Önző szemétláda vagyok, amiért soha többé nem akarok házasodni?

Amikor tönkrement a házasságom, teljesen beborultam lelkileg. Féltem az ismeretlentől, az új helyzettől, a családom nélkül való élettől, de tudtam, nincs más út. A szétköltözés után a saját igényeimet háttérbe szorítva próbáltam arra fókuszálni, hogy a kamasz lányom lelkivilágát valahogyan egyensúlyban tartsam.

Miután lassan rendeződtek a dolgok, és sikerült kialakítanunk egy erős egységet, a barátaim elkezdték rágni a fülemet, hogy keressek magamnak valakit. Hosszas hezitálást követően letöltöttem néhány ismerkedős appot, de ami ezután következett, arra nem voltam felkészülve. Kész tébolydába csöppentem, és olyan érzés volt, mintha egy óriás tarantula hálójába ragadtam volna: minden újabb és újabb bejelentkezésemkor kétségbeesett szinglik tekeredtek rám. Sokan már az első randin arról beszéltek, hogy hány gyereket szeretnének (milyen rövid időn belül) és a leendő férjnek milyen kritériumokkal kell rendelkeznie.

Olyannal is találkoztam, aki azonnal hozzám akart költözni a két pici gyerekével, mert meglátta bennem az egzisztenciális biztonságot.

És itt van a legutóbbi kapcsolatom. Az exem eleinte maga volt a megtestesült kedvesség, báj és nyugalom. Első látásra levett a lábamról, magával ragadott a belőle áradó szenvedély. Aztán egy karácsonyi balhé közben kibújt belőle az igazi énje, és elhordott mindenféle aljas, szemét időlopónak, amiért fél év után nem húztam gyűrűt az ujjára. A szakításunk ébresztett rá, hogy drasztikusan megváltoztak a házassághoz fűződő gondolataim. Hogy őszinte legyek, már nem látom benne a csodát, a varázslatot. Inkább ijesztőnek tűnik ez az ásó-kapa-nagyharangosdi. Valószínűleg azért, mert a mai napig bevillannak emlékképek azokból az időkből, amikre nem akarok emlékezni. Hazamenni valakihez, akit a világon a legjobban szeretek, és érezni a húsba vágó fájdalmat, hogy nem számítok, nem fontos a jelenlétem. Elővenni régi fotókat, és elmélázni azon, hogy az a mosolygós, színes ruhás tünemény már a múlté… Testközelből tapasztalni, milyen erővel tud távolságot teremteni egy-egy vita az ágyban.

kép forrása: Midjourney

Azt vallom, hogy bizonyos mértékű kockázatot érdemes vállalni a boldogságért. Ám reálisan nézve a dolgokat, nincs motivációm az újraházasodáshoz. Mert bármilyen nehéz is sokszor elváltnak lenni, olyan előnyökkel jár számomra, amikről nem akarok lemondani – ideértve az önértékelésem megszilárdulását és azt az újonnan szerzett képességemet, hogy tiszteljem magam férfiként és szülőként.

Félreértés ne essék: még mindig hiszek a szerelemben. De van különbség romantika és romantikus téveszme között. Az élettapasztalataim megerősítettek bennem egy másfajta narratívát, ami sokkal közelebb áll az igazsághoz. Egy kapcsolatban az a legfontosabb, hogy adjunk a másiknak valami fontosat és különlegeset. De nem hiszek már a papírban, és abban sem, hogy örökké tökéletes partnerei lehetünk egymásnak.

Misi történetét Császár Zsanett jegyezte le.

Nyitókép: Midjourney