Szűcs Péter: Így lehet szenvedélyből hivatás

Ha Szűcs Péter neve felsejlik valamilyen platformon – legyen az közösségi média, nyomtatott sajtó, könyvesbolt avagy podcast -, akkor egy dolog azonnal beugrik, mégpedig az önazonosság.

Természetesen tudom, hogy mára egy picit elcsépelt lett az a kifejezés, mi több, ömlik is ránk, hogy csak akkor érdemes élni, ha mindig és mindenkor önmegvalósításban élsz, de Péternél nem ezt érzem. Ez a srác, aki abszolút örök fiatal, szépen lépésről lépesre – annak minden mélységét megélve – felépítette önmagát és a vállalkozásait, amiből úgy élhet, ahogy szeretne. És most reményeim szerint ad nekünk egy újabb szeletet önmagából.

– Milyen trükkjeid, esetleg tippjeid vannak arra, hogy az alkotó ember motivált is maradjon, de azért az idő se folyjon ki a kezedből?

Szerintem a legnagyobb kihívás egy alkotó folyamatban, hogy az ember az elejétől a végéig fegyelmezett tudjon maradni és jól használja a rendelkezésére álló időt. Az eddigi tapasztalataim szerint szigorúnak kell lennie magához, miközben tudni kell örülni egy részfolyamat befejezésének. A nyári hónapokban a penzumom teljesítése után uszodával, erdei sétával és barátok társaságával jutalmaztam magam, amikor úgy éreztem, hogy termékeny napom volt.

– Az elmúlt évek megannyi utazása mellett írtál egy könyvet is – Dharma címmel -, ami gyakorlatilag berobbant a megjelenést követően. Számítottál ilyen sikerre? Hogy kezeled az elismerést? Híresen nagyon szerény vagy, akiről egyből az jut eszembe, hogy a sikereit is pironkodva fogadja. Így van?

Nem számítottam ekkora sikerre, azzal viszont tisztában voltam, hogy a befektetett energia megtérül. Pontosan tudom, hogy mennyi munkát és energiát fektettem a Dharmába, de sokszor zavarba jövök vagy meghatódom a visszajelzésektől. Természetesen az ember kap hideget, meleget, ha kiteszi a munkáját és vele együtt magát is a nyilvánosság elé, de a pozitív visszajelzésekből van jóval több.

FORRÁS: SZŰCS PÉTER

Az egyik olvasó azt írta nekem, hogy reméli, visszakapok valamit abból a szeretetből, ami őt a könyv lapjain keresztül táplálta, egy másik pedig azt, hogy nagyobb lett a szíve a regény elolvasása után és innentől több minden belefér. Jólesnek és fontosak ezek a visszajelzések.

– Ha három szóban kellene jellemezned, akkor mit mondanál a regényírásról?

Egy Szepes Mária idézet jut eszembe, amit az írónő egy interjú után írt az egyik könyvébe nekem, az alkotófolyamat során értettem meg nekem szóló üzenetét a gyönyörűséges kínpadról, amiről nem lehet leszállni, ha egyszer ráfeszítették az embert. Több mint három szó, de szerintem jó gondolat.

– A regényben szereplő karakterek szinte egytől egyig önmagukat kereső valamilyen kreatív szakmában tevékenykedők. Számodra mi a legerősebb inspiráció? Honnan nyered a kreatív energiákat?

Az utazás az egyik legfontosabb, és persze azoknak az embereknek a történetei, akikkel az utazásaim során találkozom. Nem kell feltétlenül messzire menni, különleges történeteket gyűjtöttem már a vonaton is Budapest és Vác között.

– India a regényben is, és utazásaid alatt is érezhetően magával ragadott. Pedig ha valamilyen ország, akkor India megosztó szokott lenni. Mit jelent számodra India?

India az egyik leginspirálóbb ország Kolumbia és Irán mellett, ahol valaha jártam. Nekem India elsősorban lélekgazdagságot és kultúrát jelent. Még visszagondolni is jólesik arra a párhetes intenzív élményre, amit csupán az adott, hogy Indiában vagyok és olyan emberek vesznek körül, akiknek felemel a közelsége.

– És a végére egy kérdés, amit régen szerettem volna feltenni neked. Hiszel a lélekvándorlásban? 

Hiszek a lélekvándorlásban. Számomra egyáltalán nem is kérdés, hogy létezik. Gondoljunk arra, amikor azt érezzük egy helyen, hogy már jártunk ott, vagy arra, amikor találkozunk valakivel és úgy érezzük, mindig is ismertük egymást. Ha az ember igyekszik megszabadulni az őt érő zajoktól és valamennyire megszűnik körülötte a haszontalan információömlés, akkor szerintem érzékenyebben reagál arra is, amikor a saját belső hangja üzen vagy tereli őt valamerre.

Nyitókép: Szűcs Péter

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok