Ha nem szexelsz velem, akkor miért nem feküdhetek le mással?
Megnéztem a Netflixen futó egyik aktuális sikersorozatot, a Vágyak/Valóságot. Nem konkrétan a sorozatról szeretnék írni, hanem a központi kérdésről, amit körbejár.
A főszereplő nő egy majdnem ideális házasságban él. A férje sikeres a munkában, jó apa, jóképű, jótestű. Eddig minden tökéletesnek tűnik, ugye? A baj azzal van, hogy a szexuális életük pocsék. Alig vannak együtt, és akkor is sokszor kudarcba fullad az egész. Legjobb esetben is kötelező rutin egy “szeretkezés”.
Közben a nő elkezd fantáziálgatni egy exéről, akivel a legcsodálatosabb szexuális élményei voltak. Viszont az a pasi egy megbízhatatlan, problémás alak volt. De az ágyban utolérhetetlen… A nő (ahogy mindnyájan) pedig mindent szeretne: biztonságot, de izgalmat is, nyugodt családi hátteret, de bizsergető szexuális élményeket is.
De vajon lehet mindent egyszerre? Vagy mit érdemes feláldozni? A nyugis, biztonságos, kiegyensúlyozott családi élet mellett is lehet vérpezsdítően izgalmas a szexuális élet? És ha igen, akkor meddig?
Vannak olyan párok, akik hosszú éveken keresztül képesek fenntartani a minőségi szexet a kapcsolatukban, és mindkettőjük számára kielégítő ez így. Jó nekik. De mi van akkor, ha a film főszereplőjéhez hasonlóan az elfogadható minimumnál is kevesebbet kapsz otthon? Ha hiába minden próbálkozás, a párodat egyszerűen már nem lehet beindítani – vagy csak te nem tudod már? Ha nem működik semmiféle kompromisszum, trükk, segédeszköz, szexi fehérnemű?
Le lehet élni úgy egy életet, hogy egyébként minden rendben van, csak hát a szex katasztrofális?
Aszkéta módjára végigböjtölsz 20-30-40 évet? Vagy ilyenkor egy idő után elkerülhetetlen, hogy egy harmadik fél is képbe kerüljön, és a megcsalás az a megoldás, amivel elviselhetővé lehet tenni ezt a helyzetet? Abban viszont ott a rizikó, hogy ha kiderül, akkor hatalmas balhék, szakítás, válás lesz a vége. És akkor oda a biztonság, a nyugodt háttér, a biztos jövőkép.
FORRÁS: UNSPLASH
Megéri feláldozni ezt pár jó dugásért? Biztos vagyok benne, hogy különböző vérmérsékletű emberek más-más válaszokat adnának erre a kérdésre. Ha valakinek nem annyira fontos a szex, akkor nem izgatja magát azon, ha csak ünnepnapokon kell hódolni a szenvedélynek.
De mi van azokkal, akiknek a heti 3 is kevés lenne – vagy maximum egy elfogadható megalkuvás -, de már fél éve, egy éve még csak meztelenül sem látták a párjukat? Akiket ez igenis zavar. A becsületes megoldás az lenne, ha emiatt felrúgnák az egész kapcsolatot, és keresnének valakit, akivel hasonló szinten van a libidójuk. De vajon hányan tudják vállalni annak a döntésnek a súlyát, hogy csak a szex miatt lépnek ki egy kapcsolatból?
És az, aki már szinte nem is érdeklődik a párja iránt szexuálisan, elvárhatja, hogy a másik töretlenül hű legyen hozzá? Ha ez nem csak egy átmeneti időszak, nem csak egy betegség, nem csak gyerekvállalás miatt egy nehezebb szakasz. Ha semmilyen módon nem akarja a másikat kielégíteni, akkor elvárhat kizárólagosságot? Olyan ez, mintha azt mondanám, én nem főzök neked sosem. De ne menj el étterembe, vagy ne egyél más főztjéből. Ha éhes vagy, dobj össze magadnak egy szendvicset!
Én alapvetően hűségpárti vagyok, viszont azt gondolom, hogy azért is folyamatosan tenni kell, hogy a szexuális életünk ne szürküljön el. Mert a szex nem csak konkrétan arról szól, hogy lefekszel valakivel, orgazmusotok lesz, és ez milyen király érzés. Hanem arról is, hogy mennyire érzed magad kívánatosnak. Mennyire érzed magad nőnek/férfinak. Mennyire érzed azt, hogy a párod még mindig szépnek talál. Mennyi intimitás van még köztetek.
Szerinted mi a jó megoldás, ha a párodat már alig tudod rávenni a szexre? Böjtölés, szakítás vagy hűtlenség? Én azt hiszem, hogy tökéletesen jó válasz nincs, csak emberek és döntések…
Nyitókép: Amanda Matlovich/ Netflix
