Rossz gyereknek bélyegzed, pedig csak többemberes!
„Sok minden rá van hagyva otthon?” – kérdezi az óvónő. Megrökönyödöm. Élő tapasztalatom, hogy a többemberes gyerekekre gyakran hiszik, hogy amolyan ráhagyó, laissez faire nevelés eredményei. Pedig szó sincs erről.
Tudjuk, milyen a többemberes gyerek, ugye? Piciként megállás nélkül ordít, amint leteszed, nagyként egy percig nem hajlandó egyedül játszani, kapaszkodik a lábadba, ha pisilni mennél, és folyamatosan magyaráz, ha fel mered venni a telefont. Piciként csak nagysokára alussza át az éjszakát, nagyként pedig az alvás a legősibb ellensége.
Piciként semmitől se fárad el, nagyként reggel 10-től délután 5-ig szünet nélkül ugrál a játszóházban. Piciként örök ingerkereső és tíz perc alatt szétkap egy lakást, de nagyként se tudod leültetni hosszabb időre még képernyő elé sem. Akár kicsi, akár nagy, van egy jellegzetes, erős hangja, amivel magára vonja a tíz kilométerre élők figyelmét is, és jaj annak, aki mellett bömbölni, hisztizni, tüntetni kezd!
Annak, hogy egy gyerek többemberes, millió oka van. Lehet szervi, idegregrendszeri, temperamentumbeli. Vannak köztük, akik előbb-utóbb SNI bélyeget kapnak, de ez nem általános. Nagyon sok többemberes gyerek úgy megtanul kompenzálni iskolás korára, hogy a pedagógus hosszú ideig nem látja az összefüggést a jó képességű, jól tanuló gyerek és az eleven, állandóan abszurd botrányokba keveredő gyerek viselkedése között.
Egyes szakemberek szerint szervi ok mindig van: persze nem feltétlen ADHD, de az éretlen idegrendszer, a szenzoros integrációs zavar és a visszamaradt csecsemőkori reflexek gyakoriak. A két utóbbin szerencsére ma már megfelelő szakemberrel könnyebb segíteni, mint valaha, de a diagnózis még így is sokáig várat magára.
FORRÁS: UNSPLASH
Egy időben azt hittem, minden gyerek “gyárilag” többemberes, hiszen evolúciósan arra rendezkedett be minden csecsemő, hogy kiterjedt nagycsaládban – csordában, falkában – nevelik. Van minimum nyolc-tíz testvére, nagynénje, nagybátyja, megszámlálhatatlan unokatestvére, egy arc mindig mosolyog rá, valaki mindig figyeli minden lépését. De nem.
Döbbenetes módon vannak gyerekek, akik fél évesen már átalusszák az éjszakát, csendben szöszölnek egy órát, miközben a szülők dolgoznak. Sose felejtem el a döbbenetet, amikor az első ovis szülői értekezlet második órájában a Mikulás-ünnepség tárgyalásához értünk, és az egyik szülő a szájához emelte a kezét: óvatosan a témával, gyerek van a teremben!
Hátranéztem, és akkor vettem észre az utolsó sorban csendben rajzolgató kisfiút. Ha az én gyerekem lett volna bent, azt azért az alattunk lévő teremben is hallani lehetett volna… A többemberes gyerekek többsége persze extrán érdeklődő, okos, szivacsként szívja magába az információt, és türelmetlensége folytán járni és/vagy beszélni is hamarabb kezd, mint az átlag.
Nem jellemző az a probléma, amit bölcsiben gyakran láttam: játszóterezni vagy hegyet mászni délután senki se akar, mert a kétévesek jellemzően elfáradnak délután négyre és csendben kirakóznak inkább otthon. A többemberes gyerek ritkán ritkán fárad el, és ha nem kapcsol időben a szülő, akkor se üldögél, hanem pörög tovább, de egyre több hisztivel.
Apropó, hiszti. Ember legyen a talpán, aki a többemberes gyerek hangfekvésén előadott hiszti mellett is képes a nap minden órájában – akár betegen is – hű maradni az elveihez. Egy sorstárs a napokban hívta fel rá a figyelmem, hogy a többemberes gyerek hisztije nem is hiszti, hanem túltelítődésből eredő összeomlás, szakszóval meltdown – épp ezért nem tudsz mit kezdeni vele.
Mit tud tenni a szülő ilyenkor?
Először is, ő maga is keres terápiát – de minimum feltöltődési, kikapcsolódási lehetőséget -, hogy több türelme legyen az alig elviselhető elviseléséhez. Aztán felszívja magát: vannak dolgok, amikben nincs kecmec (orrszívás, fogmosás, antibiotikum, gyerekülés). De egyébként nagyon sok dolgot valóban muszáj elengedni, ha nem akarjuk, hogy az egész életünk végeláthatatlan véres csatározásokból álljon.
Végezetül pedig eljön a pont – minél előbb, annál jobb -, amikor muszáj megtalálni a megfelelő szaksegítséget a gyerek számára is… Mert általában azért mindig van terápia, ami segít, hogy könnyebb legyen. Van, hogy ez a falmászás, a balett, a kézművesség, máskor szenzoros integrációs terápia vagy reflexjavító masszázs…
A lényeg, hogy ha elviselhetetlenné válik a helyzet, az azt mutatja, hogy eljött az idő megtalálni azt, ami jó eséllyel segít. És mit tud tenni a közösség, az ismerősök és az idegenek a boltban, az utcán? Egyetlen dolgot: nem ítélkezni.
Nyitókép: Pexels
Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂
