Szülőként sem szabadna belerokkannod az iskolakezdésbe!

Itt a szeptember, és ez többségünk számára jelentős fordulópont: búcsúztatjuk a napsütést, a nyaralás/szabadság nyújtotta könnyedséget. Ám ha családos ember vagy, az őszi szél ennél sokkal nagyobb változásokkal borzolja az idegeidet.

Közeleg a nyomasztó elváráscunami, amely idővel kicsit és nagyot maga alá gyűr. A gyerekek tanévkezdésével számtalan elkerülhetetlen kötelezettség válik újra mindennapossá. Jól árulkodnak erről a szülői csoportokban felbukkanó, viccesen panaszos mémek. Azt mondják, minden viccnek van valami alapja, s ez így igaz.

A hétköznap reggelek és délutánok hangulatát idővel egyre inkább az idegesség, szorongás és kapkodás határozza meg. Az idő kevés, a feladat sok, folytonos kérdések, utasítások és kérések röpködnek a családtagok között. Megcsináltad a házit? Készültél a különórára? Drágám, holnap te vidd el Petikét karatéra, nekem a kicsivel logopédushoz kell mennem!

Hogyhogy nem érted a matekot, nem figyeltél órán? Na jó, majd én elmagyarázom, mutasd! „Egy faluban a számítógép-tulajdonosok 30%-a az AlfaNet, egynegyed része a BétaNet, a számítógép-tulajdonosok 20%-ánál 1600-zal kevesebben a GammaNet szolgáltatótól rendeltek internet előfizetést. 3800 számítógép tulajdonosnak még nincs előfizetése.

Ha a Gammanetesek egyharmada átáll a Bétanetesekhez, az Alfanetesek 10 %-a lemondja, akkor hány…? Ööö, izé, várj egy kicsit, megkérdem apádat. A fenébe, mindenkinél más az eredmény, hogy az összes rohadt szolgáltató menne a búsba! Géza, hívjuk fel a nagynénédet! Igaz, hogy már tíz éve nem beszéltetek, de ő nem matektanár?!”

 

Bár a hányattatásokat részletező poénos sztorikon mindannyian mosolygunk, a hasonló posztok népszerűsége nem hiába óriási. A valóságban ugyanis sok szülő tényleg traumaként éli meg a rászakadó elvárások tömegét. Mindez idővel rányomja bélyegét a gyerek(ek) idegállapotára, aztán döbbenten tűnődünk, vajon miért szorong…

Azt hiszem, most, az első napokban kellene fékezni, amikor még nem rántott teljesen magával a kezdődő őrület. Úgyhogy tedd fel magadnak a kérdést: tényleg annyira fontos minden, amin év közben álmatlanságig görcsölsz? Mert a gyerek annyira lesz nyugodt, amennyi te. Annyira vágyik akár a szorongásig megfelelni, amennyire tőled látja ugyanezt.

A világ számtalan kihívást támaszt, amelyek elkerülhetetlenek, és élhetetlenség lenne figyelmen hagyni őket. De gyakran olyan kihívásokat is elengedhetetlennek kiáltunk ki, amelyeket valójában csak a hiúság vagy a környezet nyomása táplál. Tényleg muszáj megvarrnod az összes lány farsangi ruháját, miközben 8 órát dolgozol, ellátod a kistesót és a családot – csak mert így tart a többi szülő tökéletes anyának?

Tényleg fontos a huszadik különórára is beíratnod a gyereket? Akarja egyáltalán? Tényleg kötelező minden áldott este friss főtt étellel előállni a 8-10 órás meló, a srácok ide-oda fuvarozása és a házi feladatok ellenőrzése után? Biztosan összeomlik a gyerek gondosan megtervezett jövője néhány négyestől? Mielőtt még belekezdenél a parttalan ámokfutásba, ülj le, és gondold végig: hányszor lát a gyereked örülni a mindennapokban?

Mennyire adod át azt az egészséges hozzáállást, hogy bár a kötelességeket el kell végezni a tőlünk telhető legnagyobb tudással, az élet azért sokkal szebb és sokkal több ennél? A feladatok sosem nőhetnek annyira a fejünkre, hogy elfelejtsük a lényeget: egymásért vagyunk itt, és azért, hogy ezt az együttlétet élvezzük. Ha rám hallgatsz, úgy kezded a szeptembert, hogy nem feleded teljesen a nyár könnyed hangulatát.

Hogy időnként eszedbe idézed a mosoly és az egymásra szánt idő jelentőségét.

Hogy a kevésbé fontos dolgokat egy vállvonással feláldozod a pihenés, a közös élmények, az együtt örülés oltárán. És akkor talán szebb, jobb – sőt, talán eredményesebb is lesz az iskolaév…

Nyitókép: Unsplash