Madame de Pompadour: Csábítsd el a királyt szexszel, tartsd meg anélkül!
Fordult egyet a drága, csipkékkel és fodrokkal díszített ruhában, majd elégedetten megnézte magát a tükörben. Bár a köhögés időnként bosszantóan fojtogatta, ez sem vette el a kedvét.
Eszébe jutott, hogy azon a napon is kék ruhát viselt, amikor elcsábította XV. Lajost. Milyen csodás pillanat volt! És milyen könnyű „hadviselés”! Az egyik nap varázslatos kék ruhát öltött és rózsaszín hintóban suhant el a király orra előtt, másnap pedig kék hintóban és rózsaszín ruhában tette meg ugyanezt.
A hatás felülmúlhatatlan – és kiszámítható – volt. Majd jött az a bizonyos maszkabál, ahol kurtizánnak öltözve mutatták be a királynak… Igen, azóta évek teltek el, és Lajos szíve még mindig az övé.
„Miért okoz gondot a nőknek egy férfi meghódítása és megtartása?” – kérdezte magában csodálkozva, miközben szemrevételezte az arcára felkent pirosító tökéletességét. Hiszen mi sem egyszerűbb ennél! Stílus, szépség, szenvedély és gondolatok. Ez kell a férfiaknak. Ha egy királynál működik, hát mindenkinél működik.
Persze tudta, hogy sokan irigylik. Mert ha valakinek már 9 éves korában megjósolják, hogy a király szeretője lesz, ráadásul olyan előkelő nevelést kap, mint ő, akkor annak biztosan könnyű. De nem – neki is meg kellett küzdenie mindenért.
Már gyerekként a zárdában tudta, hogy nem hibázhat. Aztán visszakerült a szülei párizsi otthonába, ahol magántanárok képezték. Nem engedhette meg magának, hogy holmi jóslatokra hagyatkozzon. A szépsége mellett a műveltségével is le akart nyűgözni mindenkit. Énekelt, metszeteket készített, rajzolt. És lám, mára még Rousseau és Voltaire is rajongva beszél róla. Mert nemcsak regényeket olvas, kiismeri magát a filozófiában és a politikában is. „Méghogy egy nő nem lehet okos…!” – kacagott a tükörképére.
FORRÁS: WIKIPÉDIA
– Madame Pompadour! – perdült be izgatottan a szobalány az ajtón. – A király már várja!
– Várjon csak. Üzenem, hogy mindjárt elkészülök.
– Hogy lehet ilyen gyönyörű, asszonyom? – bukott ki a lányból a kérdés. Az elismeréssel vegyes irigy hang hallatán nevetnie kellett.
– Nos, ha a lányom lennél, megtanítanálak rá. Így azonban magadtól kell rájönnöd.
Egy percig még kuncogott a szobalány savanyú ábrázatán, de aztán elkomorult. Igen, ha élne a lánya, aki kilenc évesen hagyta el a földi világot, neki talán továbbadná az egyszerű titkot, hogyan kell ellenállhatatlan nőnek lenni. De eltemette, ahogy a csecsemő fiát is. A házasságából szinte csak ennyi emlék maradt, a két halott gyermek.
Mégsem volt hiábavaló annak idején hozzámenni Charles-hoz, szögezte le magában, miközben felhelyezte az utolsó szépségpöttyöt az arcára. Első lépcsőfoknak tökéletes volt, hiszen nemesember. Ő azonban ennél többre teremtetett. Királyi ágyba.
Mielőtt kilépett a szobája ajtaján, még egyszer végignézett magán. Majd – szépsége és ereje teljében – méltóságteljesen a királyi háló felé vonult. Nem zavarták az irigy, rajongó vagy sóvár tekintetek. Nem érdekelték az intrikák, a frigidségéről szóló pletykák. Nem bizonytalanították el a vetélytársak. Mintha valami titokzatos varázsló megsúgta volna neki, hogy XV. Lajos szíve örökre az övé.
Nem ismerte a jövőt. Nem tudhatta, hogy az egészsége folyamatosan gyengülni fog – hogy szépségén hiába könyörülne meg bárki emberfia, a gümőkor annak sem fog kegyelmezni. Nem sejtette, hogy évek múlva már csak az eszével és a személyiségével tartja fogva a király szívét, a szenvedély hatalmát elveszíti. De bármi is történt, hitt a saját különlegességében. És talán pont ez tette a királlyal való kapcsolatát is különlegessé.
Ez a magabiztosság, ez a törhetetlen kisugárzás áradt belőle ezen az estén is, ahogy belépett a királyi hálóba. Kacér pillantást vetett a türelmetlen Lajosra, vágytól fojtott hangon üdvözölték egymást – majd az ajtó bezárult a kíváncsi szemek előtt…
Nyitókép: Wikipédia
