Te megadnád a párodnak a mobilod feloldó kódját?
Érdekes dolgot olvastam a minap. Egy felmérés szerint az emberek többsége különös dolog miatt lépi át a válóperes tárgyalóterem ajtaját: mert nem kapták meg a párjuk okostelefonjának képernyőkódját. Azaz, esélyük sincs szerelmük állandó ellenőrzésére…
Ez mindenképp érdekes – de önmagában már a gyakori válóokok változása is elgondolkodtató. A ’80-as években még az alkoholizmus vezette a listát, a ’90-es években az elhidegülés volt a legfőbb indok. Aztán jött az elhanyagolás legfőbb okaként megjelölt bűnös Facebook uralma, és egyre többször emlegettük a „társas magány” kifejezést, hiszen sok házasságban az egyik fél a számítógépével töltötte az estéket a kedvese helyett.
Most viszont úgy tűnik, az okostelefonok folyamatos fejlődésével a bizalmatlanságra helyeződött a hangsúly. Egy kutatás szerint a fiatalok nagy része már alapfeltételnek tartja egy kapcsolatban, hogy hozzáférjen a másik telefonjához. Sőt, különféle appok segítségével követhetővé teszik egymást. A telefon egyébként is szinte minden információt elárul a gazdájáról: fellelhetők benne a fényképek, az üzenetváltások, a keresések…
Ha követed valakinek az internetes tevékenységét és átnézed a galériáját, az illető szinte nyitott könyvvé válik. A kérdés csak az, tényleg ezt akarjuk-e. Tényleg szükség van egy szerelemben a másik maximális ellenőrzésére, és a magánszféra teljes száműzésére? Valószínűleg többen gondolják azt, hogy a válasz: nem. Tehát nem hajlandók a telefon képernyőkódjának megadására, még egy házastársi kapcsolatban sem. A másik fél pedig ettől magába roskad, gyanakodni kezd, jönnek a veszekedések, végül a válóper…
Pedig aki csalni akar, azt nem hinném, hogy bárminemű ellenőrzés visszatartja. Így azt sem hiszem, hogy minden, kódjának megadását megtagadó férjnek vagy feleségnek a szeretője meztelen képeivel van tele a fotógalériája. Egyszerűen csak szeretnék megtartani énjük egy szeletét, az önállóság egy alapvető formáját. Az embernek ugyanis a legnagyobb szerelem esetén is természetes vágya, hogy odaadja, ugyanakkor bizonyos fokig megőrizze önmagát.
FORRÁS: PEXELS
Persze, megtehetjük, hogy minden lépésünkről beszámolunk, minden percünket követhetővé és ellenőrizhetővé tesszük. De ebben az állandó, kényszerű összefonódásban talán épp a lényeg veszik el: az érzés szabadságának szépsége. A bizalom jelentősége, ami kulcsfontosságú egy kapcsolatban. Hiszen ha nem bízol bennem, az azt jelenti, hogy rosszat feltételezel rólam.
És ki akar hosszú távon egy olyan ember mellett maradni, aki folyton csalfának és hűtlennek gondol, és azt hiszi: csak állandó ellenőrzéssel tudja megakadályozni, hogy félrelépjek mellette? Ráadásul egy párkapcsolatban nem árt, ha érett, egész embernek érezzük magunkat.
Akit azonban folyton ellenőriznek, az szinte kiskorú státuszba szorul.
Legutóbb a szülei csináltak ilyet vele, amikor még gyerek volt. Erre most újra megtapasztalja egy párkapcsolatban. De miért akar bárki is gyerekként bánni a választottjával? Ezek a gondolatok futottak át a fejemen a legújabb válóokról hallva. Mi lehet a kulcs: a teljes kitárulkozás vagy a magánszféra tiszteletben tartása? Én az utóbbira szavazok.
Nyitókép: Pexels
