Utoljára jövök férjedként a sírodhoz…
Ma megint halottak napja van. Vettem frissen vágott virágot, de most nemcsak krizantémot hoztam, hanem egy szál sárga rózsát is, ugyanolyat, mint amikor először találkoztunk. Már akkor éreztem, hogy te olyan rendkívüli nő vagy, akinek érdemes lesz hűséget fogadni.
Persze nem támadtalak le azonnal az érzéseimmel, óvatosan bontakozott ki a szerelmünk, nem siettünk túl hamar meghozni azt a döntést, ami mindkettőnk fejében pár hét után megfogalmazódott. Inkább vártunk, mindketten meg akartunk bizonyosodni arról, hogy „Igen ő az, ő a Nagy Ő!” Így „csak“ két év együttlét után kértem meg a kezed – nem kértél egy perc gondolkodási időt sem, azonnal igent mondtál.
Már a házasságunk előtt is boldogok voltunk, az egymásnak tett eskü megerősített bennünket a szándékunkban. Voltak mélypontok az életünkben, de egy alkalommal sem gyengült az egymás iránt érzett szerelmünk, támogattuk egymást a bajban, segítettük megoldani a felmerülő problémákat. Egyikünk fejében sem járt semmi olyan, ami ne rólunk, a közös sorsunkról, jövőnkről szólt volna. Úgy érzem, példás házasságban éltünk.
Született két csodaszép gyermekünk, akikkel még jobban kiegészült az életünk, ők tették fel az i-re a pontot. Anyagi gondjaink akadtak néha, de józanul állítottuk fel a céljainkat, így nem okoztak boldogtalanságot, mindent megoldottunk. Szép életünk volt, ami évtizedekig is kitartott volna – aztán kiderült a betegséged. Próbálkoztunk mindennel, sok orvost felkerestünk, de egy esetben sem vigasztaltak minket azzal, hogy gyógyítható lenne.
A tested kezdte felmondani a szolgálatot, de lelkileg jól viselted, még a végstádiumban sem hagytad el magad. Fájdalmaid ellenére is elraktuk a télire való savanyúságot, lekvárt, befőtteket. Próbáltalak ugyan lebeszélni róla, hogy hagyjuk az egészet, inkább pihenj, de te megmakacsoltad magad. Szemembe nézve mondtad, hogy úgy tudsz csak nyugodtan elmenni, ha tele a kamra.
Tudtuk, hogy már nincs sok hátra, tudtuk, hogy ennyi volt… Nem élted meg a karácsonyt, az volt az első olyan ünnep, amikor nem volt egész a család. Hiányoztál az asztaltól, a fa mellől. Fájdalmas volt nélküled mindannyiunk élete. Eltelt 12 év, aminek a fele különösen keserves volt. Sokat szenvedtünk, de valahogy túléltük.
FORRÁS: UNSPLASH
Minden héten kijöttünk hozzád friss virággal, ilyenkor mindig beszéltünk hozzád, ami balgaságnak tűnhet, de mi éreztük, hogy hallasz odaátról. Sírtunk közben, de mindig megnyugodva, megkönnyebbülve mentünk haza. Olyan volt, mint amikor még éltél, akkor is mindenkinek jó kedvet tudtál varázsolni.
Ma újra kijöttem hozzád, mert fontos mondandóm van számodra: ma jöttem hozzád utoljára úgy, ahogy eddig, úgy mint a hites társad.
Amikor elmentél és itt hagytál bennünket, magamra maradtam minden gonddal, bajjal, egyedül kellett felnevelnem szerelmünk gyümölcseit. Egyedül faragtam embert a gyermekeinkből, ami sok vesződség árán sikerült is. Teljesítettem a kötelességem, amit apaként megtehettem, azt megtettem. Amióta elmentél, nem volt egy nő sem az életemben.
A gyerekek kirepültek, elhagyták azt a fészket, amit te és én raktunk sok évvel ezelőtt. Én pedig elkezdtem kicsit magamra is gondolni. Megismerkedtem Ágival, aki szintén özvegyként él, nagyon jókat tudunk beszélgetni, jól megértjük egymást.
Ma jöttem ki hozzád utoljára úgy mint a férjed. Holnaptól ritkábban jövök – nem hanyagolhatom el az életet. Évekig nem engedtelek el, de most megteszem, és tudom, hogy nem haragszol. Mától az életét választom, és magamért is élek.
Nyitókép: Pexels
KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!
Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr
