Hazug házasságok nyomában: Megéri megalkudni?

Emőke 55 éves, teltkarcsú, csinos nő. Amíg a házasságáról mesél, nézem az arcát: a barátságos mosoly egy pillanatra sem hagyja el, talán csak a tekintetében vélek felfedezni némi szomorúságot.

Vagy nincs is benne ilyesmi, csak én képzelem oda a hallottaknak köszönhetően? „25 évesen mentem férjhez, akkoriban ez még egyáltalán nem volt korai. Szenvedélyesen szerettem a férjemet. Ma is beleborzongok, ha nézegetem a régi fotókat – fiatal korában még nagyon sármos volt. Sokáig számított jó házasságnak a miénk. Mindkettőnket lefoglalt a karrier, aztán a gyereknevelés.

Házat építettünk, majd András évekig távol volt egy külföldi kiküldetésnek köszönhetően. Valahogy mindig volt mit megoldani – ez életben tartotta a kapcsolatunkat. Aztán ahogy fogytak a kihívások, valahogy minden elszürkült, a sármos férjemből pedig egy munkamániás maximalista lett. Már évek óta elfogadtam, hogy itthon valamiért nem találja a helyét, a hivatásában viszont megleli a szenvedélyt.

Egy ideig küzdöttem azért, hogy egymással is feltöltődjünk, ahogy régen. Hogy az otthonunk ismét élettel teli legyen. De nem tudtam elérni. Azt hiszem, szép lassan kiábrándultunk egymásból: először ő belőlem, aztán én belőle. A külvilág előtt persze titkoljuk ezt, miért is mondanánk el? Nem tartozik senkire.

Egy barátnőm tudja csak az igazságot, ő mindig arra biztat: váljak, ne pazaroljam el a maradék életem. De ebben szerencsére a férjemmel egyformán gondolkodunk. Igaz, hogy már nem szeretjük egymást, de rengeteg közös dolog köt minket össze.

Sokan emlegetik gúnyosan a vagyont, mint egy házasság összetartó erejét, pedig szerintem nem bűn, ha az ember nem akarja elveszíteni, amit az évek során megszerzett. Mindketten egyformán dolgoztunk a javainkért, és mindkettőnknek fontos, hogy ezt ugyanilyen teljességben adjuk át a gyerekeknek. Ha elválnánk, a három nagyfiunk érdekei is sérülnének. Mert bármelyikünk újraházasodna, szétszortírozódna, ami egyszer majd csak és kizárólag a fiúkat illeti.

A másik érvem a maradás mellett a megszokás.

Tudom, ezen sokan nevetnének, de én már nem tudom elképzelni, hogy új életet kezdjek. Nem bírnám elfogadni egy idegen férfi rigolyáit. Andrásnak már minden gesztusát, minden arcrándulását ismerem, így könnyűek a mindennapok, mindketten tudjuk, mit akar a másik. Van egy megszokott, kialakult szabályrendszer, amit senki sem szeg meg.

FORRÁS: PEXELS

Bár szerelem és szex évek óta nincs köztünk, egy-két közös kedvtelésünk megmaradt. És figyelmesek vagyunk egymással, ez alap. Én megfőzöm a kedvenc ételét, ő apró ajándékokkal, gesztusokkal lep meg. Barátságnak is nevezhetném, ami köztünk van. Igen, a férjemnek valószínűleg vannak külső kapcsolatai. Szeretői, ahogy mások mondanák, de én nem szeretem ezt a szót.

Nem szoktam utánuk kutakodni, és nem is érdekel az egész. Amíg András nem rúgja fel kettőnk szövetségét, azzal fekszik le, akivel akar. A lényeg, hogy diszkréten intézze az ügyeit. Én magam már nem vágyom ilyesmire. Ismerek férfiakat, akiknek tetszek, de úgy gondolom, túl komplikált lenne bármelyikkel is viszonyt kezdeni.

Az egyetlen rossznak mondható szokásom, hogy megtévesztem a világot a házasságunkat illetően. Ennek András is lelkes részese, közös, kissé önironikus játékunk ez. Mestere vagyok a látszat hamis tálalásának, így az ismerőseink szemében mi vagyunk a tökéletes házaspár. Tele vannak a közösségi oldalaink nyaralós, házassági évfordulós, idilli hétköznapokat ábrázoló fényképekkel – felnevet. –

Ez szórakoztat. Ha már nem lehetek őszinte a világgal, mert elítélnének, legalább ezzel az ártalmatlan csalással állok bosszút. És nem, nem tartom rossznak az életem. Egy házasság sokféleképpen működhet, mindenki maga hozza a szabályokat. A miénk ilyen.”

Nyitókép: Pexels

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr