Veszekedés után egy érintéssel elsöpröd a haragom…
Veszekedtünk. Egyre hosszabb az idő, mire utánam jössz vagy utánad megyek. Cserben hagyjuk egymást ebben a nyughatatlan őrületben, amibe egymást kergetjük, miközben a legjobbat akarjuk magunknak és egymásnak.
Egyre csak nyúló, kibogozhatatlan távolság nő közöttünk s a lelkünk között. Ilyenkor a szomorúan, saját burkunkban töltött idő tovább taszít egymástól, és a szavak, amiket kimondtunk, még ha csak félig voltak igazak is, fájnak. Fájnak, mint egy friss seb, vagy mint egy évekkel ezelőtti hegesedés, ami lüktet, ha jön az eső.
Ezt érzem mindig, amikor a friss vagy a régi gondokat vesszük elő, amiknek a megoldása nehezebbnek vagy időigényesebbnek tűnik, mint ahogy az elején hittük. Telik az idő, és minden veszekedésnél egyre tovább ülünk a bizonytalanságba merülve, hogy mi van a másik fejében, aki maga köré húzta a falat, amin most nem látunk át. Benn ül a csend burokban.
Ahogy telik az idő, egyre nehezebb megszólalni, mert minden mondat idegennek és oda nem illőnek hat. Még a legegyszerűbb „menjünk lefeküdni” „kérsz te is ebédet?”, a mindennapok kérdései is. Olyankor elhallgat a szeretet egy kicsit, ott van, de megbújik. Meglapul az izomrostok mélyén, amik feszülnek a megbántottság és a csalódás béklyói alatt.
Remegünk a félelemtől és a hidegtől, hogy egyedül maradtunk a burokban, amit létrehoztunk. Önmagunkat zártuk el. Elfutottam én is, mert nem akartam veszekedni, mert kevésnek érzem az erőm a vitákhoz. Elhibázott lélegzetvételnyi fajdalom lüktet a bordáim között. Olykor mennyi hiba, mennyi fejlesztendő terület az, amit bennem látsz!
FORRÁS: UNSPLASH
Talán ott sincs, talán csak te látod, amit én soha, és így még jobban fáj. Boldogtalanul tompítja el kapkodó légzésem a fülemben a lüktető eret, és a csupasz földön futva lábaim gyengülő izmaira nézek. De futok tovább értünk, hogy megérts, hogy megértselek. Remegek. Egyedül vagyok és fázom. Egyedül a gondolataimmal.
És a mondat, ami olyan fontos nekem: „ne feküdj le haraggal a szívedben” ott ül a dobhártyámon és a szeretet dallamára dobol.
Egy veszekedés után a megoldás csak a megbocsátásban és a kommunikációban rejlik. Az egymásért tenni akarás mértéke határozza meg, hogy mennyi ideig tart a harag, és hogyan vagyunk képesek újra feloldódni egymásban. Néha elég egy érintés, egy fél mondat a másik szobából chat-en: „Bejössz hozzám?” Vagy egy mondat, ami mindent felül tud írni, ami megöli a nagy távolságot, és bizonytalanság gombócát a szívben: „Szeretlek!”
Nyitókép: Unsplash
Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂
