Ki adja vissza a szeretőként elvesztegetett éveket?
„Az ágyasa vagy” – suttogta a nagyi gyötrődő arccal, könnyes szemekkel. Ő meg csak nevetett – de azért keserűen.
Hiába próbált legyinteni, hogy az öregasszony még a régi idők szerint gondolkozik… Valahogy mégis belémart a megvetés, amit az ősi szó hordozott magában: „ágyas”. Hirtelen a szívében érezte ezernyi nő fájdalmát, akik csak ezt a jelzőt kapták jussukul az elmúlt évszázadok alatt.
„Tiltott gyümölcs vagy” – kacsintott a barátnője huncutul. Ez már jobban tetszett neki. Igen, ő egy édesség, vigasz, jutalomfalat. Különlegesség, ami nem való a hétköznapokra, mert attól csak vesztene az értékéből. Ha így gondolt magára, mindig megvigasztalódott. Démoni szeretőnek született, olyan nőnek, akinek a nevét suttogja a férfi álmatlan éjszakákon át…
„Hajadon” – mondta rá az ügyintéző közömbös hangon a kormányhivatalban. Azonban a tekintet, amivel végigmérte, tolakodó volt. Szemügyre vette rajta a kihívó magassarkút, a szűk nadrágot, a szép idomokat. Látta a pulóver alatt szépen domborodó melleket, a gondosan elrendezett hajzuhatagot. Látta a csillogó szemeket – de ugyanígy látta a szem körül sűrűsödő szarkalábakat.
Ő meg erőt vett magán, és figyelmen kívül hagyta a vizsgálódó pillantást. Legbelül azonban azt kívánta, bárcsak elvált lenne, az mégiscsak jobban hangzik. „Kora?” – jött a következő kérdés. „39″ – válaszolt könnyed hangon, és közben meg tudta volna ölni a kopasz, középkorú hivatalnokot.
„Ribanc – vágta hozzá a feleség barátnője két éve, egy tavaszi napon. – Az vagy! Undorító cafka, aki attól érzi jobbnak magát, hogy elszereti mások férjét. Ha nem lennék biztos benne, hogy Edina összeroppan a hírtől, elmondanám, amit megtudtam rólatok! Nem miattad hallgatok, nyugodt lehetsz. Csak Edina nem érdemli meg, hogy még egy hatalmas fájdalom érje. Egyáltalán, tudsz róla valamit? Tudsz RÓLUK valamit? Hogy mersz belegyalogolni más emberek életébe?”
FORRÁS: UNSPLASH
Ő meg vörös arccal hallgatott. A magyarázatok, amiket már annyiszor elmondott magában, most valamiért gyenge kifogásoknak tűntek. Csak lesütötte a szemét, és azért fohászkodott, hogy egyszer neki is legyen ilyen barátnője. Aki ilyen hevesen megvédi, ha kell…
„Öreg” – mondta aztán tegnap az orvos, a rákszűrés után.
A szavai fájóbban koppantak a térben, mint a hideg műszerek az orvosi tálcán. „Ha még csak most tervezi, hogy pár év múlva szül, az már késő. Ha gyereket akar, fogjon bele! Azonnal. Mire vár? Vagy nincs senkije?”
Nem mondhatta, hogy van. Azt sem, hogy nincs. Szégyenkezve állt, mint egy megszeppent kislány. Szerette volna felvenni a bugyiját, és közben arra gondolt: döntenie kell, szül, vagy szeret. Mert a férfinak, akihez tartozik – és mégsem tartozik -, már van három gyereke. Persze pár év múlva tényleg elválik majd, de akkor… Akkor ő már öreg lesz. Hány éve is ígéri a válást? Te jó ég! Tíz?!
„Bolond” – mondta magának otthon, a tükör előtt, mikor hazaért. Már túl volt a nagy síráson, a fogadkozásokon. És túl volt a beismerésen, hogy az észérvek ellenére képtelen változtatni. Inkább bevállalja, hogy talán sosem lesz gyereke.
Talán sosem lesz „igazi” párja. Lopott esték, titkos találkák, elsietett szeretkezések – ennyi jut. Egy pillanatra még felsejlett benne a vágy, hogy kilépjen az egészből, hogy új életet kezdjen… De aztán a kezébe vette a telefont, és egy kérdő üzenetet írt. Szerette volna tudni, hogy a héten találkoznak-e.
Nyitókép: Unsplash
