Minek tanul a gyerek rajzot és éneket? Megmondom!

2021-06-17 Szerintünk

Az oktatás olyan, mint a foci. Mindenkinek megvan a véleménye róla, mindenki meg tudná reformálni, és a legtöbben úgy gondolják, ha ők kerülnének oda, akkor könnyedén jobbá lehetne tenni.

A gimnáziumi matekot gyakran emlegetik, elég sokan túlzásnak tartják. Jómagam is viszonylag ritkán deriválok. Ugyanakkor a hétköznapokban tényleg sok matematikával találkozunk, ami talán nincs megfelelően elmagyarázva. Lehet, hogy értelmesebb lenne, ha a hitelmutatókról, befektetésekről vagy a családi kasszáról tanulnának a gyerekek, hogy csak néhány példát említsek.

Mindezek felett a matematikai gondolkodás, a logika fejlesztése, szóval maga a módszer az, ami igenis értelmet ad az iskolai mateknak. Emiatt senki sem mondhat olyan zöldséget, hogy nincs rá szükség. De minek tanulnak éneket, rajzot a gyerekek? Úgysem lesznek zenészek meg képzőművészek! Csak az időt rabolják vele a suliban.

Talán sokkal hasznosabban is el lehetne tölteni azt az időt, például lehetne még több matekóra. Nos, ez egy óriási tévedés. Sőt, még annál is nagyobb! Ken Robinson oktatási szakértő szerint az iskola leginkább a hibákra koncentrál. A gyerekek pedig gyorsan megtanulnak félni a hibáktól. Viszont aki fél hibázni, soha nem hoz létre semmi újdonságot.

Pedig kreativitásra van szükségünk, hogy fejlődhessünk. Egyénként, és társadalomként is. Ezt a kreativitást viszont megöli a tévedéstől való félelem. Egy ovis még nem fél a maga módján kifejezni a gondolatait. Aztán mindez új kereteket kap az iskolában, majd ezek a keretek pontszámok, ponthatárok segítségével meghatározzák a gyermek iskolai értékét.

FORRÁS: UNSPLASH

Pedig az iskolának inkább az lenne a feladata, hogy felkeltse a diákok érdeklődését a lehető legtöbb dolog iránt, és módszereket adjon a felfedezésükhöz. De az esetek túlnyomó többségében inkább csak elveszik a nebulók kedvét a tudás megszerzésétől.

A tanárok túlterheltek, a diákok szintúgy, változtatni ezen úgy tűnik, nem lehet. Tehát túlélni kell és kihozni belőle a legjobbat, amit lehetséges. Akármilyen furcsának hangzik, ebben segítenek a készségtárgyak. A rajzolásnak és színezésnek nagy szerepe van az idegrendszer fejlődésében. A két agyfélteke összehangolt használata már az óvodában kialakul.

A rajznak a kisiskolás gyermeknél az írás-olvasás elsajátításában is kiemelt szerepe van, miközben egy hasznos önkifejező eszköz is lehet. A gyermek rajzaiból a pszichológusok és a tanulást segítő szakemberek is fontos következtetéseket vonhatnak le. A figyelemhiányos gyermekek jobban tudnak koncentrálni, ha firkálhatnak az órán. Erre mi külön firkáló füzetet is használtunk, hogy ne a könyvek és a füzetek margói teljenek meg krikszkrakszokkal.

A zenélés egyszerre fizikai és szellemi igénybevétel. Fejleszti a koncentrációt, a memóriát, és csodát művel azzal, aki be tudja építeni az életébe azt a napi pár perc gyakorlást. A zenélés ugyanis egyfajta meditációként kikapcsol, ellazít. Ezen kívül fejleszti a logikát, a nyelvérzéket, valamint azt a képességet, hogy egyszerre több dologra tudjunk figyelni.

A sorból nem hiányozhat a tánc sem. Aki táncol, az egyszerre fejleszti a fizikai és a szellemi állóképességét. Ráadásul azon felül, hogy nagy hatással van a mozgáskoordinációra, növeli az önbizalmat, csökkenti a stresszt, és egészen kiváló társasági élmény. Ide sorolnám még a versszavalást és a drámaórákat is. A dramatikus játékok nem csak különösen hatékony tanulási módszerek. Nagyban hozzájárulhatnak a szociális és esztétikai érzékenység fejlődéséhez.

Ritka az olyan gyerek, aki mindenben jó. Ez különösen igaz, ha figyelembe vesszük Howard Gardner elméletét, miszerint számos intelligenciával rendelkezünk. A szokásosan emlegetett IQ és az érzelmi intelligencia mellett tovább hét típust különböztet meg. Érdemes megfigyelni, kideríteni, hogy mik az erősségeink, mely intelligencia az, ami leginkább dominál a saját, vagy a gyermekünk életében, és azt erősíteni.

Nem lehet mindenkiből matematikus, de mindenkiből lehet kreatív, elégedett felnőtt. 

Ezen felül érdemes elgondolkodni azon: ha minél többen belekóstolnak a zene, a tánc, a képzőművészet világába, annál többen tudják megkülönböztetni később a gagyit az értékestől. Nemcsak a művészetek segíthetnek nekünk tehát, hanem áttételesen mi is magasabbra emelhetjük a művészet színvonalát azáltal, hogy részt veszünk benne.

Kovács Attila – Holden Rose

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok