Pszichológiai kísérletek: A kegyetlenség ott él bennünk…

Amikor pszichológiai emberkísérletekről olvasunk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minket ugyan nem vernének át. Mi máshogy viselkednénk. Ha börtönőrt kellene játszani, mi ugyan nem kegyetlenkednénk.

Te is kizártnak tartod, hogy áramot vezess egy másik emberbe? Vagy hogy pár nap alatt a náci propaganda élharcosává válj? Pedig a világ leghíresebb pszichológiai kísérletei bebizonyítják, hogy sajnos mindenkinek van egy olyan oldala, amit még talán saját maga sem ismer.

Hullám

Egy kaliforniai középiskolai tanár 1967-ben különös kísérleten keresztül próbálta megmutatni értetlenkedő diákjainak, hogyan darálta be a náci propaganda a legártatlanabbul gondolkodó embereket is. Az első napon a tanár szigorú megszólítást, vigyázzba állást, három szavas válaszokat követelt oktatás során.

Másnap elnevezte a mozgalmat “harmadik hullámnak”, külön jelmondatot és tisztelgést talált ki a gyerekeknek. Harmadnapra kétszáz tagú lett a mozgalom, és a diákok jelenthették a szabálytalankodókat, akikre tárgyalás és büntetés várt – egy nap alatt húsz “feljelentés” érkezett.

Mindössze négy nap alatt a tanár kezéből kicsúszott az irányítás, és szeretett volna véget vetni a kísérletnek. De addigra a diákok saját biztonsági őrséget toboroztak, akik inzultálták azokat, akik nem léptek be a mozgalomba, a csoport tagjai pedig a jelmondatot kántálták.

A diákoknak az ötödik napon mondta el, hogy egy kísérlet részesei voltak, és legnagyobb döbbenetükre levetített nekik egy náci propagandafilmet, hogy megértsék, minek voltak a részesei. A kísérlet témáját dolgozza fel a Hullám című német filmdráma is.

Parancsra bármit?

A híres Milgram-kísérlet az engedelmességet tanulmányozta, szintén a hatvanas évek elején. A lényeg az volt, hogy a kísérleti alanyok egy “tanár” szerepébe bújva kérdezték a másik szobában nem látható, székhez kötözött “tanulót”, akinek minden helytelen válaszért áramütés járt büntetésül. Minden rossz feleletért eggyel erősebb áramütést kellett rá mérni, 45 volttól egészen 450-ig. (A “tanárok” természetesen nem tudták, hogy az áramütés nem történik meg a valóságban.)

A tanulót játszó színész egy idő után fájdalmasan kiabált, kérte, hogy hagyják abba, ám a kísérlet vezetője folytatásra szólította fel a kísérleti alanyokat. A résztvevők 65%-a hajlandó volt a halálos áramütésre is – ez az eredmény a későbbi ismétlések során sem igen változott, még akkor sem, amikor a kísérletvezető megtiltotta az alanyoknak a további áramütések használatát.

A 2008-ban megismételt kísérlet vezetője sokkolónak és kiábrándítónak nevezte a végeredményt, hiszen hiába telt el ötven év, az alapvető emberi hajlam a hatalomnak való engedelmességre nem változott.

Rabok és börtönőrök…

A stanfordi börtönkísérletet szinte mindenki ismeri: 1971-ben Philip Zimbardo pszichológus azt vizsgálta, hogy különböző élethelyzetekben hogyan változik az emberi viselkedés. Egy csapatnyi egyetemi hallgató börtönőr vagy rab szerepet kapott. A pszichológus legnagyobb megdöbbenésére pár napon belül eluralkodott a káosz.

A börtönőrök egyre durvábban kezdtek kegyetlenkedni a rabokkal, megfélemlítették, megalázták őket. Puszta kézzel kellett wc-t pucolniuk, megvonták tőlük az élelmet. A rabok pedig depresszióba estek és beletörődtek a helyzetükbe, mintha az megváltoztathatatlan lenne.

A sokkhatásszerű tapasztalatok hatására a szervezők mindössze hat nap után lefújták a kísérletet, és etikátlansága miatt soha nem is fogják megismételni. (Bár néhány éve felmerült a gyanú, hogy a kísérlet során történteket valójában megrendezték, Zimbardo ezt tudományos érvekkel cáfolta.)  Hogy mi ebből a tanulság? Sajnos az, hogy bármennyire is jó embernek gondoljuk magunkat, bizonyos helyzetek a legrosszabbat hozhatják elő belőlünk.

Nyitókép: Unsplash