Az alacsony pasik hűségesebbek?

2024-08-13 Szerintünk

Azt tapasztalom, hogy az embereket nagyon tudja frusztrálni, ha egy kapcsolatban alacsonyabb a pasi, mint a nő. Rengeteg kellemetlen megjegyzést kapnak az ilyen párok, de mi ennek az oka?

Volt egyszer egy párom, aki nem sokkal, de alacsonyabb volt nálam. Ő 170 centi volt, én 174 centi. Engem soha nem zavart ez a néhány centi különbség – bár nem voltunk sokáig együtt, csak pár hónapot. Nem is a magassága miatt mentünk szét, hanem annyira más volt az életünk ritmusa a munkája miatt, hogy az már megviselte a kapcsolatot. Viszont ez alatt a pár hónap alatt rengetegszer hallottam, ahogy mások amiatt húzzák, mert ő alacsony, én pedig kicsit magasabb vagyok nála. De miért zavarja ennyire a társadalmat ez a felállás egy párkapcsolatban?

Záporoznak a magasság megjegyzések

 

Az egyik barátnőm, amikor megismerte, utána annyit mondott „alacsonyabb nálad”. Mondtam, hogy igen, feltűnt, de… és soroltam, hogy egyébként miért is kedvelem, mintha kifogásokat kellene keresnem egy ilyen jelentéktelen tulajdonság miatt.

„A csajod nem hordhat magassarkút” – viccelt egyszer az egyik haverja. Egyik másik férfi ismerősöm azt súgta oda: „Hát nem ő fogja levenni a polc tetejéről a dolgokat.” Én pedig csak pislogtam mennyi „humoros” megjegyzést kaptunk. Az, hogy sok mindenhez értett, milyen okos volt vagy vicces kb. senkit sem érdekelt.

Kép forrása: Midjourney

Néha van, hogy mi, nők, tovább látunk annál, hogy valaki hány centi. A hírességek között is vannak (vagy voltak, mert már szakítottak) alacsony pasi-magas nő párosokra. A nemrég elvált Sophie Turner és Joe Jonas, az álompár Tom Holland és Zendaya, Nicole Kidman és Keith Urban (vagy Tom Cruise), Cameron Diaz és Benji Madden, Gigi Hadid és Zayn Malik.

Az alacsony férfiak keresztje

 

Az alacsony pasiknak sok problémával kell szembenézniük, nagyobb az esélye annak, hogy a „friendzone-ba” kerülnek. Egy 2006-os online randizással foglalkozó tanulmány szerint egy 170 centis férfinak sokkal többet kell keresni ahhoz, hogy kívánatos legyen, mint egy 180 centi magas pasinak.

A magasabb férfiakat „normálisnak” tartjuk. Egy nagyon magas nő viszont sokszor óriásnak érezhette magát az élete során, így olyan pasit kereshet, aki magasságban hozzá hasonló. Egy alacsonyabb férfinak a magasabb nővel randizás kellemetlen emlékeztetője lehet a szégyenérzetnek, amit még a gyermekkorából nem dolgozott fel. A mai partneri kapcsolatokban azonban egyre inkább az figyelhető meg a szakemberek szerint, hogy a párokat kevésbé érdekli a magasság, és sokkal inkább az, hogy a karrier, a háztartás és a szülői feladatok egyenlően oszlanak meg.

Mivel hívhatja fel magára a figyelmet egy alacsony pasi?

 

Nem fogok hazudni, a társadalmi sztereotípiák és a kellemetlen helyzetek miatt a legtöbb nő azt szereti, ha a pasi a magasabb, nem feltétlen sokkal, de mindenképp magasabb. Azonban nem csak a magassággal hívatod fel magadra a figyelmet. A jó öltözködés, a megfelelően összeválogatott ruhák megdöbbentő különbséget jelentenek abban, hogy az emberek hogyan látnak másokat. Ez különösen akkor igaz, ha testalkatod olyan aspektusait hangsúlyozod, amelyek nem a magasságodhoz tartoznak. A magabiztos testbeszéd (felemelt fej, egyenes hát, hátrahúzott, de laza vállak, laza karokkal), szintén csodákra képesek. Ezenkívül pedig biztosan van rengeteg olyan tulajdonságod, ami páratlan és igazán vonzó.

Miért jobb egy alacsony pasi?

 

Úgy tűnik, hogy az alacsony pasik hűségesebbek. Az AshleyMadison.com (társkereső oldal) felmérése szerint a magasabb pasik kétszer nagyobb valószínűséggel lépnek félre. Journal of Sexual Medicine-ben megjelent kutatás szerint pedig az alacsonyabb férfiak többet szexelnek, mint a magasabb társaik. Hamarabb is házasodnak, és kevésbé valószínű, hogy elválnak.

De olyan dolgok mellett sem szabad elmenni, mint, hogy nem kell kitörni a nyakad, ha csókolózni akartok, illetve a kényelmetlen magassarkút is elfelejtheted.

Nyitókép: Midjourney

Szerző: Seress Panni

Tovább olvasok