Leonardo da Vinci: Az egykori zseni ma sima különc lenne?

Leonardo kezdetektől fogva lepipálta kortársait, majd mesterét is. Állandóan mozgásban lévő elméje annyira kora előtt járt, hogy zsenialitása halála után 500 évvel is lenyűgöző.

Róla mintázták az eredeti reneszánsz embert, akinek lényegében csak ikonikus műve van. Vajon mihez kezdene, ha a jelenbe teleportálnák?

Ma se zavarná törvénytelen származása. 

A történészek a zabigyerekek aranykorának titulálják az időszakot, amiben Leonardo született, ám esetében sem bizonyult stigmának a fattyú lét. A korszak amúgy is hemzsegett a Medici és Borgia fattyaktól, akik csupa illusztris posztot töltöttek be.

Kevés információ van gyerekkoráról, annyit tudni, hogy anyja egy fiatal parasztasszony volt, apja pedig jómódú, prominens jegyző. Az apai család firenzei birtokán nőtt fel, és rengeteg időt töltött a nagyszülőkkel is. Ezzel a családi háttérrel vélhetően ma is kiegyezne.

Ma sem ülne iskolapadba

Sokan nem tudják, de a reneszánsz mestereivel ellentétben Leonardo nem részesült formális oktatásban. Apja jó hírnevének köszönhetően – aki meglátta fia tehetségét – 15 évesen inasnak állt Verrocchio műhelyében. A mester szárnyai alatt elsajátította a festészet, szobrászat alapjait, továbbá belekóstolt a mérnöki és technikai tudományokba is.

Latinul, görögül autodidakta módon tanult, a haladó szintű matematikába pedig harmincas éveiben vetette bele magát. Ha törvényes gyereknek születik, valószínűleg a felső középosztálybeli családok utódainak fenntartott iskolába megy, és belőle is jegyző lesz. Ehelyett kísérlezetéssel, felfedezésekkel elégítette ki olthatatlan tudásvágyát. A mi szerencsénkre. Szinte biztos, hogy ma is állatokat csodálna a természetben, vagy a legújabb technikai kütyükről készítene jegyzeteket.

Keveset festett, de az mind világhírű lett! 

Tizenhét képről tudjuk biztosan, hogy Leonardo keze munkája. Az állandó kutatás, megfigyelés miatt jellemző volt rá, hogy számos művét nem fejezte be. Például az Anghiari csata című képet félbehagyta, majd elveszett. A pompás Léda is hasonló sorsra jutott, így ezeket ma csupán vázlatrajzokon bámulhatjuk meg.

Az utolsó vacsora viszont csodával határos módon túlélte. A milánói falfreskó már elkészültekor világhírű volt, és többször került veszélybe az évszázadok alatt. XII. Lajos francia király például konkrétan ki akarta vágni a falból, hogy hazavigye. A templomot és környékét még a 20. században is bombázták, és bár az épület komolyan megsérült, a freskó ép maradt.

Festményein látszik, Leonardo mennyit foglalkozott azzal, hogy még realisztikusabbá tegye azokat. A sfumato technikát egyedülállóan használta, portréin szinte lehetetlen megmondani, hol végződik vagy kezdődik egy szín. Mona Lisa rejtélyes ajakmozgása gyakorlatilag az első interaktív mosoly. A modell szája körül sok réteg festék van, és látószögtől függően hol boldognak, hol pedig melankolikusnak látjuk a világ leghíresebb portréját, amin Leonardo ma bizonyosan Photoshoppal mókolna.

Rendkívüli megfigyelő volt 

Melyik ideg felel a szemöldök összehúzásáért vagy a mosolyért? Miért nem kap a harkály agyrázkódást? Mi a tüsszentés, és miért nem látszódnak nappal a csillagok? Leonardo kérdései és tennivalóinak listája folyamatosan bővült, az állandó keresésnek pedig ára volt. Nem csupán befejezetlen munkái voltak, de rendszeresen késett is. Sosem az eredmény érdekelte, inkább a folyamat.

Lenyűgözte az emberi test, de nem elégedett meg a látvánnyal, éjjelenként nekiállt boncolni, hogy részletesen tanulmányozza az izomzatot. Agy, tüdő, szív rajzai segítettek később lefektetni a modern tudományos illusztráció alapjait. Ha ma élne, valószínűleg azt kutatná, hogyan úszhatná meg az alvást, hogy ne veszítsen időt a megfigyeléseihez.

Szeretett visszafelé írni 

Bár sajnos jegyzetei többsége elveszett, ami fennmaradt, abból látszik: tükörírással írt, és persze folyamatosan. A kutatások aztán megerősítették, hogy alapvetően kétkezes volt, azaz könnyedén tudott írni, rajzolni, festeni mindkét kézzel, akár szimultán.

Ha ma látnánk vendégül vacsorára, az ajtóban egy jóképű, nagylelkű, joviális férfi tűnne fel rózsaszín tunikában. Már az üdvözlő italnál dalra fakadna, majd pusztán állatszeretetből szabadjára engedné a kutyánkat és a kanárinkat is. A vacsora végére biztosan teleírna egy spirálfüzetet, majd kétórás anekdotázás után vállunkat megpaskolva, ragyogó mosollyal közölné: „A tanulás sosem fárasztja az elmét.”

Nyitókép: Wikipédia