Unalmas nők várják, hogy a pasik szórakoztassák őket a társkeresőn?
3 évnyi aktív tinderezés után tényleg kezd elegem lenni a semmitmondó, sivár és bárgyú üzenetváltásokból. A profilok 80 %-a szinte üres, nincs egyetlen jópofa, frappáns bemutatkozás, csak szétfilterezett, csücsörítő, pucsító, csöcsös szelfik. A nők tényleg azt gondolják, hogy ennyi elég a figyelemfelkeltéshez? Hát rohadtul nem!
Tudom, nem lehet általánosítani, de az a benyomásom, hogy a párkeresők (vagy inkább „lóvé keresők”) zöme a külsőségekre, az anyagi javakra koncentrál, semmi más nem érdekli őket. Még egy érdekes könyv elolvasására vagy egy komolyabb témájú film megnézésére sem tesznek kísérletet, és nem akarnak energiát fektetni a tartalmas ismerkedésbe.
A beszélgetés szinte lehetetlennek tűnik: lényegében csak tőmondatokban kommunikálnak, és szinte soha nem mondanak valami szellemeset, okosat vagy izgalmasat. A többségnek egyáltalán nincs érdeklődési köre, nincsenek céljai, álmai, semmi. Persze azért a másik féltől követelik a maximumot. Néhány kiírástól konkrétan falra mászok, a „Nevettess meg” az egyik kedvencem – mintha a szórakoztatás kizárólag a férfiak feladata lenne.
El sem tudom mondani, mennyire unom ezeket az egyoldalú elvárásokat. Baromi frusztráló.
Egy szingli férfinek ki kell pattintania magát, érett személyiséggel, kiváló humorérzékkel, diplomával, jó egzisztenciával (lehetőleg exfeleség, gyerek nélkül) kell rendelkeznie. Én meg elégedjek meg a közönyös, flegmaságtól csöpögő sorokkal? Azokkal a találkozásokkal, ahol egy élő checklista szereplőjének érzem magam, és ha egy ponton nem stimmel a tétel, mehetek a levesbe?
Az ezernyi sebből vérző virtuális ismerkedés legidegesítőbb, leglohasztóbb részeiről órákig tudnék beszélni. Amit viszont leginkább hiányolok, az a humorérzék. Olyan érzésem van, mintha kiveszett volna a gyengébbik nem tagjaiból a lazaság, a kreativitás és az élet dolgaihoz való derűs hozzáállás.
Kép forrása: Midjourney
A sok tucatnő után most már arra a személyre vágyom, akiben megcsillan egyfajta szórakoztató attitűd. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom a vicces nőket, és rendkívül vonzónak találom az intellektuális, csípős, önironikus humort. Azokból kiindulva, akikbe korábban beleszerettem, kijelenthetem, hogy nincs izgatóbb és inspirálóbb, mint egy szellemes nő. Egy ilyen karakter azt jelzi számomra, hogy az illető magabiztos, rugalmasan reagál a változásokra és képes optimistán cselekedni.
Félreértés ne essék: a humorérzék (aminek nyilván szubjektív a megítélése) nem csupán az intelligencia jele. A nevetés összeköti az embereket, közös élményeket és emlékeket kovácsol, ami szilárd alapot biztosíthat egy egészséges kapcsolat kiépítéséhez. Én legalábbis ebben hiszek. De bármennyire is próbálok sziporkázni akár csetelés közben, akár a személyes találkozón, mindig azon kapom magam, hogy a randipartnereim visszarángatnak a lehangoló és kiábrándító unalom világába.
Kaptam már olyan tanácsot, hogy adjak lejjebb az igényeimből, de minek? Poénkodás nélkül sem az életemet, sem a párkapcsolatomat nem tudom elképzelni. Ha a potenciális jelölt nem érti és nem műveli a humort, akkor nincs dolgunk egymással.
Márton történetét Császár Zsanett jegyezte le.
