Miért pucsítasz agyonsminkelve a hegytetőn?
Mióta létezik az Instagram, azóta mindenki travel influenszer akar lenni. Nemrég voltam a Tátrában, és megdöbbentett, ami ott fogadott. Kis túlzással többen álltak sorban 50 méterrel a csúcs előtt vezető úton, mint húsvét előtt a Tescóban a pénztárnál.
Fürtökben lógnak az emberek a hegyen!
Köztudott, hogy a Himalájában pl. régóta problémát okoz, hogy a cégek már boldog-boldogtalant felvisznek az Everestre különösebb hegymászó tudás és állóképesség nélkül. Rengeteg fotót lehet találni a neten, ahol az látszik, hogy szinte sorszámot kell húzni a hágók előtt.
Megjelentek az okostelefonok, és a világ szinte bármely pontján ki lehet lőni az Instára meg a Facebookra mindent. Azóta pedig azok az emberek is elvágyódnak a gyönyörű influenszerek által hájpolt tájakra, akiket korábban nem lehetett kirángatni a TV elől egy kis kirándulásra a Pilisbe. És ezzel nincs is gond, hiszen ki ne szeretne eljutni az életében legalább egyszer a mesés Izlandra?
FORRÁS: UNSPLASH
A Covid ráadásul mindenkiből természetjárót faragott, hiszen jobb híján csak a zöldbe lehetett kiszabadulni az utóbbi évben, amiből az következett, hogy az emberek megrohamozták a kirándulóhelyeket. Ahol korábban egy lélekkel sem találkoztam az erdőben, ott most fürtökben lógtak az emberek. Ez bosszantó azoknak, akiket eddig is a túrázás töltött fel, de érthető, hiszen zárva voltak a kocsmák, a mozik meg a szórakozóhelyek.
Sajnos az embertömeggel jött a szeméttömeg is. Aki tiszteli a környezetet és mondjuk rendszeresen túrázik, biztos, hogy hazaviszi magával a szemetét, vagy kidobja az arra kijelölt kukába. Nem lehet elmenni a kedvenc kocsmánkba? Sebaj, menjünk fel a Hármashatár-hegyre, igyunk ott a réten, az úgyis feelingesebb! Az üres vodkás üvegek meg majd kidobják magukat.
Nőcskék a csúcson…
A legbosszantóbb “kirándulók” mindig a parkoló 50 méteres körzetében megforduló “mucik” és a fickóik, akik szelfizni mennek fel kocsival vagy felvonóval a tetőre. (Értelemszerűen itt nem azokra az emberekre gondolok, akik a fizikai állapotuk vagy a koruk miatt nem bírnak elmenni egy hosszabb kirándulásra). Nyilván, ha nem kerül ki sztoriba a fotó, akkor ott sem voltál, ezt értem – de minimum egy izzadságcseppet érjen már meg az egész!
Tavaly Svájcban a párommal megmásztunk egy tekintélyes hegyet, aztán a csúcsra felérve lüktető halántékkal, átázott túrapólóval, lihegve konstatáltuk, hogy egy gombostűt nem lehet elejteni a körömcipős nőktől, akik elfoglalták a kilátó pontot, hogy sorozatba lőjék magukról a csúcsszelfiket. Mindkettőnk örömét megmérgezte az, hogy a többiek full sminkben vigyorogva feszítenek a képeken, mert felvitte őket a felvonó. Ránk pedig szúrós tekintettel néznek, mert piros fejjel, zihálva – és igen, valószínű kicsit büdin – tántorogtunk a menedékházhoz, hogy le tudjuk dobni megfáradt testünket egy szabad padra.
Ezek a találkozások elvesznek a túra élményéből. Abból az érzésből, hogy meghódítod a hegyet, hogy képes vagy meglépni egy “akadályt”, hogy elismerést nyerj saját magad számára. Bosszant a hegyre vezető tömeg, de ők legalább megmásszák. De a parkolótól 50 méterre fényképezkedő embereket soha nem fogom megérteni…
Nyitókép: Unsplash
