Nyitott házasság: Izgalomba hoz és elborzaszt…

Öntötte magából a meleget az átforrósodott beton. Pokoli volt a hőség, ahogy az Andrássy úton tempósan sétáltam, hogy ne késsek sokat a nap utolsó megbeszéléséről. Legalábbis igyekeztem határozottan ragaszkodni az álláspontomhoz, miszerint ez igenis egy munka meghívás és nem randi…

Kényszerítettem magam, hogy lapos talpú szandálba és egy szolidan elegáns overálba bújjak. Hiszen egy átlagos munkatalálkozóra ennél jobban úgysem rittyenteném ki magam, akkor meg minek erőlködnék? Az egyetlen probléma csupán az volt, hogy már hajnalban, még félálomban forgolódva kellemes melegség járt át a gondolatra, hogy Balázzsal találkozom. A férfival, akit régről ismerek a férjem révén.

Valaha együtt bandáztak, majd az egyetemen ismét összehozta őket az élet. Így időről időre felbukkant az életünkben. Soha nem voltam vele kettesben, de mindig örültem, ha látom. Bírtam a humorát, olykor úgy tűnt, ő is az enyémet. És szerettem azt a hatalmas életigenlést, ami áradt belőle. Neki semmi nem volt lehetetlen vagy félelmetes. Sohasem lehetett tudni, hogy éppen siklóernyőzni tanul, vagy éppen a Himalájára készül egy expedícióra.

Mindenesetre mindig mindenki megkönnyebbült, amikor egyben felbukkant. Ugyanakkor férfiként soha nem jöhetett szóba számomra, még gondolat szinten sem. Hiszen már akkor házas volt, amikor megismertem. Gimis szerelem az övék, és meg kell hagyni, hogy a feleségének kötélből vannak az idegei, amiért ezt a féktelen embert elviseli. Vagy legalábbis szerettem ezt gondolni.

Most mégis remegő lábbal indultam, hogy a cége marketing lehetőségeiről tárgyaljunk. Én mint marketinges, és ő mint cégvezető. A helyzet akár még komikus is lehetett volna, de nem volt az, mert a telefonban nagyon határozottan és tényszerűen taglalta az álláspontját, amely szerint nálam alkalmasabb embert keresve sem találna. Nem hittem neki. Mégis belementem, hogy találkozzunk, mert hajtott a kíváncsiság. Tudni akartam, hogy milyen ez az ember társaság és feleség nélkül.

FORRÁS: PEXELS

Ahogy beléptem a kávézóba, tudtam, hogy a magam részéről elvesztem. Vele ellentétben. Ő laza volt, jókedvű, és az első másfél órában szigorúan a számok, a stratégiák és a határidők voltak terítéken. Aztán, ahogy láthatóan szedelőzködni kezdtem, egyszer csak megkérdezte, hogy ha már úgyis este van, és jól hallhatóan korog a gyomrom, nem vacsoráznék-e vele. Próbáltam tiltakozni, de az ártatlan gyermeki mosolyával megfogott.

És már a desszertet majszoltuk, amikor rádöbbentem: akarom ezt az embert. Nem kellene, nem szabadna, nem fair senkivel szemben sem. Mégis akarom ezt az ismeretlen idegent, aki a semmiből csalta belőlem elő a vicceket mesélő nőt. Imádtam, hogy egy olyan oldalam kerül előtérbe, amelynek szinte soha nincs tere. Mégis megrémültem magamtól.

Attól, hogy felébredt bennem a vágy egy olyan férfi iránt, aki máshoz tartozik.

Nem akartam teret adni neki és elindulni egy olyan lejtőn, amin nincs megállás. Balázs érzékelte a zavaromat. Nagy levegőt vett, rátette a kezét az asztalon heverő kézfejemre, mélyen a szemembe nézett. Majd egy kis szünetet után megszólalt: „Nyitott házasságban élek. Igen, tudom, hogy ez most váratlanul ért. Tisztában vagyok azzal is, hogy nem fair a férjeddel szemben sem, amit teszek.

Mégis képtelen voltam kihagyni a találkozás lehetőségét, amikor tudtam, hogy egyedül vagy a városban.”Ültem ott leforrázva a hirtelen nagyon is kényelmetlennek ható, amúgy agyonpárnázott székben, és próbáltam értelmes fejet vágni. Egyáltalán feldolgozni, amit mondott.

– Nyitott házasság? Akkor ezt most mit jelent? – tettem fel végül tök naivan a kérdést, mert egyszerűen frappánsabb nem jutott eszembe.

– Azt jelenti, drága, hogy lefekhetek veled anélkül, hogy a feleségem előtt ezt titkolnom kellene.

Azt hiszem, pontosan ez az a mondat, amit azóta sem tudok kiirtani a fejemből. Gyakorlatilag hetek óta – azóta már egy másik városban – ízlelgetem. Próbálom megérteni, hogyan lehetséges így élni. Hogyan lehet úgy élni egy elvileg szeretetteljes párkapcsolatban, hogy időnként mindketten mással is szeretkeznek? Fogalmam sincs, de egyelőre elképzelni sem szeretném…

Nyitókép: Pexels