Amikor te még szerelmesen küzdesz a semmiért…

Ha hosszú távon életben akarunk tartani egy kapcsolatot, az folyamatos munkával jár. Csak a legelején ragad magával annyira a szerelmi mámor, hogy észre se vegyük, ha valami probléma van.

És akkor még nincs is igazán baj, csak szeretjük egymást, vagy tanuljuk jól szeretni a másikat úgy, ahogy neki is megfelelő. Feloldódunk ebben az állapotban, sodródunk egymással, egymásba. Aztán ahogy telik az idő és csillapodik egy kicsit a szenvedély, előbújnak a nehézségek is. Lehet, hogy csak szépen lassan, mint a tejfogak az ínyből, először csak kidugják a fejüket, alig észrevehetően. Aztán egyre inkább körvonalazódik, hogy itt bizony van valami.

Egy kapcsolat sem tökéletes

Soha senkivel nem lesz olyan kapcsolatunk, amiben ne lennének súrlódások, nézeteltérések. Viszont ha szeretjük egymást, ha eldöntöttük, hogy kitartunk a másik mellett, akkor ezeket elfogadjuk és törekszünk arra, hogy ezt kezeljük. Amit lehet, megbeszélünk, megoldunk, van, amit pedig csak elfogadunk.

Ehhez pedig az kell, hogy néha az ember nyeljen egy nagyot. Leszegje a fejét és eldöntse, hogy most át fog menetelni ezen a nehéz szakaszon. Mert amikor hullámvölgyben vagyunk, akkor több energia kell, hogy újra feljussunk a csúcsra. Vannak olyan szakaszok, amikor kevesebb a mosoly, kevesebb az ölelés, kevesebb a sz*x, de több a vita és az összeráncolt szemöldök.

Az élet ilyen, a kapcsolatok ilyenek, ezen végig kell menni

Jobb esetben kéz a kézben, úgy, hogy néha mi húzzuk jobban a másikat, majd ő húz minket. Amíg ez így van, addig nincs is nagy baj, átugorhatatlan szakadék. Viszont előfordul, hogy míg az egyik fél minden erejét beleadva küzd a kapcsolatért, teljes bizonyossággal, hogy van értelme, addig a másik megtorpan, megáll. Lehet, hogy csak átmenetileg belekényelmesedik ebbe, hogy neki nem kell megerőltetnie magát, akkor is megy ez.

De az is lehet, hogy amíg az egyik fél még szerelmes elhatározással és reményekkel a lelkében küzd, addig a másik már a kiutat keresi. A lehetőséget, hogy kiugorjon. Nem szól, csak vár, fontolgat, tervez. De már nem ugyanabba az irányba halad. Nincs kéz a kézben, szív a szívben, nincs egy helyen az akarat. Aztán eljön a pillanat, amikor szól, hogy ennek itt a vége, nincs tovább.

És akkor hirtelen összeomlik minden.

A hit, a remény, az értelem eltűnik. Akkor ez eddig mind hiába volt? Mikor volt az a pont, amikor ez menthetetlenné vált? Mikor kellett volna felismerni, elengedni és nem beletenni több hitet, vágyat, reményt? Vagy mégiscsak lehetett volna ezt tovább folytatni, ha mindketten eléggé akarják. Ha mindketten eléggé akarják egymást.

Kép forrása: Unsplash

Vannak, akik többször is abban a szerepben találják magukat, akik a kapcsolat életbentartói. Azt érzik, hogy újra és újra ők azok, akik többet tesznek bele, mégis kevesebbet vesznek ki, és nagyobbat csalódnak. Egyszer még belefér, kétszer még elviselhető, a harmadiknál viszont már kiábrándító. És elkezd kikopni az emberből a hit abban, hogy megéri belerakni szívét-lelkét. Mert mintha mindig az lenne a nyertes, aki kevésbé érdekelt a kapcsolatban. Aki kevésbé vágyik a másikra.

Akkor érdemes-e?

Van-e értelme a küzdelemnek, amikor jönnek a nehézségek? Vagy csak hátra kellene dőlni és megvárni: mi lesz? Mit tesz a másik? Kicentizni a befektetett energiát, gyeplőt tenni az érzelmekre, hogy ne lovalhassák bele magukat túlságosan a szerelembe. De van-e értelme így ennek az egésznek?

Az biztos, hogy megrázó és felrázó hirtelen felébredni egy álomból, amit a kapcsolatotoknak hittél, és realizálni, hogy a valóságban a másik már összecsomagolt és kész továbbállni. Viszont az biztos, hogy ha nem teszünk energiát egy párkapcsolatba, akkor az tönkre fog menni. Ha teszünk érte, akkor is benne van, hogy valami félresiklik, de így legalább az esélyét megadtuk annak, hogy sikerüljön. Talán csak arra kell figyelni, hogy ne szemellenzővel a szemünkön lépegessünk előre, mint egy igába fogott ló, ne csak arra figyeljünk, mit tudunk mi beletenni, hanem arra is, hogy a mérleg másik oldalán mi van. Akkor talán nem menetelünk egy újabb zsákutcába.

Nyitókép: Unsplash