Velem van a baj, ha a túl romantikus férfiaktól elmenekülök?

Kislányként mindannyian a mesebeli szőke hercegről ábrándozunk, aki minden veszélyen átküzdi magát a kegyeinkért, mi pedig toronyba zárva várjuk a megmentőnket. Később, a tini években ez némiképp csiszolódik. A fehér lovat fehér kocsi váltja fel, és minden lány a középsuli legmenőbb srácával akar összejönni. Aztán ráébredünk, hogy apuci kicsi fiára nem érdemes hajtani, mert még annyira sem tart minket, mint az ajándékba kapott, menci kocsiját.

Egyvalami azonban sosem változik: a nagyívű gesztusokkal celebrált, mézszirupos romantika utáni vágyunk. Mindenki szeretné, ha a párja királynőként kezelné. Persze, ahány ház, annyi szokás, de a többség hajlamos elfelejteni, hogy ez a romantika csak a mozivásznon mutat jól.

Andris sem tudta ezt beismerni. Mi voltunk az amerikai álom. Az a típusú pasi, akitől minden tisztes nagymama szeme egyből könnybe lábadt a meghatottságtól. A csajok pedig kikericssárgák voltak az irigységtől. Elvégre, a srác valóban a tenyerén hordozott, és ha megpróbáltam valahogy szavakba önteni, miért is zavar ez engem annyira, a reakció ugyanaz volt: „Irigylem a problémáidat b*dmeg.”

Egyik éjjel hatalmas rózsacsokorral várt a kapuban. Előre tudtuk, hogy Valentin-napon mindketten dolgozni fogunk. Ezért ő elkerekezett hozzánk hajnal 1 óra körül, ami hivatalosan már 14-e volt. Ez egy filmen úgy nézett volna ki, hogy váratlanul megszólal valahonnan a háttérből az „All of me”. Én pedig, bár akkor ugrottam ki az ágyból, mégis kifogástalan frizurával, hibátlan, kivasalt arcbőrrel, cukin szexis pizsiben, frissen lakkozva vetem magam a karjaiba.

A valóságban kialvatlanul, sebtében magamra kapott mackóban rongyoltam elé, mielőtt a kocsi kitartó dudálása felveri az egész utcát. Külsőmön a szétfeküdt kontyom, a rohantában felrántott, hólapátoláshoz használt pufajka és álmatag, csík szemeim sem dobtak sokat. Láttam, ahogy a lelkes mosoly leolvad az arcáról. Minden alkalommal bűntudat öntött el, sőt, mardosó szégyen, amiért nem tudok meghatódni ezektől a gesztusoktól. Próbáltam összehozni egy soványka mosolyt, de amint bevillant, hogy 3 óra múlva kelnem kell, csak morcos fintorra futotta tőlem.

Ha egy olyasfajta nap végén találkoztunk, amikor az ember úgy érzi magát, mint egy turmixgépbe hajított citrom, mindig szükségem volt egy kis egyedüllétre. Kimentem a teraszra, egyik cigit a másik után szívtam. Nem akartam megbántani, egyszerűen csak szükségem volt egy kis magányos relaxra. Összeszedem magam és utána kezdődhet is a közös este, fogadkoztam. Látszólag átérezte, milyen is ez. Mégsem bírta megállni, hogy ne ténferegjen körülöttem céltalanul. Mintha attól tartott volna, ha nincs állandóan a közelemben, elszököm. Ilyenkor olyan bűnbánó arccal nézett rám, mintha saját magát hibáztatta volna, amiért nem tud minden pillanatban boldoggá tenni. Az ilyen helyzetekben fáradhatatlan vigasztalásba kezdtem, meddő küzdelemmel győzködve arról, hogy a morcos szótlanságom nem neki szól. Hogy ez csak egy szar nap volt a melóban, nem pedig az ő bukása páromként.

Forrás: Unsplash

Vannak dolgok, amiket a moziban látva megkönnyezünk, ellágyult mosollyal szemlélünk, mégis jó érzés utána felállni és visszatérni a valóságba. Én sem vagyok Disney hercegnő. Értékelem, sőt, fontosnak tartom a romantikát egy kapcsolatban. Az más kérdés, hogy időt és energiát kell fektetned abba, hogy megismerd a másikat. És így megtudhasd azt is, számára mit jelent ez a fogalom, mivel tudod kommunikálni az érzelmeidet felé. Egy idő után viszont minél jobban elhalmozod szeretettel a másikat, annál inkább fojtogatni fogja. Közhely, hogy fontos érezni egymás hiányát, de valóban, néha szükség van erre. Egyfelől, úgy érezheted, hogy bár összetartoztok, mégis független, szuverén lény maradhatsz az oldalán, akinek kijár a saját idő, az, hogy levegőhöz jusson. Másfelől, időről-időre rádöbbenhetsz, milyen lenne az életed nélküle. Ilyenkor olyan élményt kaptok egymástól, ami az egyik legfontosabb: újra és újra egymásba tudtok szeretni.

Andris úgy próbálta meg fokozni az érzelmeimet, hogy fáradhatatlanul igyekezte felülmúlni önmagát egy újabb mesebeli üvegcipellővel. „Túlságosan szeretett”  – hangzik el ilyenkor az idétlen mondat, ami miatt nem egy nőtársam bele tudna fojtani egy kanál vízbe. De az aranykalitka rácsai között előbb-utóbb mindenki a menekülési útvonalat fogja keresni…

Nyitókép: Unsplash