Nem hiszek a válásban – az egymásért való küzdelemben hiszek!

Nem tisztem ítélkezni, de valójában még csak véleményt formálni sem a témában. Az viszont tény, hogy gyakorlatilag naponta érkezik hír válásról, különköltözésről a szűkebb és tágabb ismeretségi körömben.

És hát legyünk őszinték, megszállott házasság pártiként – valamint tíz éve jogi értelemben is kapcsolatban élőként – ez megrázó. Nem azért, mert azt gondolom, hogy akik egykor egybekeltek vagy összebútoroztak, soha el nem válhatnak. Sokkal inkább azért, mert hiszem és tapasztalom, hogy sokkal több potenciál van egy kapcsolatban, mint azt a legtöbben gondolják. Ám sokan ringatják magukat abban a tévhitben, hogy feladni könnyebb.

Mert ha valami egyszer elromlott – mondjuk nagyon –, akkor azt jobb elengedni, lezárni. Nem értek egyet. A válás legalább olyan pokoljárás, mint elkezdeni leásni a sebek legmélyére és kemény munkával kialakítani egy elég jó párkapcsolatot. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy olykor szárnyalóan jó legyen, de nem lehet azt várni, hogy éveken át olyan legyen, mint az első időszakban.

Pedig a legtöbben ezt hajhásszák, és így kerülnek bele időről időre sorozatmonogám kapcsolatokba. De ez egy másik téma, és nem ezt akarom kibontani, hanem azt, hogy szerintem – a saját szemszögemből nézve 11 év tapasztalata alapján – miért nem éri meg feladni.

 1. Meghittség

Lehetsz rohadtul szerelmes, rajonghatsz a másikért. Lehettek eszméletlenül nyitottak, virtuózak az ágyban, de a meghittséghez akkor is évek kellenek. Az szükséges hozzá, hogy a múló idő fogaskereke szépen lassan lemossa a mázat. Azt is, amit magad sem tudsz, hogy van.

Kell hozzá a reggeli szétcsúszott fejed, a veszekedés alatt dühödt, hangos ordításod, a kisírt szemed, és a sírva nevetésed is. Sokszor, nagyon sokszor. Mert előbb-utóbb ebből lesz az, hogy tényleg rájössz, ami köztetek van, az igazi meghitt, bensőséges szerelem. Csakhogy ez nem terem egyik napról a másikra. Ugyanis ez csak a legszívósabbak ”ajándéka”.

 2. Veszekedés

Millióan rettegnek tőle. Köztük a férjem is. De hát – hála anyám temperamentumának és nevelésének – ezt mellettem a lehető legjobb szándékkal sem úszhatja meg. Az évek alatt talán annyit szelídültem, hogy már többször képes vagyok a négy fal óvó szentségéig megtartani a mérgemet, és nem rögtön az utcán vagy a szupermarket kellős közepén rázúdítani.

Bár sok év kellett hozzá, de azt már megtanultam, és igyekszem is tiszteletben tartani, hogy számára rém kellemetlen a sárkányként üvöltő 160 centis, 52 kilós vörösfejű asszonyka. Cserébe ő pedig kezdi megtanulni, hogy ha néha felemeli a hangját, és nem magában fortyog, akkor hamarabb lesz szent a béke. Viszont ehhez megintcsak idő kellett. Meg rengeteg ”értelmetlen” csetepaté.

 3. Szex

A nagy szex téma. A párkapcsolatok legnagyobb buktatója. Mert ha szex van – akarom mondani kurva jó szex van -, akkor minden van, nem? NEM! Legalábbis szerintem nem. A szex fontos. A jó szex meg még inkább. De merjük már kimondani, hogy az évek óta tartó kapcsolatokban időnként eltűnik a szex. Nyugi, nem véglegesen!! Nem kell attól tartani, hogy ha pár hétig nincsen, akkor soha sem lesz.

Sőt, azt is megsúgom, hogy lesz olyan időszak, amikor konkrétan a hideg fog kirázni a gondolatától is. (Nem a másiktól, csak magától a szextől.) Mert éppen gyereket szültél, felborult a hormonrendszered, meghalt az anyád, kirúgtak a munkahelyedről. Helyettesítse be mindenki a saját maga baját!

El kellene fogadni, hogy van ilyen. Ez nem jelenti azt, hogy vége a kapcsolatnak, és azt sem, hogy a másik már nem szeret. Csupán annyit jelent, hogy most éppen ez van. Majd lesz máshogy. Ki kell bírni időszak. Mert ez is a része egy hosszú párkapcsolatnak.

 4. Változás, ami elkerülhetetlen

Ezt nem fogod tudni kikerülni, mert olyan létszükséglet, mint a levegővétel. Ha nincs változás, nincs élet. Szóval nem kell túlparázni, ahogy azt sem, ha éppen nagyon nem egyfelé változtok. Persze el lehet menni szélsőségekbe, de a legtöbbször csak időt kell neki hagyni, és szépen lecsengenek a dolgok.

Például a férjem nem fut, de évente egyszer kétszer tud olyan önfeláldozó lenni, hogy hajnalban elvisz a maratoni verseny rajtjához. És közben hősiesen tűri a legőrültebb teóriáimat is, hogy miért nincs értelme elkezdenem a versenyt. Aztán meg boldogan ebédel velem – immár éremmel a nyakamban. Én meg hagyom, hogy elhiggye magáról, nem neki való az informatika. Majd vele örülök, amikor kiderül, hogy sokkal jobb benne, mint gondolta.

 5. Titok

Azt is fontosnak tartom, hogy legyen apró titkod a másik előtt – mondjon erre bármit is a szakirodalom. Ha pedig a fentiekre figyel az ember, sokkal nagyobb az esély a hosszú kapcsolatra. Nálunk pedig, mindezen felül, legyen bármennyire is elcsépelt, talán az a titok, hogy még szerencsére soha nem egyszerre akartunk elválni.

Nyitókép: Pexels