Problémás nőkkel nem kezdek – ettől bunkó vagyok?!

A múltkor megkaptam valakitől, hogy egy egoista bunkó vagyok azért, mert csak olyan nővel kívánok ismerkedni, akivel minden rendben. Én pedig nem értem, miért.

Tényleg csak olyan párt szeretnék, akinek teljes mértékben egyenesben van az élete. Nem rossz házasságból szeretne épp kitörni, nincs válófélben. Ha pedig elvált, csak akkor jöhet számításba, ha már letette a múlt csomagját, begyógyította a sérüléseit. A legjobb, ha hasonlít az életmódja az enyémre. Ha például gyerekei vannak, azok már kiskamaszok, és semmiképp sem tartós betegek.

Hogy miért ez a sok feltétel?  Mert egy olyan ember, akinek pocsék a házassága, de eddig nem lépett ki belőle, az csak egy pótlékra vágyik. Ehhez kellene neki partner, aki ugrik, ha lehet, és teljesíti a kívánságait. Az együttlétek pedig valószínűleg csak a testi örömökre korlátozódnak. Nem fog elválni értem – de jobb is, mert nem szeretnék egy házasságnak sem a megrontója lenni.

Azt tartom helyesnek, ha ilyenkor a pár tagjai elintézik egymással a bajos dolgaikat. Ha végképp nem javítható a kapcsolatuk, váljanak el, mindezt még azelőtt, hogy bármelyik fél ismerkedni kezdene! Ha már egyedülálló a hölgy, akkor legyen saját lakása – mert ha netalán később rájövünk, hogy nem vagyunk elég jók egymásnak, ne kelljen szükségből együtt élnünk még ki tudja, meddig, mert nincs hova költöznie.

Ha vannak gyerekei, akkor ne legyen nagy korkülönbség az övéi és az enyémek között, így nagyjából azonos problémákkal találkozunk a gyereknevelés során mindketten. További szabály, hogy csak akkor állok szóba valakivel, ha már legalább egy éve él egyedül. Ekkor van esély arra, hogy kiheverte a válást, és begyógyult minden sebe. És nem azért kell neki valaki, hogy gyógyírt nyújtson a lelki bajaira. Nem gyógyszere akarok lenni valakinek, hanem egyenlő társa.

FORRÁS: PEXELS

Találkoztam már olyan hölggyel, akinek fogyatékkal élő gyereke volt. Leveleztünk, randiztunk, beszélgettünk – értelmesnek és szimpatikusnak találtam, ám a randi végén mégis azt mondtam, hogy nem szeretnék újra találkozni. Csodálkozott az indokomon, ami a beteg kisgyereke volt. Sajnos nem értette meg, hogy minden tiszteletem és együttérzésem az övé, mégsem tudom bevállalni, hogy az ezzel járó gondokat, viszontagságokat a nyakamba vegyem.

Ezt pedig szerintem jobb időben felismerni és őszintén bevallani. Sajnáltam, hogy ilyen sorssal kell megküzdenie, de rájöttem: én képtelen lennék ennek a harcnak a részese lenni. Szerintem semmi baj nincs azzal, hogy tudatosan kezelem az ismerkedést, és nem kezdek azzal kapcsolatot, akivel már eleve hátrányban indulnánk a körülmények miatt.

Egész emberre vágyom, teljes életet élő társra, akinek egészséges az önbecsülése.

Nem szidja sem a volt pasiját, sem a férjét, de már nem is szöknek könnyek a szemébe, ha róluk beszélünk. Az én ajtóm küszöbét csak úgy lehet átlépni, hogy minden felesleges csomag kint marad – cserébe ugyanezt nyújtom én is. Nem leszek senki terhe, gondja, baja, de az enyém sem lehet senki…

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂