Szerelemben és háborúban mindent szabad – és a barátságban?

Van az a mondás, hogy szerelemben és háborúban mindent szabad. Na és mi a helyzet a barátsággal? Ott meddig mehet el az ember? Hol vannak a határok?

Ha visszagondolok az életemre, sokszor eszembe jut, hogy mennyiszer voltam a zsebből előhúzható barát. Az, aki szingli, mindig ráér, úgysincs programja a párjával, és egész könnyen mozdítható, ha társaságra vágyik az ember. Ha este valaki bedobta, hogy nem megyünk-e ide vagy oda, jó eséllyel én voltam, aki azt mondta, végül is miért ne, szabad vagyok, amúgy sincsen jobb programom.

Rengeteg energiát, odafigyelést fektettem a barátságaimba, leginkább azért is, mert nagyon erős, stabil pontja volt ez az életemnek éveken keresztül. Számíthattunk egymásra, és számtalan eset volt, amikor talán nekem nagyobb szükségem volt rájuk, mint nekik rám. Sokszor akár mindennap is beszéltünk, gyakran kerestem őket, kezdeményezve a beszélgetést, mert magányos voltam, és a barátaimra számíthattam.

Amióta párkapcsolatban élek, mint még soha azelőtt, kicsit megváltoztak az erőviszonyok és a határok. Nagyon érdekes mindig, amikor egy szingli, aki évek óta csak a barátaira számíthatott, párt talál. Megváltozik a távolság, az idő és a barátság köteléke. Lazább és sokkal gubancosabb lesz, mint azelőtt, sőt, a barátság gombolyagja olyan messzire gurul, hogy néha alig győzzük visszagöngyölíteni a szálakat.

Amikor kapcsolatba kerültem, soha nem akartam az az ember lenni, aki elhanyagolja a barátait, aki nem elérhető, és nem tud létezni a partnere nélkül. Sokan hamar belecsúsznak ebbe a csapdába, de én tudatosan figyeltem erre a korábbi tapasztalatok és az életemből elvesztett emberek miatt. Nem akartam az lenni, aki mindig csak a férjével megy a találkozókra, vagy az, aki lemond egy barátnős programot, hogy otthon nézhesse a párjával a Netflixet.

Ezért is figyeltem és figyelek mindig arra, hogy a kapcsolat megmaradjon. Felnőtt fejjel, felelősségekkel, kötelezettségekkel teli életünkben kihívás, és sokkal nehezebb gondosan ápolni ezeket a kapcsolatokat. Ami azonban sokat változott és a hajdanán szingli nő számára mindig világos lesz, hogy a barátainak nincs akkora szüksége rá, mint amennyire neki volt rájuk, amikor egyedül volt.

FORRÁS: UNSPLASH

Amióta kapcsolatban vagyok, megpróbáltam teret adni a szokásostól eltérő dolgoknak. Változtattam a viselkedésemen, hogy megnézzem, mi sül ki belőle. Megvártam, hogy a barátaim maguktól keressenek, azok is, akiknek evidens volt, hogy minden nap rájuk írok. A zsebből előhúzható barát kicsit hátrébb lépett és elkezdte megnézni, mennyit is ér ő ezekben a kapcsolatokban.

Furcsa meglepetésekkel találtam szemben magamat. A beszélgetések ritkultak, az interakciók csökkentek. Hosszú idő kellett, mire valakinek feltűnt, mi is történik, ha feltűnt egyáltalán. Nem akartam vakon rohanni az emberek után. Talán úgy hangzik, mint aki teszteli a barátait, de inkább csak a kíváncsiság hajtott, és a szemükben a saját értékem felderítése.

Az ember egy ideig kezdeményezi a hívásokat vagy a személyes találkozásokat az írás helyett, de ha nem lel viszonzásra, egyszer csak már nem erőlködik, megelégszik azzal, amivel a másik. Miért küzdjön egyedül?Sokat gondolkodom rajta, hogy meddig és mennyi ideig tudunk fenntartani barátságokat. Mennyire elvárható az, hogy az általunk beletett energiát a másik oldalon is belefektessék?

Vagy talán csak önzetlenül adnunk kellene, nem túlgondolni a kapcsolatokat és vizsgálgatni a miérteket?

Boldogabb emberek lennénk kérdések nélkül, egyszerűen csak megélve azt, amikor jó, és nem felhánytorgatni a rosszat? Ahogy az idő telik és idősödünk, egyre nehezebb új barátságokat kötni, kötődni, kapcsolódni. Sokszor érdekből tesszük, és nagyon ritka, hogy 30 felett még igazán el tudunk mélyíteni barátságokat. De vajon miért?

Talán csak egyre csökken az emberekben a bizalom, átlátnak a színlelésen, és nehezebben nyílnak meg. Nem azok a tizen- és huszonévesek, akik egy ismeretlennek is kiteregetik az életüket – zártabb kapun dörömbölünk már ilyenkor. Sokszor csak formálisan megvitatjuk a semmiségeket, üres csevegésekkel pedig a szív is üres marad, és nem talál magának helyet a barátság, ahol az elvetett mag szárba szökkenhetne.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr