Ha túlsúlyos vagy, lustábbnak gondolnak a munkaadók?!

Bár a diszkriminációt az érzékenyítés különböző eszközeivel, törvényekkel és számtalan témában írt cikkel próbálják kiiktatni a világból, kérdéses, valaha is sikerül-e tökéletesen.

Zsanett esete legalábbis kitűnő példa arra, hogy a mélyen belénk kódolt előítéletek milyen nehezen győzhetők le…

„Fél éve jelentkeztem egy állásra egy jó nevű világcégnél, amelynek Budapesten is van székhelye. Nagyon komoly rostákon estem át, a végére ketten maradtunk jelöltek, én és egy hozzám hasonló korú hölgy. Mivel többször találkoztunk az elbeszélgetések előtt, tisztában voltam vele, hogy mind a végzettségünket, mind a korábbi munkatapasztalatunkat tekintve hasonló esélyekkel indulunk.

Még a családi állapotunkban sem volt eltérés, mindketten házasságban éltünk és gyereket neveltünk. Egyértelmű volt tehát, hogy a körülmények azonossága miatt a munkaadó leginkább a személyes szimpátia, illetve a motiváció feltételezett mértéke alapján fog dönteni. Amikor megkaptam a nemleges választ, csalódott voltam, de tudomásul vettem, hogy a vetélytársamat ítélték jobbnak.

A döbbenet csak egy hónapja következett, amikor véletlenül találkoztam az egyik HR-es hölggyel az adott cégtől. Mivel az ottlétemkor többször beszélgettünk, megismert és megálltunk néhány szóra. Kiderült, hogy már otthagyta a vállalatot, és egészen mással foglalkozik. Amikor szóba került a jelentkezésem, sajnálkozva azt tanácsolta: fogyjak egy kicsit(!).

FORRÁS: PEXELS

Majd megtudtam, hogy a cégvezetők tulajdonképpen a molett testalkatom miatt nem engem választottak…Való igaz, hogy egy betegség miatt majd’ egy évtizede nagy túlsúllyal élek, de eddig sosem éreztem, hogy hátrányos megkülönböztetés ért volna emiatt. A másik jelölt egy filigrán, feszes testű hölgyike volt, aminek nem tulajdonítottam jelentőséget – a következtetés azonban, amit ennek alapján levontak a felvételi bizottság tagjai, teljesen felháborított.

Úgy gondolták, hogy ő minden bizonnyal kitartóbban, nagyobb akaraterővel dolgozik a céljaiért, hiszen a saját magát sem hagyta „eltespedni”. Ezért a cégnél is produktívabb lesz, mint én, aki szemmel láthatóan hajlamos vagyok bizonyos dolgokba belekényelmesedni, és ez nyilván a munkámban is megmutatkozik.”

Zsanett történetét hallva elkezdtem kutakodni a témában, és hamarosan ráleltem az Amerikai Pszichológiai Társaság közelmúltban kiadott közleményére, amely sajnos alátámasztja a hallottakat. Eszerint a többség valóban pozitív diszkriminációra hajlamos egy vékonyabb, „karbantartott” test láttán. Az már köztudott, hogy a szép arcvonásokhoz, kellemes külsőhöz automatikusan pozitívabb tulajdonságokat kapcsolunk – nos, úgy látszik, a vékonyság tekintetében ugyanez működik.

Azt gondoljuk, aki „nem hagyja el magát” fizikai téren, az valószínűleg az élet minden területén keményebb munkára képes, tehát eredményesebb és kitartóbb. Mint minden előítélettel, természetesen ezzel is veszélyes vizekre evezünk, ezért fontos tudatosítani magunkban, hogy a fenti, ösztönszerűen feltételezett párhuzamok egyáltalán nem törvényszerűek.

Egyrészt különböző betegségek miatt is elhízhat valaki.

Másrészt, még ha a helytelen étkezés vagy mozgáshiány következtében rendelkezik is túlsúllyal, ettől függetlenül kiemelkedően erős akaraterővel bírhat más tekintetben. A kihívás tehát ugyanaz, mint eddig: ne hagyjuk, hogy a feltörő előítéletek teret kapjanak döntéseinkben! Inkább nézzünk feltételezéseink mélyére, és együtt próbáljunk küzdeni egy olyan világért, ahol senkit nem a külseje alapján ítélnek meg.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂