Csak én vagyok ilyen elcseszett? Akarok is párkapcsolatot, meg nem is…
Nem nagyképűségből mondom, de eléggé fejlett az önreflexióm. Szinte már túlságosan is. Sok időt töltök azzal, hogy újra és újra felülvizsgálom a gondolataimat, a reakcióimat, a különféle történések okait. Úgy vélem, hogy ezek az évek alatt elsajátított önvizsgálati módszerek segítenek megbirkózni a kihívásokkal, és nemet mondani olyan helyzetekre, amelyek veszélyeztetik a belső harmóniámat.
De sajnos ennek az állandó önreflektív jelenlétnek van árnyoldala is, mégpedig az, hogy egyszerre élek meg pozitív és negatív érzelmeket – legfőképpen szerelmi ügyekben. Bár alapvetően nem igazán érdekel a randevúzás, az ismerkedés, mostanában mégis elszigeteltnek és üresnek érzem magam. Munkával próbálom enyhíteni a bajt, és amikor nem dolgozom, igyekszem minél több minőségi időt tölteni a barátokkal. Az ilyen alkalmak mindig nagyon feltöltenek. Mégis valami fájóan hiányzik: az ölelés, a simogatás, a csókolózás, a szeretkezés. És hiányzik a közös élménygyűjtés, a jövőtervezés, a másikkal való együttfejlődés.
Azt hiszem, ez elég jól illusztrálja a bennem lévő ambivalencia erejét
Gyakran ingadozom a közelség vágya és a távolság, az egyedüllét szükségessége között, ami bizony rengeteg energiámat felemészti. És talán pont ez a legijesztőbb az egészben. Nem vagyok benne biztos, hogy akarok klasszikus értelemben vett párkapcsolatot Ennek valószínűleg több oka van. Egyrészt azért jó szinglinek lenni, mert senki nem szól bele a dolgaimba, és senkinek nem kell megfelelnem, másrészt mindenről önállóan dönthetek. Ugyanakkor a másik énem pontosan érzi, hogy mennyire elvadít a szeretetlenség, a kötődés-nélküliség.
Tényleg őrjítő ez a kettősség!
Higgyétek el, nincs annál rosszabb, mint szenvedni a magányosságtól, amit saját magam számára konstruáltam, és attól félni, hogy ugyanazokat a hibákat követem majd el, ha újra kapcsolatba kerülök. Úgy tudnám leírni az aktuális állapotomat, mintha belekerültem volna egy örvénybe, ami nem ránt a mélybe, de nem is enged felfelé.
Kép Forrása: Midjourney
De most talán, lassacskán és csendben változik valami. Néhány hónapja összejöttem egy igazán különleges férfival, aki elementáris hatással van rám. Miatta, magam miatt és kettőnkért harcolni akarok. Túlságosan fontos a személye ahhoz, hogy hagyjam, hogy a berögzült minták veszélybe sodorják a románcunkat. Szerencsére sokat tanulhatok tőle, ő ugyanis egy rendkívül bölcs és sokat tapasztalt ember. A türelmessége, a nyitottsága és a fejlett empátiás képessége rávezetett arra, hogy az egyedül töltött időnek és az együtt töltött időnek nem kell ütköznie egymással. A párom szerint az igazi kompatibilitás abban rejlik, hogy találunk valakit, aki tiszteletben tartja az igényeinket, a vágyainkat, a személyiségünket. És szeret bennünket annyira, hogy megéri kompromisszumokat kötnünk. Bevallom, eleinte rettegtem attól, hogy pokoli nehéz lesz változtatni az önsorsrontó sémáimon, de mellette valahogy minden kisimul…
Nyitókkép: Midjourney
