Hová vezet, ha az önelfogadás jegyében elhagyod magad?

Mindenhol azt sulykolják belénk, hogy egyszerűen muszáj szeretnünk magunkat úgy, ahogy vagyunk. Hiszen minden testrészünk tökéletes és gyönyörű, mindenki igazi nagybetűs nő.

Mindannyian szupercsajok, kész szuperhősök vagyunk. Ehhez a hozzáálláshoz képest mégis kétfelé szakadt a világ. Az egyik végletbe tartoznak azok a nők, akik nem mernek magukról filter nélküli képet posztolni. Akik félnek, hogy mégsem annyira tökéletesek a maguk valójában.

A másik véglet meg az, amikor igyekeznek lenyomni a torkodon, hogy egyszerűen szeretned KELL magadon mindent. Legyen az túlsúly, sárga fogak, pattanások vagy a kelleténél dúsabb szőrzet. Mit számít?! Gyönyörű vagy így is! Nem kell megfelelned semmilyen társadalmi elvárásnak!

Holott a legújabb társadalmi elvárás pont ez: hogy csakazértis szeretned kell magadon minden egyes részletet. Nehogy már itt a negatív rezgéseiddel tönkretedd a mindent elárasztó testpozitív megközelítést!

Aztán az ember lánya hiába nézegeti a tükörben az alakuló tokáját, vagy az ajka felett megjelenő sötét szőrszálakat. Nincs az a nő, aki örömében tapsikolna, hogy jaj de jó, kinőtt a bajsza, és mekkora királyság, hogy a karantén alatt sikerült felszednie pár plusz kilót.

Na de most már azért is szarul kell érezned magad, hogy nem imádod az összes tökéletlenséget a testeden.

Szerintem viszont ne szégyelld, ha képtelen vagy felülni a szuperpozitív vonatra! A pozitív testkép nem azt jelenti, hogy magadra kell erőltetned a kényszerképzetet, hogy teljesen tökéletes  és gyönyörű vagy. Nem kell kötelező jelleggel szeretni a narancsbőrödet, az x betűt formázó lábaidat vagy a testmagasságodat.

FORRÁS: UNSPLASH

Gyűlölni sem kell –  egyszerűen csak tudomásul kell venni, hogy ilyen, és tovább kell lépni. Hiszen amin nem lehet változtatni, azon tényleg kár rágódni. Emberek vagyunk, különféle adottságokkal. Van, akinek könnyebb, mert megnyerte a genetikai lottót, és van, aki kevésbé szerencsés.

Ez amúgy is teljesen relatív dolog. Mindenkit irigyel valaki, és mindenkinek van olyan, akit szebbnek és jobbnak gondol saját magánál. Vannak, akik szerint szép vagyok és fiatal – míg mások szerint egy közel negyven éves, középkorú, tokásodó nőszemély.

Nyilván mindkét nézőpont igaz, attól függ, hogy honnan nézzük. És pont ez a lényeg – hogy tökmindegy. Valószínűleg nem vagy se olyan szép, se olyan csúnya, mint amilyennek gondolod magad. Ezt nem is lehet másokhoz mérni, hiszen nincs semmilyen egységes mérce, csak szubjektív megítélések.

Az pedig, hogy mindenki szeretne egy kicsit szebb lenni, nem a modern kor nyomasztó társadalmi elvárása. És nem is felszínes gondolkodás, hanem természetes emberi igény. Körülbelül az őskor óta. A pozitív testkép egész egyszerűen annyi lenne, hogy tisztában vagy a testi adottságaiddal és megpróbálod kihozni magadból a legjobbat – saját magadhoz képest.

Hiszen az önelfogadáshoz önbizalom kell, az önbizalomhoz pedig sikerélmény. Amin nem lehet változtatni, az le van tojva nagy ívben. Viszont amit egy kicsit is jobbá lehet tenni – sport, fodrász, fogfehérítés, kozmetikus, életmódváltás vagy bármi segítségével -, azt miért ne próbálnánk meg?

Néha elég hozzá egy piros rúzs vagy egy előnyösebb frizura, míg más változásokhoz kemény edzés vagy diéta szükséges. Ha egy hajszálnyival jobb lesz tőle a közérzeted, már jobban megérte, mint a korrigálható tökéletlenségeink elfogadásán erőlködni. Mert ha mindent mindig elfogadunk, hogy jó úgy, ahogy van, abból sohasem lesz pozitív változás, sem fejlődés – és ennélfogva önbizalom sem.

Nyitókép: Unsplash