Ha valaha anyós leszek, jól akarom csinálni!

„Eszembe jutott, hogy te is anyós leszel majd egyszer!” – ezzel indított a húgom egy beszélgetést nemrég. Pár pillanatig szóhoz sem jutottam, hiszen a legidősebb fiam is még csak kisiskolás, így eddig ez a kérdés nem nagyon vetődött fel bennem. 

Ráadásul nem is értettem, miért pont én leszek anyós, amikor neki lányai vannak. Szóval a statisztikai lehetőség, hogy anyósok leszünk egyszer, mindkettőnknél ugyanúgy fennáll. Vissza is kérdeztem: na és veled akkor mi lesz?

– Igen ám, de te fiús anyós leszel, én meg lányos, az teljesen más! – jött a válasz.

Ezzel nehéz volt vitatkozni, bár őszintén bevallom, nem nagyon értem a kettő közti különbséget. Az anyós az anyós, és pont. Ha nem így lenne, akkor a több kötetnyi anyós vicc sem született volna meg soha. De azért elgondolkodtatott. Egyszer tényleg anyós leszek, már ha a fiúk olyan szerencsések lesznek, hogy megtalálják a nekik való párt.

Nem nagyon lelkesít ez a szerepkör, el kell ismernem. Mert nehéz terep. Bekerül egy idegen a családba, és átalakítja azt. Ez így van jól, de azért ez minden résztvevőnek nehéz feladat. Tudom, mert jelenleg még én vagyok a meny. Anyósom hatalmas szeretettel és óriási lelkesedéssel fogadott be a családba – ahogy én is tervezem majd egyszer, amikor rám kerül a sor.

Mégis óhatatlanul konfliktushoz vezetett a puszta létezésem már az első karácsonykor, amikor friss házasokként nemet mondtunk a közös ünneplésre. Nem az egész karácsonyi ünnepkörre, csak a szentestére, amit náluk addig együtt töltött a család.

Az én elképzelésem szerint a család olyan „hagyma rendszerű”. A magja a szűk kör: szülők, gyerekek. És erre fonódik rá a nagyobb család a nagyszülőkkel és nagybácsikkal, nagynénikkel, unokatesókkal. Anyósom ezzel szemben olvasztótégelyként kezeli a családot: aki bekerül, az élvezi a teljes gondoskodó szeretetet, de be kell olvadnia és igazodnia.

FORRÁS: UNSPLASH

A befogadásommal nem volt probléma, de azzal igen, hogy nem illeszkedtem a családi rendszerbe. Más szokásrendszert, más normákat hoztam. Van bennem kompromisszumkészség, de olyan is volt, amiből nem engedtem. A mai napig élénken él bennem a kép, ahogy állunk egymással szemben a konyhában, éppen vitatkozunk, amikor anyósom egyszer csak megszólal: „Jó makacs egy nő vagy, fiam!”

Mivel kevés embert ismerek, aki jobban ragaszkodna az elképzelésihez, mint ő, ebben a megjegyzésben volt valami, ami mosolyt csalt az arcomra. „Azt hiszem, ebben pont hasonlítunk” – jegyeztem meg. Ő is elmosolyodott. Ebben legalább megegyeztünk.

Ezért a húgommal való beszélgetés után elhatároztam, hogy levelet fogok írni későbbi önmagamnak, hogy miket ne felejtsek el, mire anyós lesz belőlem. Az elején szuperül ment minden: Nem szólok bele semmibe. Nem fogok takarítani a menyem házában, sőt, megjegyzést sem teszek a rendre, a főztjére, a gyereknevelésre, nem lógok egyfolytában a nyakában…

Aztán eszembe jutottak más anyukák, akik arra panaszkodtak, hogy az anyósuk soha nem főz nekik semmit, nem jön át vigyázni a gyerekre. Mennyire jó lenne, ha besegítene a háztartásban, amíg ők a gyerekkel foglalkoznak. Szóval a képlet egyáltalán nem olyan egyszerű.

Oké, akkor majd csak a gyerekgondozásba nem szólok bele, a többit meglátom. Úgyis laza vagyok és rugalmas: ha menza kaját esznek, akkor azt esznek. A rendet és a rendetlenséget is sztoikus nyugalommal tudom nézni. Már annyira elégedett voltam magammal, hogy csuda, amikor elértem egy olyan pontra, ami abszolút kardinális kérdés volt nekem anyaként.

Mi lesz, ha sírni hagyja a gyereket, hogy megszokja, nem mindig az van, amit ő akar?

Na, itt megállt bennem az ütő. Ez volt a saját határom. Ezen nem tudnék átlépni szó nélkül. Biztos, hogy nem. Végül ennyit írtam: „A fiad és ő már egy másik család. Légy rugalmas, és figyelj, hogy mire van szüksége, és mire nincs!

Lesznek köztetek nézeteltérések, ez rendben van, tanuljátok egymást. Mindig figyelj a jó dolgokra is, és időnként dicsérd meg! Csak olyan konfliktust vállalj fel, amit tényleg érdemes. Ne az ő családja legyen a szabadidős tevékenységed, legyen saját életed! Sok szerencsét!”

Nyitókép: Unsplash