Utálom a párom gyerekét – hogy éljünk így együtt?

Úgy érezte, szétszakad a feje. Koncentrálni próbált, a tervrajzot határidőre be kellett volna fejezni. De közben egyre nőtt benne a feszültség. Hát ennyi figyelmet sem érdemel?

Mondta, hogy sürgős munkája van. Mondta, hogy rosszul ébredt reggel, fáradt, ideges. És mégis… A gyerek egyre hangosabban tolja a zenét a telefonjáról, Reni pedig meg sem szólal. Egy újabb helyzet, amikor önuralomra kényszerül. Amikor a párjára vár, ahelyett, hogy lépne.

A saját kölykére már rég rászólt volna – szögezte le magában dühösen. De nem, Ákoska amúgy se lenne ennyire hülye. Ő felfogná, hogy csendben kell maradnia, mert az apjának dolga van. De Ákoska a volt feleségével maradt. Helyette pedig itt van neki Petike, az új párja gyereke. Egy idegen gyerek…

Ezen a ponton aztán elszégyellte magát. Nem, a srác nem idegen, hiszen Reninek a fia. A nőé, akit szeret. Egyébként is milyen ember, aki lehülyéz magában egy 12 éves gyereket?! Türelmesebbnek kell lennie. Megpróbálta kizárni a zajokat, elfojtani az indulatait, de egy újabb csattanás után az arcába szökött a vér. Most már kibuktak belőle a szavak:

– Abbahagynád, kérlek?!

– Mit? – kérdezte vigyorogva a kissrác.

Nem volt hülye, érezte a kölyök tekintetéből áradó provokációt. Hogy lehet, hogy Reni nem látja? Hogy lehet, hogy nem érzi? Észre kéne vennie és közbelépni, ő az anyja, neki kéne orvosolni az ilyen helyzeteket. De nem, ő csak a telefont nyomkodja, mintha a drágalátos gyereke teljesen normálisan viselkedne.

– A csapkodást a karddal. – Próbált kedves lenni, de maga is érezte, milyen erőltetett a hangja. – Be kell fejeznem egy határidős munkát. Ha most lefoglalod magad a szobádban, azzal sokat segítesz. Később csinálhatunk valami közös programot. Társasozhatunk, vagy elmehetünk hármasban kirándulni.

– Nem kell. Társasban szar vagy, kirándulni meg nem akarok.

– Mit mondtál?!

Aztakurva, a gyerek simán szarnak nevezte! Renire nézett segélykérően, de a nő még mindig belemélyedt a telefonjába. Ő meg úgy rámarkolt a számítógép egerére, hogy azt hitte, eltöri. Ezt tényleg nem hagyhatja. Vannak határok, amiket meg kell húzni. A saját fiával egyszerűbb, őt simán leosztja, ha netán pimasz.

De Renivel csak két hónapja élnek együtt. Mennyi joga van leszidni a gyerekét? Egyáltalán, lesz hozzá joga valaha? Rájött, hogy választhat: vagy szemét mostohaapu lesz a kölyök szemében, vagy lúzer. Hálás szerepek…

– Nem vagyok szar, és nem mondhatsz rám ilyet – közölte végül a gyerekkel nyomatékosan. – Most pedig menj a szobádba! Dolgoznom kell, csendre van szükségem.

– Miért küldöd el? – szólt közbe Reni az ágyról. Csak az utolsó két mondatra figyelt fel, és nyilván fogalma sem volt az előzményekről. – Majd csendesebben játszik.

A gyerek azonban megrántotta a vállát.

– Hagyjad anya, megyek. Látszik, hogy fölösleges vagyok. – Kiszáguldott a szobából, mögötte pedig fagyosan szétáradt a csend. A férfi érezte, hogy mondania kéne valamit, de valahogy nehéz volt szavakba foglalni a történteket. Nem akart szemrehányást tenni vagy panaszkodni. Reninek éreznie kéne, hogy gond van…

– Megígérted, hogy türelmes leszel – szólalt meg végül a nő.

– Az voltam.

– Nem. Durva volt a hangod.

A férfi megcsóválta a fejét, és ezek után már nem is válaszolt. Inkább kinézett a laptop mellett az ablakon. Türelem – mondta magának. Talán jobb lesz idővel. Vagy nem. Fogalma sem volt. Csak egyet tudott biztosan: kezdi utálni Petikét. Talán tényleg szar ember, hiszen egy felnőtt nem utálhat egy gyereket. Ő mégis ezt érzi. Ilyenkor mi van?

Töprengett egy ideig, de nem talált választ. Végül visszafordult a képernyő felé, befejezte a munkát, majd hármasban társasozni kezdtek. Ám hiába próbált belefeledkezni a játékba – végig magán érezte a gyerek kihívó tekintetét.

Nyitókép: Unsplash