Eldobtál és megaláztál – aztán megkérted a kezem…

Szokták mondani, hogy a szerelem öl, butít és nyomorba dönt. De vajon egy rossz párkapcsolatban mikor jössz rá, hogy pontosan ebbe a csapdába estél te is?

Mennyi megalázó dolognak kell megtörténnie ahhoz, hogy felszálljon az a bizonyos rózsaszín köd, és ráeszmélj: ebből tényleg elég? A viszonyunk klasszikus szexkapcsolat volt. Gondolom, nem kell bemutatnom, milyen is ez. Lefektetjük a szabályokat, megegyezünk a határokban, amit aztán lelkesen be is tartunk. Ja, egy ideig.

Persze aztán, én kis naiv, szerelmes lettem. Vagy csak azt hittem, hogy ez szerelem. Egy idő után egyre többet akartam vele lenni. Megismerni, kontrollálni.Csakhogy nem ebben állapodtunk meg.  Az első szakítás – már ha lehetett így mondani – akkor történt, amikor megkérdeztem tőle: „Szeretsz?” Természetesen a válasz nem volt, én pedig a könnyeimmel küszködve nyomtam a gázt hazafele.

Aztán megkeresett, hogy szeretne velem lenni, adjak időt neki. Adtam – még egyszer, aztán még egyszer. Hónapok mentek el ezzel a tilitolival. Közben persze én mindent megtettem volna a normális kapcsolatért, ő pedig ezt kihasználva számtalanszor megalázott. Majd jött a bocsánatkérés… Fura dolgokat várt el. „Maradj csendben, ha anyuval vagy a barátaimmal telefonálok” – mondta, nehogy meghallja valaki, hogy barátnője van.

Végül egy közös wellness hétvégéről is sírva jöttem haza, miután közölte: ő bizony sose fog megállapodni, összebútorozni senkivel. Soha nem fog szeretni egy nőt sem. De valahogy minden kihátrálásom után valamilyen aprósággal vagy pár kedves szóval és ígérettel visszacsábított magához. Igazából meg is érdemeltem a sorsomat.

Meg se tudom mondani, hány átbőgött éjszakán és megalázó telefonbeszélgetésen voltam vele túl. De én még mindig vele akartam lenni. Most utólag visszagondolva fogalmam sincs, miért, ahogy arról se, mi a fenét ettem rajta. Céltalan, életképtelen volt. Mindig a rossz gyerekkorára, a szüleivel való rossz kapcsolatára és a hosszú agglegény életre fogta a dolgokat.

Aztán amikor egy találkánkon néhány óra után azt mondta, randija lesz, megtört bennem valami. Végre. És onnantól kezdve semmilyen könyörgő telefonhívásra, sms-re nem válaszoltam. Végül odajött hozzám az egyik délután, és elhozta a nagyanyja pecsétgyűrűjét, hogy majd ő megkéri a kezem. Hozta a lakásának a kulcsát is, no majd összeköltözünk.

FORRÁS: UNSPLASH

Szánalmas utolsó próbálkozások voltak – és bár a rózsaszín köd alatt még nagyon vágytam ezekre, akkor és ott már rá sem bírtam nézni. Sőt, hányingerem volt tőle. Akkor már mindent más aspektusból láttam, pörögtek a „kapcsolatunk” képei előttem.

Ekkor tudatosult bennem, hogy érzelmi zsarolásban, önbizalomromboló párkapcsolatban éltem. 

Hatalmas árat és 2 év elvesztegetett időt fizettem a naivitásomért és gyengeségemért. Megérte? Nem. De tanultam az esetből, többé soha nem folytam bele ilyen kapcsolatokba.

Takács Dóra

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂