Nem szégyellem, hogy párterápiára járunk
Angéla és Ervin egy éve járnak párterápiára. Illetve az utóbbi hónapokban a vírushelyzet miatt már csak online tartják meg az üléseiket, hetente egy alkalommal.
Régóta ismerem őket, és azt hittem, nincsenek titkaink egymás előtt. Mégis csak hónapokkal később merte Angéla bevallani: házassági tanácsadóhoz járnak és keményen küzdenek a kapcsolatukért. Teljesen kiakadtam.
Kiakadtam, de nem a párterápián. Hanem azon dobtam el az agyam, hogy ezt nem merte bevallani. Úgy kezelte, mint valami sötét titkot, ahogy Raszkolnyikov a Bűn és Bűnhődésben az elkövetett gyilkosságokat. Csoda, hogy nem bomlott meg az ő elméje is a nagy titkolózásban és szégyenérzetben.
Mégis, mi a lópikuláért lenne olyan szégyenletes, hogy párterápiára járnak?! Mert nem tökéletes a kapcsolatuk és gondjaik vannak? Na és ezzel hányan vannak még így?
A közösségi oldalak tele vannak kirakatkapcsolatokkal. A legtöbb az utcán szembejövő pár öli vagy mérgezi egymást. Csak ezek az emberek még odáig sem jutnak el, hogy felvállalják: problémáik vannak. Nemhogy kezelésbe vegyék a dolgokat és felkeressenek egy szakembert!
Jó, oké, talán nem azt találták cikinek, hogy néha összerúgják a port, nem egyezik a véleményük és Ervin nem segít eleget a házimunkában. Hanem a srác masszív alkoholizmusa. Angéla a kilátástalan helyzetüktől totál depressziós lett. Emellett megélhetési gondjaik vannak, és a vágyott gyerek sem jön össze.
Most mondja meg valaki… ezek közül mégis melyik a kínos elem? Az alkoholista férj? Ó, az Isten szerelmére, hány feleségnek jutott még ilyen! Az, hogy a férfi iszik, nem a feleségét minősíti. És a férjről sem kell feltétlenül azt gondolni: mocsok disznó az ilyen.
Mivel a szenvedélybeteg ritkán iszik örömében. Angéla depressziója sem divatbetegség. Mindennek oka van, éppen ezért nem kellene pálcát törnünk mások felett. Vétek az alapján ítéletet alkotni, hogy elhangzik a depresszió, az alkoholista, vagy éppen a párterápia szó.
A legkevésbé sem ciki, hogy Angéláék felvállalták a gondjaikat és meghoztak egy döntést: megmentik a házasságukat. Nem akarják tovább ölni egymást, boldogtalanná tenni a másikat. Szeretnének kikecmeregni a gödörből, amibe belekerültek.
Ismét az az életvidám pár akarnak lenni, akik hét évvel ezelőtt voltak, miután összejöttek. Hála Istennek volt elég bátorságuk ahhoz, hogy szembenézzenek a tényekkel. Nagyon sokan nem képesek erre, és inkább besöprik a szemetet a szőnyeg alá. Ők viszont erőt vettek magukon és felkerestek egy szakembert.
Megtették az első, majd a második lépést a gyógyulást felé. A terápia persze semmit nem ér, ha nincs mögötte valódi igény a változásra. Angéla és Ervin keményen dolgoznak magukon és a kapcsolatukon. Nyíltan és őszintén kommunikálnak, és elvégzik a kapott feladatokat.
Az ilyesfajta bátorság és kitartás nem azt érdemli, hogy kinevessék vagy kigúnyolják őket.
Az a ciki, amikor valaki szánalmasnak tartja, ha egy pár nem a könnyebb utat választja, hanem válás helyett dolgozik a kapcsolatán. Igenis, le a kalappal előttük: megcsalás vagy lassú leépülés helyett inkább cselekszenek.
Megtehetnék – sőt, egy ideig meg is tették -, hogy megjátsszák magukat mások előtt. Úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Még otthon is igyekeztek folytatni az önbecsapás művészetét. Ám szerencsére eljutottak arra a pontra: elegük van a színjátszásból, a kamu boldogságból és törékeny békéből.
Igazi házasságra vágynak, ahol önmaguk lehetnek és boldogan, békességben élhetnek. Most a legjobb úton vannak afelé, hogy teljesüljenek a vágyaik. Ennek meg is volt az ára: legyűrték a büszkeségüket, a félelmeiket, felvállalták a gondjaikat és segítséget kértek. Nevetés helyett vastapssal kellene üdvözölni és támogatással elhalmozni őket! Az Angélák és Ervinek megérdemlik, hogy meghajoljunk előttük.