtelenek voltunk nem élvezni azt, amit ad nekünk az élet, együtt. Talán attól félsz, hogy bántani foglak, miközben te bántasz most is engem?

FORRÁS: UNSPLASH

Kérdéseim vannak, de válaszok nincsenek. Vállat vonsz és továbblépsz – de azt hiszem, hogy számodra sem könnyű lépés ez. Amikor még szerettél, nagy szavakat használtál meggondolatlanul. Úgy ültél bele a szerelem buborékba, hogy fogalmad sem volt róla, hogy neked is tenned kell hozzá, adnod kell magadból, hogy ez ne pukkadjon ki. Mert egyedül képtelen vagyok helyetted is szeretni. Próbáltam.

Egyre inkább a hibáimat erősítetted meg bennem, éreztetted, hogy te ebből a kapcsolatból már nagyon elmenekülnél. Teher voltam, egy múló szeszély. Az őszinte beszélgetések is elmaradtak. Míg te már csak a hibáimat láttad, én egyre inkább megszerettem magam azért, amilyen vagyok, és egyre több erőt éreztem magamban, hogy képes legyek továbbhaladni egyedül.

Nem akartam megfelelni neked. Közel sem vagyok tökéletes, tudom. Számos hibát vétek nap mint nap,  vannak, amikre oda tudok figyelni, és vannak, amiket egyelőre képtelen vagyok megváltoztatni. De fejlődöm. Leginkább azért, hogy ne essek újra abba a hibába, hogy azt érezzem, képtelen vagyok egyedül boldog lenni. Talán jót teszel velem azzal, hogy készülsz elmenni, csak még nincs bátorságod kimondani.

A biztonságot felváltotta a félelem, a szeretetet a közöny, és már csak elviseled a társaságom. Nem nyújtasz kezet felém, nem érsz hozzám, nem nevetsz velem, nem vagyok már igazán nő neked. Kifogásokat keresel, csak ne kelljen velem lenned. Szakaszokat lépkedünk át, szinteket süllyedünk vissza. Így épül le a kapcsolatunk.

Szerettem veled lenni.

Fáj, mert többet vártam kettőnktől, és haragszom, amiért nem vagy képes őszintén beszélni velem erről. Inkább mondanád ki, hogy legyen vége, minthogy azt éreztesd, semmit nem érek már neked! Leszek én a bátor. Kimondom én. Itt hagylak én. És nem nézek vissza. Nem marcangolom tovább magam miattad. Becsülöm magam annyira, hogy nem tétovázok tovább és nem hagyom, hogy az élet elmenjen mellettem, amíg arra várok, kimondd, hogy vége.

Nyitókép: Unsplash