Téged választottalak, saját magam helyett
Amikor mesélek a barátaimnak az elválásunk körülményeiről és arról a káoszról, amit átéltem melletted, kinyílik a bicska a zsebükben. Sosem kedveltek téged, most viszont egyenesen utálnak.
Gyakran kérdezik tőlem, hogy tudtam kibírni azt az őrületet, amin keresztülmentem. És nagy mérgesen mondogatják, ők a helyemben bizony kamatostul visszaadnának minden rosszat, amit kaptak.
Sokáig én is így éreztem. Az irántad érzett dühöm olyan volt, mint a forró láva. Megállíthatatlanul ömlött, és mindent elégetett, ami az útjába került. Haragudtam rád, amiért hiányoztak belőled azok a férfi tulajdonságok, amikre felnézhettem volna. Pedig a kapcsolatunk elején olyan szórakoztatónak láttalak. Felszabadító élményt jelentettél a sok besavanyodott, frusztrált és unalmas pasi után! Annyit röhögtem veled, mint korábban senki mással, imádtam minden együtt töltött percet. Azok az őrült kalandok, a reggelig tartó bulizások…
Nem várhatok tőled többet
Idővel azonban rájöttem, hogy ennél többet nem várhatok tőled. A kapcsolatunk ideje alatt végig úgy viselkedtél, mint egy forrófejű, lázadó kamasz. Csak a pillanatnyi örömeid vezéreltek, és soha nem érdekelt, mit érez a másik.
Totál hülyének érzem magam, amiért olyan elszántan, már-már szenteket meghazudtoló türelemmel próbáltam férfit faragni belőled. Miközben észrevétlenül mellékszereplő lettem a saját történetemben. Feladtam miattad a saját szabályaimat és elveimet. Úgy hoztam döntéseket, ahogyan éppen a hangulatod diktálta.
Mindent megadtam neked, és nem vártam cserébe semmit, beértem a puszta létezéseddel.
Visszagondolva nem is értem, hogy bírtam elviselni az infantilis karakteredet, a furcsa hóbortjaidat, az esti „éhes/szomjas/fáradt vagyok” hisztijeidet. Éveket vesztegettem el az életemből azzal, hogy próbáltalak megérteni, a te szemszögedből nézni a világot. Lelkesen (és megszállottan) kutattam a magyarázatokat, hogy miért vagy ennyire éretlen és elköteleződésre képtelen.
Már csak magamra haragszom
De már nem haragszom rád. Magamra viszont annál inkább, főleg azért, mert már az elején észrevettem a vörös zászlókat. Miért maradtam mégis ilyen sokáig? Azért, mert naivan azt gondoltam, változtathatok rajtad. Mert hittem kettőnkben és az esélyek megadásában. A hozzád fűződő téveszmék azonban lassacskán elhalványulnak, és egyre világosabbá vált, ki vagy valójában. Nem a kegyetlen főgonosz, csupán egy nagyra nőtt, szeszélyes gyerek, aki kiszív minden energiát az emberből.
Ijesztő, mégis felszabadító érzés realizálni, hogy amikor összeköltöztem veled, nem a kapcsolatunkat választottam. Valójában téged választottalak magam helyett. Ahelyett, hogy elegendő időt szántam volna arra, hogy kiderítsem, képes vagy-e a megadni a számomra szükséges szeretetet, teljes mértékben rád koncentráltam.
Tudd, nem azt bánom, hogy azon az őszi kiránduláson téged választottalak, hanem azt, hogy miattad szabotáltam a saját boldogságomat.
Nyitókép:
