Mindent tönkretettél, mégis hazavárlak!

Megnyugtató sötétség van a szobánkban, ahogy kinyitom a szemem. Csak ne legyen fél hat, csak ne legyen fél hat vagy 5:29 – mantrázom magamnak.

Aztán átkozom a szerencsémet, hogy még hajnali kettő sincs. Úgy pihennék! Reggel dolgoznom kell, mégis képtelen vagyok visszaaludni.

Csendben nézem meg a gyerekeinket. Picit megnyugszom, hogy mackóikat ölelve békésen alszanak. Alig fogják fel, hogy mi történik körülöttük, bár lassan kezdek kifogyni a hihető hazugságokból, hol van az apjuk. Félek, hogy nemsokára le kell velük ülnöm és elmondanom, mi is a keserű igazság.

Mintacsalád voltunk, mindenki irigykedve tekintett ránk. Kívülről minden, de minden tökéletes volt. A fősulin jöttünk össze, és úgy alakult a kapcsolatunk, ahogy a romantikus nagy szerelmek könyvében meg van írva. Diploma, munkahely, összeköltözés, esküvő, gyerekek. Nagyon ambiciózus voltál, és mindent meg akartál adni a családodnak. Otthagytad a munkahelyed, és vállalkozásba kezdtél a barátaiddal.

Eleinte nagyon nehezen indult be a cég. Szinte minden tartalékunkat beleöltük. Alig vártam, hogy anyukádék vagy a szüleim áthívjanak vasárnapi ebédre, mert tudtam: csomagolnak annyit, amivel hét közepéig kihúzzuk, és azzal is spórolunk. A kocsinkat is eladtad. Attól féltem, a lakásunk lesz a következő dominó, ami bedől. De az utolsó pillanatban minden jóra fordult.

Beindult az üzlet, nem győztétek a munkát, és sokszorosan megtérült a befektetett energia. Zsebpénz volt a fizetésem ahhoz képest, amit hazahoztál. Nagyobbra cseréltük a lakást, autót vettél nekem, és egyik nyaralás érte a másikat. Szinte minden évben külföldön töltöttük a szabadságot, a pénz nem jelentett akadályt.

Néha gondoltam rá, hogy tartalékolni kellene, de csak legyintettél: emiatt nem kell többé aggódnom. Akkor úgy tűnt, hogy tényleg nem. Biztosítottad a családunk jövőjét. A tenyereden hordoztál, de nagy ára lett. Egyre többször kértél számon, pedig soha nem voltak titkaim előtted.

Ellenőrizted a telefonom, a levelezésem, a közösségi oldalam. A legnagyobb aljasság az volt, amikor megszerezted a munkahelyem biztonsági kameráinak a felvételeit. Alig tudtam kimagyarázni, hogy miért volt percekig a munkatársam az irodámban. Hiába zokogtam, hogy fontos volt számunkra az a pályázat, amin dolgoztunk, és nem akartuk más orrára kötni az ötleteinket…

FORRÁS: UNSPLASH

Csak akkor hittél nekem, amikor ráböktem az irodám üvegfalra, amit sehogy sem lehetett eltakarni. Csak az nem nézett be hozzánk, aki nem akart…. Egyre többet maradtál ki éjszakánként, és egyre kábultabban értél haza. Sosem voltál ilyen azelőtt. A szerek rabja lettél, amik érzelmi hullámvasútra ültettek.

Néha zokogtál és bántál mindent, máskor rád néznünk sem volt szabad.

Nem ütöttél meg, de volt, hogy úgy megfogtad a karom, hogy hetekig nem vehettem fel rövid ujjú blúzt. Már meg sem próbáltam falazni a viselkedésed miatt. Az egész család, a barátaid is segíteni akartak, de mindenkibe belerúgtál köszönet helyett.

A viselkedésed arra ösztönözte az üzlettársaidat, hogy kivásároljanak a vállalatból, amit hárman építettek fel. Igent mondtál az összegre, ami felért egy sorsjegyen nyerhető főnyereménnyel, de jövőt építeni nem lehetett rá. Főleg annak tükrében, mennyit kereshettél volna, ha nem megy el az eszed…

Nem a pénz miatt szerettem beléd, de a pénz és a rajta vett hamis gyönyörök martak el mellőlem. Az sem vigasztal, hogy a szüleid mellettem állnak – még azt is megértenék, ha másnál keresném a boldogságot. Megszakadt a szívem, ahogy anyukád a kezemet fogta és biztatott, hogy ne maradjak egyedül miattad.

Szalmaszálnyi reménybe kapaszkodva álomba sírom magam, hátha visszajössz. Bízom benne, hogy egyszer visszakapunk. Sokan bolondnak tartanak, amiért nap nap után várok rád, és nem lépek tovább. Talán nekik van igazuk…

Juhász Béla novellája

Nyitókép: Unsplash