Pocakos apukák szólogatnak be az “anyutest” miatt?

Nemrég egy étteremben véletlenül meghallottam egy férfi társaság diskurzusát. Nem hittem a fülemnek, amikor egyikük azon kezdett el rugózni, hogy a terhesség mennyire elcseszte a felesége alakját.

„Kitágult p*nci, aranyér, löttyedt cicik… Borzasztó” –  erre a másik fickó hangosan kontrázott: „Én tuti nem engedném a csajomnak, hogy elhagyja magát a gyerek után!” És ezt képzeljétek el, olyasvalaki mondta, akinek saját maga sem volt a fitnessz életmód mintapéldája, hogy finoman foglamazzak. Bevallom, rendesen felhergeltem magam, és csak azért nem öntöttem az illető arcába a boromat, mert a barátnőim megkértek, hogy ne csináljak jelenetet. (Pedig esküszöm, megtettem volna!)

Ha van valami, amit zsigerből elutasítok, az az igazságtalanság és a pofátlanság

Próbálom finomabban megfogalmazni, de nehezen megy: k*rvára elegem van abból, hogy az apukákat vállon veregetik, ha csak egy kicsit hájasodnak el, az anyukáktól pedig elvárják, hogy mindig, minden körülmények között kirobbanó formában legyenek. Tehát ahelyett, hogy a nőket az utód(ok) világra hozataláért piedesztálra állítanák, azt az üzenetet közvetítik feléjük, hogy rejtegetni, szégyellni kell a megváltozott testüket. Ezzel még jobban gyengítve (az amúgy is ingatag) önbecsüléseket.

A szakértők szerint ez a kettős mérce abból fakad, hogy a nőieséggel ellentétben a férfiasságot nem a szépség határozza meg. Valószínűleg ez az oka annak, amiért a társadalom sokkal toleránsabb azokkal a férfiakkal szemben, akik eltérnek a domináns szépségnormáktól. Hiszen a külsőn túl jóval többet nyom a latba, hogy az illetőnek milyen magas az IQ-ja, mennyire sikeres, és hogyan képes stabilitást, biztonságot nyújtani a szerettei számára.

Méltatlannak tartom az ilyesfajta képmutatást

Főleg amiatt, mert én is tapasztalom a környezetemben, hogy amikor egy férfi elereszti magát, gyakran felmentik azzal, hogy “Jaj, szegénynek azért nincs ideje sportolni, sokat dolgozik, hogy eltartsa a családját stb.” Ez viszont éles ellentétben áll a ’mom body’-hoz fűződő általános attitűddel, melyre ráerősít a közösségi média azzal, hogy irreális képet fest a szülés utáni testről. Így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy sokan megszállottan diétáznak, jelentős összegeket költenek edzésre, de akár műtéti beavatkozásokra is, hogy minél előbb megszabadulhassanak a „mamahájtól”. És ha az illető hölgy neadjisten mégsem nyeri vissza a várandósság előtti formáját, lustának, igénytelennek bélyegzik. Mondván, már megvan a gyerek, a többi le van szarva.

Kép forrása: Midjourney

És hogy mennyire elburjánzott a 21. századi tökéletesség-kergetés, jól illusztrálja, hogy az édesanyákat folyamatosan olyan szépségstandardokhoz mérik, amelyek csak photoshoppal, filterekkel, szűrőkkel és sebészi műveletekkel érhetőek el. (Azt pedig már csak zárójelben tenném hozzá, hogy a torzított valóság mekkora veszélyt jelent az anyukák mentális egészségére.) A fentiek nyomán sajnos úgy tűnik, a férfiak sokkal több teret kapnak arra, hogy fittyet hányjanak a társadalmi elvárásokra. És meg is teszik.

Számomra azért vérlázító a jelenség, mert a nőknek igenis van mentségük, hiszen életet adtak egy (vagy több) aprócska lénynek. Ami az egyik legeslegeslegnagyobb dolog a világon! És ezzel szemben az apucik, ők vajon milyen – ennél ütősebb, validabb – magyarázatot tudnának adni a gyerek születése után elslamposodó kinézetükre?

Úgy gondolom, valóban eljött az ideje megváltoztatni ezt az elavult, ostoba narratívát, hiszen csak tovább erősíti a nemek közötti egyenlőtlenséget. És most nem arról van szó, hogy ezentúl kritizáljuk, ítéljük el az aputestet, így vágva vissza az erősebbik nemnek az igazságtalanság zászlaja alatt masírozva. De észre kell vennünk az anyákkal szembeni kemény, kíméletlen bánásmódot, és minden erőnkkel küzdeni kell ellene.

Nyitókép: Midjourney