Ma már másképp kell férfiasnak és jó apának lenni!

Miközben kézzel-lábbal harcolunk, hogy a férfiak és a nők minél inkább egyenlőek legyenek szülői szerepükben, sok nő még mindig nehezen számol el a lelkiismeretével, ha az apa is egyenlő részt vállal a család körüli feladatokban.

Sok évezred berögződéseit nehéz felülírni. Egy kétgyerekes barátnőm óvodás kisfia kórházba került egy rutinműtét miatt. Apa ment vele, amíg ő a másik gyerekkel otthon maradt. A fiúcska szerencsére jól viselte a beavatkozást és hamar gyógyulni kezdett, az anyukában azonban furcsa, korábban ismeretlen érzések kezdtek mozgolódni.

Hogy lehet az, hogy én nem vagyok a gyerek mellett? Mit szól hozzá a kicsi, hogy apával kell lennie? Apa vajon mindent tud, ami a gyerek jóllétéhez szükséges? Mit gondolnak az orvosok és ápolók arról, hogy ezzel a gyerekkel az apja van… talán csak nem azt, hogy nincs anyja szegénynek? A kérdéseket a többi barátnővel közösen kezdtük megválaszolni.

Azért nem vagy a kisfiad mellett, mert van egy másik gyereked, aki szintén nem maradhat egyedül. A kisfiú tökéletesen jól érzi magát az édesapjával, mivel szereti őt, bízik benne. Maximális fizikai és lelki biztonságot kap tőle, nem egy idegennel vagy távoli ismerőssel maradt. Apa abszolút kompetens abban, hogy a gyerekének mire van szüksége, képes őt ellátni minden szinten úgy, ahogyan az anya is.

Az orvosok és az ápolók meg örülnek, hogy szülői segítség áll a gyerek mögött, ami könnyebbség a számukra. Biztosan van, aki számára még fura, hogy egy óvodás gyereket az apja kísér az orvoshoz. De aki emiatt ítélkezik, az inkább saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, nem a gyerekek körüli feladatokban igazságosan és észszerűen osztozkodó családokról.

FORRÁS: UNSPLASH

A mi szüleink, nagyszüleink generációja, a 40-es, 50-es években született nők óriási vesztesei a feminizmus szocialista vadhajtásának. Háztartásbeli édesanyjuktól eltérően ők már mehettek dolgozni a gyárba, üzembe, hivatalba, rendelőbe, irodába. Majd aztán várta őket otthon a második műszak minden délután és este, a mosás, főzés, takarítás, gyereknevelés.

Miközben némelyikük „ura” a tévé előtt ejtőzött sörrel a kezében, vagy épp kocsmázni, horgászni, játékgépezni ment kikapcsolódás gyanánt. Meg is undorodtak hát a „női egyenjogúság” eszméjétől. A francnak hiányzik plusz egy egész embert kívánó felelősség, amikor amellett egy (vagy több) egyéb egész emberes feladatkörben kell napi szinten helytállniuk!

Sok-sok évtized kellett ahhoz, hogy világossá váljon, a nők beszorítása két egész emberes, főállású szerepkörbe ugyanúgy zsákutca, mintha naphosszat a gyerekek-templom-konyha bermudaháromszögében mozognának. Világossá vált: a férfiak családon belüli aktív szerepvállalása nélkül lehet ugyan jogegyenlőség papíron, de a gyakorlatban a nőkre mindig kétszeres teher hárul.

Sokat változott hát ennek megfelelően az apa szerepe is.

A mi szüleink idejében még az volt a jó apuka, aki nem ivott, nem verte a családtagokat, hazahordta a pénzt. Heti háromszor esti mesét mondott, hétvégenként pedig focizott a kölkökkel. Ma ezzel szemben az számít jó apának, aki ugyanúgy kiveszi a részét a gyerekek és háztartás körüli feladatokból, mint az anya. Hiszen munka mellett egyformán fáradtak mindketten a nap végére.

Mivel sokgenerációs, több évszázados berögződésekről beszélünk, természetes, hogy a mai modern embernek sok esetben nincs mintája, amihez visszanyúlhatna. A férfiak tehát nehéz helyzetben vannak, küzdenek, mint malac a jégen, hogy megfeleljenek ezeknek a szerep elvárásoknak. Sokszor pedig egyszerűen a könnyebb utat választják: visszatérnek a komfortzónába, őseik jól ismert, biztonságot adó mintáihoz.

Megtehetik, őket ugyanis kevesebb ítélet sújtja emiatt, mint a nőket. A nők meg? A nők pedig szintén minta nélkül vannak, és ahogyan azt a kisfia kórházi tartózkodása miatt aggódó barátnő is érzi saját családi öröksége miatt: nehéz átadni a gyeplőt ilyenkor. Pedig szükség van rá. Egyrészt azért, mert a kutatások már igazolták: azok a gyerekek lesznek nagyobb eséllyel kiegyensúlyozott felnőttek, akik két szülőre is támaszkodhatnak teljes mértékben.

És akkor van nagyobb esély egy normális, boldog, hosszú távú párkapcsolatra, házasságra, ha egyik fél se nyomorodik bele a hétköznapi teendők ellátásába 15 éven belül. Megéri tehát küzdeni, és ez épp az ilyen látszólag apró, jelentéktelen dolgoknál kezdődik. Elfogadni, hogy apa is teljes értékű, kompetens, szerető szülő, és mi ettől még nem leszünk kevésbé jó anyák…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂