A másik nőt bántod azért, mert utálod az életedet?

A minap egy kávézóban ültem, és arra lettem figyelmes, hogy két asztallal arrébb egy csajtrió csúnyán kibeszéli a mosdóba kiszaladó barátnőjüket. Csak úgy fröcsögött belőlük a rosszindulat, azon röhögtek, hogy milyen iszonyúan elhízott.

Amikor a lány visszajött, persze úgy tettek, mintha mi sem történt volna

Kellemetlenül ismerős szituáció. Én is tettem hasonló dolgokat, amikre egyáltalán nem vagyok büszke, sőt. Kamaszkoromban gyakran csúfolódtam és piszkáltam a gyengébbeket, csak azért, hogy bevágódhassak a suli menőinél. Arra is emlékszem, hogy az egyik riválisomról gusztustalan pletykákat kezdtem terjeszteni, amivel sikerült elérnem, hogy a kiszemelt fiú engem válasszon helyette.

Kép forrása: Midjourney

Mentségemre szóljon, sokat tanultam azóta, és ma már sokkal empatikusabban, toleránsabban fordulok mások felé. Ennek oka, hogy a munkahelyemen rengeteg nővel vagyok körülvéve, ami döntés elé állított. Választanom kellett: vagy másokat egzecírozó bajkeverő leszek, vagy letöröm az egómat, és úgy bánok a kollégáimmal, ahogy szeretném, hogy bánjanak velem.

Sajnos úgy látom, ez a fajta viselkedés nemcsak rám, hanem nagyon sok nőre jellemző  – korosztálytól függetlenül. A közösségi oldalak ennek legszembetűnőbb melegágyai, ahol úgy tűnik, mintha egyesek életcélja lenne pocskondiázás, a beszólogatás.

Ha magadra ismersz, itt az ideje az alapos önvizsgálatnak

Könnyű elítélni, megszólni a „vetélytársat”, aki szuperszexi vakációs képeket posztol magáról, vagy büszkén öleli és csókolja a férjét. De ha megfigyeled az érzéseidet, a reakcióid nagy valószínűséggel a saját félelmeidet, bizonytalanságodat tükrözik vissza. Azzal a lendülettel, amivel leírod a toxikus sorokat, kompenzálod a gyengeségeidet. Ám a harag kieresztése után nem marad más, mint az üresség, ahová visszazuhanni talán még fájdalmasabb tehetetlenséget tükröz.

Hidd el, tapasztalatból beszélek

Túl sokáig hagytam, hogy a  frusztrációim úrrá legyenek rajtam azokkal a nőkkel kapcsolatban, akik közel álltak hozzám. Akkoriban nem értettem, milyen hatással lehetnek a szavaim másokra, és önző, ostoba módon nem is érdekelt. Drága tanulópénz volt, mert elvesztettem néhány kiváló barátot.

Ám az elmúlt években valóban sokat tanultam az empátia, a jóindulat erejéről, és nagyot fordult velem a világ. Éppen ezért szeretném, ha megértenéd, megértenétek, a kicsinyes pletykálkodás, az igazságtalan kritizálás, a sunyi kibeszélés rohadtul nem oké. Egyszer és mindenkorra véget kell vetni ennek a „trash talknak”. Annyi apró dolgot tehetünk nap mint nap, amivel támogathatjuk egymást, és ha szeretettel fordulunk nőtársaink felé, egymilliószor jobban fogjuk érezni magunkat.

Nyitókép: Midjourney