Squid Game: Az emberi természet titkaira is rávilágít!

Pillanatok alatt minden idők legnézettebb sorozata lett a Netflixen, Magyarországon két hete abszolút első. A Squid Game nemcsak egy sötét thriller sok vérrel, hanem az emberi természetről mond el sok-sok igaz mesét közben.

Azt is megmutatja, kik vagyunk akkor, ha életünk mélypontján, a legnehezebb életszakaszunkban extrém körülmények hozzák ki belőlünk a legrosszabbat… (Figyelem, a cikk spoilereket tartalmaz, ha nem láttad még az egész sorozatot, ne olvasd el!)

 1. Imádjuk a homokba dugni a fejünket

És elhinni, hogy minden rendben lesz. Akkor is, amikor a vesztünkbe rohanunk. A karakter, aki erre rávilágít: Cho Sang-woo. Már a játékok megkezdése előtt kiderül, hogy nem lehet kihagyni játékot vagy feladni azt, mert akkor a játékos kiesik. Az első játéknál világossá válik az is, hogy a “kiesés” halált jelent. Ha a játékosok többsége úgy dönt, a játék abbahagyható – az első játék döbbenetes realizációja után ez is meg is történik, mindenki szépen hazamegy.

Mindezt miért? Hogy aztán úgy térjenek vissza, hogy mind elhiszik: sokan meghalnak ugyan, de nem mindenki, és nekik nem kell majd senkit sem megölniük – főleg nem a hozzájuk közel állókat. Az egész társaság úgy rendeződik csapatokba, hogy hiszik: együtt túlélhetik. Egy házaspár közösen tér vissza, Ali elhiszi Sang-woonak, hogy az üveggolyók megfelezésével ketten is nyerhetnek.

Közben Sang-woo az egyetlen, aki az elejétől kezdve látja, hogy élet-halál harc folyik, és ha ő akar lenni a győztes, az ő kezéhez is vér kell, hogy tapadjon. Elsőre talán gyomorforgatóan szemét húzás, amikor a hozzá legközelebb álló bajtársat halálba manipulálja, de gondoljunk csak bele: van-e más választása bárkinek is, aki győzni akar?

Márpedig mindenki nyerni jött. Nem győzhetsz tiszta kézzel: Sang-woo az egyetlen, aki ezzel az elejétől a végéig tisztában van. Utolsó tette – öngyilkossága – is ezt bizonyítja: ha nem teljesül, amiért jött, ő is csak egy kieső játékos a 455 közül, akinek meg kell halnia.

2. Az erőszak extrém helyzetben hatékony

Aki által ezt megértjük: Jang Deok-su. A nyers erőember, a maffiavezér, a “Főnök”, aki az izmaira és az agressziójára épít. Leural és kihasznál mindenkit, egyáltalán nincs tekintettel másokra. Nemhogy képes hidegvérrel gyilkolni, de már magáért a balhé – és a gyorsabb haladás – kedvéért, mintegy kedvtelésből is megteszi azt.

Nincs lelkiismerete, az adott szó számára semmit nem ér, szövetségeseihez sem kötődik. Másokra nincs tekintettel, igazi szociopata, üzenete egyszerű: a cél szentesíti az eszközt, a nyers erő az, ami célravezető. És valóban, a Squid Game-ben azt látjuk, hogy Deok-su nemcsak jól teljesít, de remekül is szórakozik közben.

A történelem azonban világosan megmutatja azt, ami a karakter végső sorsa sugallni hivatott: az erőszakszervezetek és diktatúrák működnek ugyan, de soha nem örökké. Nem lehet pusztán erővel elnyomni embereket hosszú távon, mert az agresszióra az egyetlen válasz az agresszió, ezért a diktátorok többsége maga is erőszakos halált hal.

Ha pedig nem a náluknál markánsabb erő, akkor a manipuláció, a csel, az összefogás győzi le őket. Deok-su azzal, hogy teljes egészében a közösségi szabályokon kívülre került, egyúttal védtelenné és sebezhetővé is vált, miközben már túl sok ellenséget szerzett magának – borítékolható volt a vége.

 3. A magasabbrendű eszmék előre visznek 

A karakter, aki ezt megmutatja: Kang Sae-byeok. Ő az észak-koreai disszidens, aki alapvetően egy tiszta ember, akit egyetlen cél mozgat végig. Az, hogy megszöktethesse édesanyját a Kim-dinasztia poklából, és magához vehesse kisöccsét, aki most nevelőotthonban van. Sae-byeok realista: Sang-woohoz hasonlóan látja, mire megy ki a játék, épp ezért tudatosan tesz azért, hogy senkihez ne kerüljön túl közel.

A felszínen undok, barátságtalan és közönyös, és épp ebből értjük meg, hogy semmilyen manipulációra nem viszi rá a gyomra. Tükre az a lázadó dél-koreai  fiatal lány, aki maga is abúzus túlélő és sokat szenvedett, aki szintén racionálisan hozza meg az élet-halál döntést.

Ha választani kell, hogy Sae-byeok vagy ő maradjon életben, akkor legyen inkább a disszidens lány, mert neki legalább van kikért élni, kikhez hazamenni. Sae-byeok karaktere azt mutatja meg, hogy amikor magasabb rendű cél vezérel minket, képesek vagyunk emberként viselkedni extrém módon embertelen élethelyzetekben is.

 4. Az egyensúlyban rejlik a kulcs 

A tézis tanítómestere: Oh Il-nam. Ő a sorozat talán legtöbb ellentmondást rejtő karaktere, akit féltünk, szeretünk, sajnálunk, temetünk, aztán persze gyűlölünk és megvetünk, majd… újra sajnálunk. A halálos ágyán kimondja: a legszegényebbek és a leggazdagabbak között igazából nincs nagy különbség, mert mind nyomorúságos életet élnek, nincs számukra már igazi öröm, és nincs reményük sem, ami előre vinné őket.

Ez talán hihetetlenül és dühítően hangzik, de Gi-hun példája tökéletesen illusztrálja a tételt: miután megnyerte a játékot, ugyanúgy nyomorúságosan él, mint azelőtt. Sőt, talán még inkább úgy. Il-nam megmutatja, hogy a pénzről csak a legszegényebbek hiszik, hogy minden gondjukat megoldja.

Mert a szupergazdagok már tudják: onnantól, hogy nincsenek igazi kihívások és kockázatok az életükben és tisztaságukat is elvesztették, épp az olyan pótcselekvések sorozata következik, mint amilyen a Squid Game is. Az arany középút az, ami ízt és színt adhat az életnek, a nyomor és a milliárdos lét is egyfajta elcsúszottság, kibillentség, az egyensúly és a harmónia hiánya.

 5. Az emberek nem tökéletesek, de ott van bennünk a fény

Aki ezt megmutatja: Seong Gi-hun. Gi-hun az első epizódban egy kisstílű, önző kisember: szerencsejáték-függő, kisebb pénzösszeget lop a saját anyja tárcájából, bujkál a hitelezői elől, elfelejti a kislánya születésnapját, nem képes felelősséget vállalni a döntéseiért. Nem gonosz vagy agresszív ember, mint Deok-su, egyszerűen csak a felelőtlen, külső körülményektől függő gyermekember, aki nem nőtt még fel ahhoz, hogy a kezébe vegye az élete irányítását.

Gi-hun épp a játék hatására, a szemünk láttára nyílik meg és nő fel, hiszen a játékok már során több önzetlen döntést hoz. Védi a sérülteket, a betegeket, a leggyengébbet választja társnak, hogy megmentse. Lemondana a nyereményről is, hogy ellenfele – gyerekkori barátja – végül hazamehessen…

Az utolsó epizódban pedig, kanosszajárása végén, immár nyertesként megszületik benne az elhatározás, hogy ő lesz az, aki felszámolja azt a kegyetlen, embertelen rendszert, ami őt is kiemelte és a nyomor poklából a győzelem poklába repítette..  Gi-hun karaktere egyértelmű üzenet: nem vagyunk tökéletesek, de minden emberben ott van a jobbik énje is, és csak rajtunk múlik, mikor engedjük, hogy ő vegye át az irányítást a piti, önző énünk fölött.

Persze, egy más szinten ott egy ennél komplexebb kérdés is: vajon Gi-hun valóban “felnőtt”, vagy új missziója is egyfajta kalandkeresés, szerencsejáték lesz csupán? Ez már csak a második évadból derülhet ki…

Nyitókép: Facebook