Sebek, amiket egymás lelkébe hasítunk a szavainkkal…

A jó kommunikáció minden helyzetben fontos. Annyira szeretnék odaszaladni ahhoz a szülőhöz, aki kiabál a gyerekével és rángatja! És a fülébe súgni, hogy „Kérlek, ne tedd!”, mert biztosan megvan az oka, amiért a gyermeked hisztizik. 

Kérdezd meg, miért csinálja ezt, beszélgess vele, értesd meg vele szeretettel, hogy mit miért tehet vagy nem tehet! Öleld, amíg csak lehet, mert gyereket még nem rángattak és nem vertek szerethetőbbé.

Annyira szeretnék odaszaladni ahhoz a főnökhöz, aki megalázza a beosztottját, mert fölényesen akar győzelmet aratni, hiszen az egójának erre van szüksége. Szeretném a fülébe súgni, hogy talán ha ordítás előtt kérdezne, ha megpróbálná megérteni a másikat, sokkal bizalmasabb viszony alakulna ki. Ahol nem azt erősítik a munkatársban, hogy nem hibázhat, különben eltapossák, hanem hogy merjen beszélni, merjen segítséget kérni. Mert ez az a hely, ahol ezt megteheti.

Annyira szeretnék odaszaladni a barátnőmhöz és elmondani neki: „Nem vagy egyedül! Itt vagyok, fogom a kezed, és nem lesz semmi baj. Minden rossz elmúlik, de nem küzdhetek helyetted, nem tanulhatom az életet helyetted, így a döntéseid súlyát te cipeled.”

Annyira szeretnék ezerfelé szaladni, hogy odasúgjam: beszélj szívből, szeretettel, és ne öld meg a szavaiddal a másikat! Mert ha mást nem is tehetünk, legalább ne bántsuk egymást még jobban. Nekem senki nem szólt, hogy ez majd ilyen nehéz lesz.

FORRÁS: UNSPLASH

Küzdeni azzal az emberrel, aki a mindened. Nekem senki nem szólt, hogy a fájdalom idővel úgy felemészti az embert, hogy a végén már semmi másra nem képes gondolni és semmi mást nem képes az emberekben látni, csak a rosszat.

Senki nem szólt, hogy ilyen nehéz lesz valakivel, aki életében nem mondta el azt, ami bántja. Aki nem figyelt magára, aki az egész életét hangosan végigkiabálta, csak senki sem hallotta, és senki sem látta. Mekkora erő, mekkora akarat kell ehhez! Túl nagy áldozat.

Senki nem szólt, mit kell majd tennem, ha a szívem minden nap meghasad, mert nem tudok segíteni, pedig látom, hogy minden jobb irányba változhatna.

Hiába fognám a másik kezét, ha ellök. Hiába beszélgetnék, ha elfordul. Hiába minden, ha nem hagyja. Nem marad más, csak a szeretet soha el nem alvó lángja, ami talán olykor felmelegíti szívét. És ha csak egy rövid ideig is, de élvezni tudja az életét.

Nekem senki nem szólt, hogy a fájdalom apró lépésekben haladva öli meg az ember lelkét, és már csak akkor veszed észre, amikor tényleges jelek mutatkoznak. Nem mondták, hogy ne ostorozzam majd magam, mert nem voltam ott időben, nem kérdeztem, amikor kellett volna. Hogy életem legnagyobb feladata az lesz, hogy tisztelettudóan, kitartóan, soha véget nem érő erővel viseljem: a számomra legfontosabb embernek nem segíthetek.

És meg kell tanulnom, hogy ne üssenek meg a szavak.  Mert mást nem tehetek. Azt tehetem, hogy szeretettel elfogadom, és szeretem, mert ez a legtöbb. És jelen leszek akkor is, amikor úgy dönt, ideje elindulni a jobb irányba. Amikor úgy dönt, hogy szenvedett már eleget, hallgatott már eleget – és most már nagyon kimondaná azokat az ezeréves történeteket, amik nyomasztják. És felszabadítaná magát, hogy végre csodákat lásson. Várom azt a pillanatot. Ott leszek.

Nyitókép: Unsplash